Az ipari és a logisztikai ingatlanállomány 5,6 százalékkal, 118 ezer négyzetméterrel bővült 2017-ben Budapesten, a tavaly végrehajtott beruházások összértéke 243 millió euró volt – közölte a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlan tanácsadó cég. A Cushman & Wakefield által a közép-kelet-európai régió ipari ingatlanállományáról készített tanulmány szerint 2017-ben több mint 3,7 millió négyzetméter területű, az előző évhez képest 68 százalékkal nagyobb mértékű ipari ingatlanfejlesztés valósult meg a vizsgált országokban, így Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában. A 2,2 milliárd euró értékű fejlesztések hatására együttesen 17 százalékkal bővült a vizsgált országok ipari…
Részletek>Kategória: Gazdaság
Enyhén gyorsult a kínai feldolgozóipar növekedési üteme februárban
A várt lassulás helyett enyhén gyorsult a kínai feldolgozóipar növekedése februárban, mivel a gyárak igyekeztek feltölteni raktárkészleteiket, hogy teljesíteni tudják az egyre növekvő új megrendeléseket. A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató együttműködésével készített felmérés csütörtökön közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) értéke 51,6 pontra, hathavi csúcsra emelkedett. Januárban 51,5 ponton, decemberben pedig 51,7 ponton állt a mutató. Elemzők 51,3 pontra számítottak februárról. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált ágazat növekedését, 50 pont alatti értéke a visszaesését jelzi. Az előzőnél…
Részletek>Csökkent, de stabil növekedést jelez a februári BMI
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke 57,4, az index kisebb a januári (61,1) értéknél. A korábbi februárokkal összevetve az idei a második legmagasabb februári érték, holtversenyben 1999 második hónapjával, meghaladja a hosszú távú februári átlagot (52,6), és az elmúlt három év átlagát (56,0) is – jelentette csütörtökön a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be. A termelési mennyiség indexe csökkent januári értékéhez képest, de 50 pont felett maradt, amivel már harmincadik alkalommal a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző…
Részletek>Külföldi tőkebevonással folytatja terjeszkedését a BeeRides
A BeeRides sikeres tőkebevonással indította 2018-at: terveikhez sikerült megnyerni egy vezető német befektetőt, az innogy Innovation Hub-ot. A cég Budapest és Dortmund után közösségi car sharing szolgáltatásait Nyugat-Európa más városaira is kiterjeszti, a következő tervezett célállomás Düsseldorf. A BeeRides-modell egyedi a maga nemében: a reptéren a cég parkolójában hagyott gépkocsit az elutazás időtartama alatt bérbe adják, ami az egész országban, és akár külföldön is használható. Csak hazánkban, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren főszezonban sokszor hétezer „unatkozó” autó várja azt, hogy tulajdonosa hazarepüljön, és újra elfordítsa a slusszkulcsot. Ezek az utazók…
Részletek>Nőtt a Graphisoft Park árbevétele és eredménye tavaly
A Graphisoft Park árbevétele 2017-ben 10,624 millió eurót tett ki, 11,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest, emelkedett az eredménye is – közölte a társaság. A társaság jelentése szerint működési költségük 2017-ben 1,55 millió euró volt, 418 ezer euróval, 37 százalékkal nőtt az előző évhez képest a személyi jellegű és egyéb költségek emelkedése hatására. A kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) tavaly elérte a 9,51 millió eurót, az előző évihez képest 9 százalékkal nőtt, míg az üzemi eredmény 2017-ben 4,91 millió eurót tett ki, 8 százalékkal nőtt egy év alatt.…
Részletek>KFC-blamázs: működési szintű problémák a DHL-nél
Több száz nagy-britanniai éttermét volt kénytelen hétfőn bezárni a KFC étteremlánc, miután szállítmányozási problémák miatt elfogyott a csirkemenüiről ismert hálózat kínálatának elsődleges alapanyaga – a csirkehús. A korábban Kentucky Fried Chicken néven működő, ma már csak a KFC rövidítést használó globális láncolatnak 900 étterme van Nagy-Britanniában. A cég brit leányvállalata nem közölte, hogy pontosan hány éttermét kellett bezárnia – honlapján inkább azokat az egységeket tette közzé, amelyek nyitva vannak -, de elismerte, hogy új szállítójának „akadt néhány kezdeti problémája”. „Meglehetősen bonyolult feladat kilencszáz éttermet friss csirkehússal ellátni, de a minőségben…
Részletek>Egyesítheti autómegosztó szolgáltatását a BMW és a Daimler
Autómegosztó szolgáltatásának egyesítésére készül két német autógyártó társaság, a BMW és a Daimler – írta kedden a Handelsblatt című német üzleti lap. A beszámoló szerint a két társaság hónapok óta tárgyal a fúzióról. Első lépésként a BMW 208 millió euróért (64,5 milliárd forint) megvásárolta a Sixt autókölcsönző cég ötven százalékos tulajdonrészét a DriveNow nevű, közösen működtetett autómegosztó vállalkozásból. A Sixt továbbra is részt vesz a DriveNow működtetésében, de csak külső partnerként. Az üzletrész kivásárlásával pedig megnyílt az út a DriveNow és a Daimler százszázalékos tulajdonában lévő Car2Go autómegosztó vállalkozás egyesülése…
Részletek>Durván nőtt a Bridgestone árbevétele
Kiemelkedően sikeres üzleti évet zárt a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., amely tavaly 47 százalékkal, 53,1 milliárd forintra növelte értékesítésének árbevételét. Az eredmények jelentős növekedésének hátterében a cég által 85 milliárd forintos beruházással megvalósított kapacitásbővítés és technológiafejlesztés áll, amelynek köszönhetően a tatabányai abroncsgyár folyamatosan és jelentősen növelte kibocsátását és az év során 3,6 millió darab abroncsra növelte gyártókapacitását. Rekord év rekord beruházással A Magyarországon 10 éve gyártó Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. működésében meghatározó év volt 2017. A vállalat befejezte azt 85 milliárd forint értékű beruházással, 2013-ban elindított nagyszabású kapacitásbővítési programot, amelynek…
Részletek>Veszteséggel zárta 2017-et az Air France-KLM
Veszteséggel zárta 2017-et az Air France-KLM légitársasági csoport, mert új nyugdíj-megállapodást kötött a holland hajózó személyzettel. A csoport pénteken közzétett eredménykimutatása szerint az Air France-szal, a KLM-mel, a francia regionális HOP! légitársasággal, valamint a diszkont Transaviával 98,7 millióan utaztak, 5,6 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A csoport összes árbevétele 3,8 százalékkal 25,8 milliárd euróra javult, miközben a költségek kilenc százalékkal 22 milliárd euróra nőttek. Üzemi szinten 1,4 milliárd eurós nyereség mutatkozott, ez 42 százalékkal jobb, mint 2016-ban. Az Air France és a HOP! 588, a KLM és a Transavia 910…
Részletek>Magasabb forgalom mellett csökkent az Apollo Tyres nyeresége
Magasabb forgalom mellett csökkent az Apollo Tyres Ltd. indiai gumiabroncs gyártó konszern nyeresége pénzügyi éve harmadik negyedévében – közölte az Apollo Tyres Hungary Kft. A nem auditált adatok szerint az Apollo Tyres 2017/18-as pénzügyi éve decemberrel zárt harmadik negyedévében 40,16 milliárd rúpia (528,62 millió euró), az egy évvel korábbinál 17 százalékkal nagyobb értékesítési árbevételre tett szert. A negyedéves árbevétel a vállalat történetében először haladta meg a negyvenmilliárd rúpiát. A kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 5,43 milliárd rúpiát (71,88 millió eurót) tett ki, kissé emelkedett az egy évvel…
Részletek>