Kétszázzal emeli munkatársainak létszámát 2018 végéig a dohányipari gépgyártással foglalkozó pécsi Hauni Hungária Gépgyártó Kft. – közölte a nagyvállalat. Tájékoztatásuk szerint a hamburgi székhelyű Hauni Maschinenbau GmbH leányvállalataként 1994 óta a baranyai megyeszékhelyen működő cég jelenleg mintegy 1150 főt foglalkoztat. Kiemelték, hogy a német anyacég egyre nagyobb szerepet szán a jelenleg 53 ezer négyzetméteres gyárterületen működő pécsi telephelynek, amelynek gyártókapacitását és munkavállalói létszámát is bővítik. A pécsi gyárban a gépgyártás teljes folyamata megtalálható a tervezéstől a forgácsoláson és a lemezmegmunkáláson át az összeszerelésig. A vállalat elsősorban a fémipari végzettséggel rendelkező…
Részletek>Kategória: Gazdaság
Legalább öten pályáznak a fizetésképtelen Air Berlin légitársaságra
Legkevesebb öten pályáztak a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaság egy-egy részének vagy egészének megszerzésére az ajánlatok beadására megszabott határidőig. Az Air Berlin vezetősége nem közölte, hogy mennyien nyújtottak be ajánlatot, de közleményében hangsúlyozta, hogy az „élénk befektetői érdeklődés az Air Berlin mellett szól”. A következő lépésben kiértékelik az ajánlatokat, majd szeptember 21-én tanácskozást tartanak az Air Berlin hitelezői. A több mint nyolcezer embert foglalkoztató légitársaság sorsáról végül a felügyelőbizottság dönt szeptember 25-én, egy nappal a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után. Az eddigi nyilvános állásfoglalások és kiszivárgott információk alapján legkevesebb öt…
Részletek>Huszonegy töltőállomással bővült az OMV magyarországi hálózata
Az elmúlt év eleje óta közel 13 százalékkal, több mint húsz egységgel bővült az OMV márka alatt működő töltőállomások száma Magyarországon. Idén augusztustól nyolc, egykori Avanti-kút OMV-színekben folytatja tevékenységét, emellett két töltőállomás csatlakozott a cég hálózatához, tavaly pedig összesen 11 taggal bővült a lánc tagjainak száma. Jelentős hálózatfejlesztést hajtott végre az OMV Hungária Kft. Magyarországon: 2016-ban 11-gyel, az idei első nyolc hónapban pedig további tízzel nőtt az OMV-márkájú benzinkutak száma, a hazai hálózat ezzel 186 tagúra bővült. Az OMV-színekben működő benzinkúthálózat bővülése a 2016 eleji bázishoz mérten megközelíti a 13…
Részletek>Merkel: a német autóiparnak vissza kell szereznie szavahihetőségét
A német autóiparnak az ágazat iránti bizalmat megtépázó dízelbotrány után a lehető leggyorsabban vissza kell szereznie szavahihetőségét – mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön a 67. frankfurti nemzetközi autókiállítást (IAA) megnyitó beszédében. Hangsúlyozta, hogy az autógyártás a német ipar kulcsfontosságú ágazata, 870 ezer embert foglalkoztat és évi több mint 120 milliárd euró (37,2 ezer milliárd forint) értéket állít elő. Helyzete, mint cseppben a tenger mutatja, hogy most kell megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy Németországnak 10-15 év múlva is jól menjen a sora. Ehhez erős, innovatív, a munkahelyeket megőrző, a klímavédelmi…
Részletek>Brexit: fontmilliárdokba kerülne a vámadminisztráció bevezetése
Fontmilliárdokba kerülne a brit kereskedőcégeknek minden évben, ha a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után vámadminisztrációval kellene bajlódniuk az unióval folytatott kereskedelemben – áll az egyik vezető londoni elemzőműhely bemutatott átfogó tanulmányában. Az Institute for Government (IfG) nevű, a kormányzati tevékenység elemzésére szakosodott független gazdasági tanácsadó és kutatócég 54 oldalas dolgozatának szerzői közölték: számításaik szerint ha Nagy-Britannia kilépése után a kereskedelmi és szállítmányozási vállalatoknak vámáru-nyilatkozatokat kellene kitölteniük a ki- és beléptetési pontokon, az ezzel járó plusz adminisztráció az uniós partnerekkel kereskedő 180 ezer brit cégnek – zömükben kis- és…
Részletek>A Wabere’s már megint a Michelint választotta
Tíz éves partnerség folytatásáról döntött a c, a komplett rakományok (FTL) fuvarozásának vezető vállalata Európában és a Michelin Hungária Kft; az új szerződést, amely megerősíti a két cég között hosszú ideje meglévő együttműködést, augusztus 30-án írták alá. A Michelin teljes körű abroncsgazdálkodási szolgáltatást nyújt a Waberer’s számára, amely magába foglalja valamennyi, a teherabroncsok gazdaságos üzemeltetéséhez kapcsolódó tevékenységet, például a szerelést, karbantartást, beállítást, nyomon követést a vállalat hétezer járművén. A Waberer’s így nem pusztán abroncsot vásárol, hanem biztonságot, kimagaslóan hosszú élettartamot és teljesítményt, amely révén járművei hatékonyabban működnek. „Folyamatosan fejlődő szállítmányozási…
Részletek>Primavera: már a reptéren és a kifutópályán is
Nyár eleje óta a budapesti reptéren átutazó hazai és külföldi közönség Primavera ásványvizet is vásárolhat a Heinemann Duty Free boltokban. Ez a márka lesz a hivatalos „ásványvizes” támogatója a Budapest Airport által szeptemberben szervezett nemzetközi Runway Run 5.0 futóversenynek is. A Primavera és a zászlóshajó Mizse forgalmazója, a Magyarvíz Kft. sikeres első félévet zárt: mennyiségben 9,6 százalékkal nőttek eladásai a tavalyi I-VI. hónaphoz képest – ezzel túlszárnyalta a hazai ásványvízpiac 2,4 százalékos össznövekedését, és az idei nyár rekordforgalmat hozott. Újabb ásványvízmárka a reptéren A Magyarvíz Ásványvíz Kft., a Heinemannal kötött…
Részletek>Logisztikai Fórum 2017 — A munkaerőpiaci változások logisztikára gyakorolt hatásai
A Magyar Logisztikai Egyesület konferenciájának célja, hogy reális helyzetképet adjon arról, hogy a munkaerőpiaci változások miként hatottak a logisztikai szektorra, továbbá, hogy megszólaltassa az ellátási lánc releváns szereplőit, annak érdekében, hogy a résztvevők megismerhessék a jogalkotó, a megrendelői oldal, a szolgáltató oldal (magyar és multi szemléletet egyaránt), a toborzás, modernizálás, automatizálási lehetőségek aktuális helyzetét és az esetlegesen felmerülő problémákra megfogalmazott konkrét megoldási lehetőségeket. A rendezvény további célja, hogy bemutasson számos, a logisztikai ágazatban megvalósult jó vállalati gyakorlatot arra vonatkozóan, hogy milyen megoldásokat találtak a piaci szereplők a munkaerőhiány és az…
Részletek>A Spar még legalább tíz franchise üzletet nyit az idén
Az év hátralévő részében még legalább tíz franchise üzletet nyit a Spar Magyarországon, és jövőre is folytatja a hálózat bővítését – közölte a cég. Az idén eddig 17 új taggal bővült a Spar franchise hálózat, amely mintegy 1500 embernek ad munkát országszerte. Az üzletág forgalma éves szinten meghaladja a 32 milliárd forintot. Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője a jövő évi tervekről azt mondta, szeretnének az ideinél is több új üzletet nyitni, és ezzel több száz újabb munkahely jön majd létre. A cég közleménye szerint a 2012-ben elindított üzleti modell…
Részletek>Tesco: megvan a sztrájk időpontja
Megegyeztek a Tesco-dolgozók sztrájkjának várható időpontjáról a Tescónál működő munkavállalói érdekképviseletek, de a dátumot egyelőre nem közlik. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) sztrájkbizottságai a munkabeszüntetés részleteiről tárgyaltak – mondta Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke. Hozzátette, hogy országos sztrájkra készülnek, és a két szakszervezet sztrájkbizottsága szerdán is folytatja az egyeztetést. Karsai Zoltán, a KASZ sztrájkbizottságának elnöke közölte: a Tesco-dolgozók nem fogadták el a társaság múlt heti ajánlatát, amely szerint a Tesco idén már nem számol béremeléssel, inkább a jövő évi bártárgyalásokra akar koncentrálni. A…
Részletek>