Metró-gate: Aba Botond nem tud arról, hogy bárkit korrumpáltak volna

Nem tud arról Aba Botond, hogy bárkit korrumpáltak volna a 4-es metró beruházása során. A BKV volt vezérigazgatója kész vagyonosodási vizsgálatot indítani maga és a családtagjai ellen. A metrókorrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport hétfői ülésén Aba – aki 1993 és 2006 vége között volt BKV-vezérigazgató – azt mondta: „nekem kivitelező, mérnökszervezetek nem ígértek, nem adtak (pénzt); én nem kértem és nem is fogadtam el semmilyen korrupciós pénzt”. Hangsúlyozta ugyanakkor: minden vizsgálatban szívesen részt vesz. Közölte, mivel 2006. december 31-én megszűnt a vezérigazgatói munkaviszonya, nem volt hatása a szerződések teljesülésére. A főváros…

Részletek>

25 év: ünnepelt a SPAR Magyarország tavaly

Amikor az első SPAR szupermarket megnyílt Tatán, csak kevesen sejtették, hogy egy valódi sikertörténet veszi kezdetét. 25 év telt el azóta. Az eltelt évek alatt folyamatosan fejlődött az üzlethálózat, elindult a franchise program és a cég jelentős szerepet vállalt a társadalmi ügyek támogatásában is. Az elmúlt évtizedekben a SPAR Magyarország az ország meghatározó és kedvelt élelmiszerláncává vált. A 2016-os év a jubileum jegyében telt el számos aktivitással, újdonsággal és eseménnyel. A vállalat forgalma elérte az 516,4 milliárd forintot, amely 5,2 %-kal magasabb érték a 2015-ös évhez képest. A SPAR Magyarország…

Részletek>

Tovább emelkedett az ifo németországi üzleti hangulatindexe

Ifo index

Közel hatéves csúcsra emelkedett az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe márciusban, újabb jeleként annak, hogy az euróövezet legnagyobb gazdasága lendületbe jött. Az intézet hétfőn kiadott jelentése szerint az üzleti hangulatindex 112,3 pontra – 2011 júniusa óta a legmagasabb szintre – növekedett a februári, a felülvizsgálat után 0,1 ponttal, 111,0 pontról 111,1 pontra módosított értékről. Elemzők 111,0 pontra számítottak. Az index aktuális gazdasági környezetet számszerűsítő almutatója 119,3 pontra emelkedett a februári 118,4 pontról. Elemzők enyhébb csökkenést, 117,9 pontot vártak. A jövőbeni várakozásokat mérő almutató is emelkedett, a februári 104,2 pontról 105,7…

Részletek>

Kapacitás és logisztikai célú bővítés a Realtherm Kft.-nél

Új üzemcsarnok építésével, valamint új gyártósor beszerzésével bővítette kapacitását a nyílászárókat előállító Realtherm Kft. Nyíregyházán. A mintegy 800 millió forint értékű, részben uniós támogatású beruházást pénteken adták át a nyírségi megyeszékhelyen. Márton Sándor cégtulajdonos a gyáravatón elmondta, a fejlesztés során a 2011-ben épített mintegy 2 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot bővítették tovább majdnem kétszeresére, valamint logisztikai célokra és raktározásra szolgáló üzemrészt alakítottak ki. Emellett a gyártáshoz szükséges gépfejlesztést hajtottak végre, ennek során a legmodernebb gyártósorral szerelték fel az üzemet. Az ingatlanfejlesztés értéke közel 250 millió forint volt, a géppark pedig több mint…

Részletek>

Rekordszintű árbevételt ért el a Scania tavaly

Rekordszintre, közel 104 milliárd svéd koronára nőtt a Scania autóipari cég tavalyi árbevétele világszinten, ami tíz százalékkal haladja meg a 2015-ös bevételt – közölte a Scania Hungária Kft. A vállalat üzemi eredménye ugyanakkor 34 százalékkal, 6,38 milliárd svéd koronára csökkent 2016-ban éves összehasonlításban. Az adózás előtti eredmény 35 százalékkal 5,96 milliárd, a mérleg szerinti eredmény pedig 52 százalékkal 3,24 milliárd svéd koronára süllyedt. A közleményben Martin Lundstedt, a Scania elnök-vezérigazgatója rámutatott: a Scania nettó értékesítési árbevétele rekordszintűre, közel 104 milliárd svéd koronára nőtt. Az átadott tehergépkocsik és autóbuszok száma is minden…

Részletek>

Csúnyán alakult a Boeing 2016-os pénzügyi eredménye

Boeing

Jelentősen romlott az amerikai Boeing repülőgépgyár pénzügyi teljesítménye 2016-ban, az előző évihez képest 22 százalékkal csökkent az üzemi eredmény, és romlott a jövedelmezőség és az adózott eredmény is. A gyártó szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016-ban, az előző évihez képest, két százalékkal kisebb, 94,5 milliárd dollár árbevétel és egy százalékkal alacsonyabb, 80,7 milliárd dollár költségszint mellett 5,8 milliárd dollár üzemi eredményt ért el. Ez 22 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ennek megfelelően az üzemelés haszonkulcsa 7,7 százalékról 6,2 százalékra csökkent. A Boeing adózott eredménye 4,8 milliárd dollárt tett ki, öt százalékkal…

Részletek>

Rekordnyereséget ért el tavaly a Lufthansa

Lufthansa

A pilótasztrájk és a csökkenő utasforgalom ellenére rekordnyereséget ért el tavaly a Lufthansa csoport a társaság MTI-hez eljuttatott éves eredménybeszámolója szerint. A Deutsche Lufthansa AG 2016-ban 31,66 milliárd euró, a 2015-ös 32,05 milliárd eurónál 1,2 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett egyszeri tételekkel kiigazítva 1,75 milliárd euró működési (EBIT) eredményt ért el, 3,6 százalékkal kisebbet az előző évi rekord 1,81 milliárd eurónál. Az EBIT eredmény egyéb egyszeri tételek mellett tartalmazza a sztrájkok 100 millió eurós költségét is. Egyszeri tételekkel kiigazítva a bevételarányos EBIT-jövedelmezőség 5,5 százalék lett 2016-ban, 0,2 százalékponttal alacsonyabb az…

Részletek>

Hatvan: a Mader Logisztikai Kft. az év vállalkozása

A Mader Logisztikai Kft. kapta meg „Az év vállalkozása” elismerést az idei Hatvan Város Partnere Programon. Mellette több kis- és közepes vállalkozást is díjaztak. Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár szerint Hatvanban egyszerre van jelen a dinamikus városvezetés és az összetartó közösség. A hatvani önkormányzat és a helyi vállalkozások évek óta szoros kapcsolatot ápolnak egymással, ennek egyik fontos alappillére már hatodik éve a Hatvan Város Partnere Program. Ismét a Nagy Endre Rendezvényteremben gyűltek össze a hatvani cégek, hogy a várossal egy közös konferencián vegyenek részt. Horváth Richárd polgármester A fejlődő Hatvan…

Részletek>

Csúcsot döntött a forgalom a szófiai repülőtéren 2016-ban

Csúcsot döntött a forgalom a szófiai repülőtéren 2016-ban – közölte a bolgár állami tulajdonú Letiste Szofija EAD. Tavaly 22 százalékkal csaknem ötmillióra nőtt a bolgár főváros repülőterén kiszolgált utasok száma. Közülük 2,3 millió az egyes, 2,6 millió a kettes terminált vette igénybe. A közlemény szerint a növekmény főként annak köszönhető, hogy 23 új úti célra repülhetnek az utasok Szófiából a múlt év járatbővítéseinek köszönhetően. Ezek között szerepel Budapest is 2016 novembere óta. A repülőtér 2016-ban 51 829 repülőgépet szolgált ki, 17 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. Az itt…

Részletek>

NFM: összehangolják a logisztikai és a gazdasági fejlesztési elképzeléseket

A kormány a közeljövő logisztikai beruházásait mindenképpen összehangolja a gazdaságfejlesztési elképzelésekkel – mondta Erb Szilvia, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) gépjármű-közlekedési és vasúti szabályozási főosztályának vezetője csütörtökön Velencén, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) nemzetközi közlekedéslogisztikai konferenciáján. Hozzátette, hogy a vasúti beruházásoknál kiemelten figyelembe veszik az intermodális szempontokat, akár a személy-, akár a teherfuvarozás fejlesztésről lesz szó. A főosztályvezető közölte, hogy az Integrált közlekedésfejlesztési operatív programban (Ikop) mintegy 1200 milliárd forint lesz beruházásokra. Az uniós forrásokból megvalósítandó vasúti fejlesztések többek között új járművek beszerzését, a szűk keresztmetszetek felszámolását, az…

Részletek>