Újrakötötte a Magyar Vámügyi Szövetség, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a két szervezet között 2011-ben létrejött együttműködési megállapodást pénteken. Vizsy József, a szövetség elnöke elmondta: reményeik szerint ezzel is támogatni tudják a NAV-ot abban a törekvésében, hogy még gazdálkodó- és ügyfélbarátabb hatósággá váljon. Fontos ugyanakkor az is, hogy erősödjön a gazdálkodók jogkövető magatartása is – tette hozzá. Úgy vélte, a gazdálkodó oldal szemléletváltása azért fontos, mert csak akkor lehet könnyítéseket, engedményeket elérni, ha a „többség beáll a sorba, és igyekszik jogkövetően működni”. Kitért arra is, hogy a szemléletváltás…
Részletek>Kategória: Gazdaság
Nitrogénművek: ütemezetten halad a megújulás
Két ütemben, összesen 140 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a műtrágyagyártó Nitrogénművek Zrt. pétfürdői gyárában, a projekt a tervezett ütemben halad, a második fázis lezárása 2017 nyarán várható. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön a beruházásról a helyszínen tartott tájékoztatón úgy fogalmazott: az idén 85 éves vállalkozás sikerének titka a cég termékeivel termékennyé tett föld, valamint a magyar munkaerő. Kiemelte, hogy a Nitrogénművek Zrt. Magyarország legnagyobb és ilyen felszereltségben egyetlen műtrágyaipari komplexuma, amely száz százalékos magyar tulajdonú vállalatként itthon piacvezető. Termékei hatezer hazai termelőhöz jutnak el, lefedve a teljes…
Részletek>Polírozó gyártósort adtak át az Alcoa székesfehérvári üzemében
Polírozó gyártósort adtak át kedden az Alcoa székesfehérvári üzemében, az új gyártósor a cégnél megvalósított mintegy 4,9 milliárd forint értékű beruházás része. Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az avatóünnepségen köszöntőjében kiemelte: a Magyarországon működő 1600 amerikai vállalat – köztük az Alcoa alumíniumipari konszern – több mint százezer embernek ad munkát együttesen. Beruházásaik összességében meghaladják a kilencmilliárd dollárt, fejlesztéseik technológiát, innovációt hoznak, hozzáadott értéket teremtenek. Az államtitkár hozzátette: az Amerikai Egyesült Államok a legnagyobb Európán kívüli beruházó Magyarországon. A 4,9 milliárd forint értékű beruházás keretében két új gyártósort állítanak…
Részletek>Árat emel a DHL Express január 1-től
A DHL Express, a nemzetközi expressz szállítmányozási piac egyik vezető szereplője árváltozást jelentett be. Szolgáltatásainak ára Magyarországon átlagosan 3,9 százalékkal emelkedik. „A DHL Express célja, hogy a legkiválóbb minőséget kínálja partnereinek” – mondta el Bándli Zoltán, a DHL Express Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. – “Éves áremelésünk e törekvésünket támogatja: lehetővé teszi, hogy folyamatosan fejlesszük világszínvonalú hálózatunkat. 2016-ban számos területen hajtottunk végre befektetéseket, melyek összértéke meghaladta a 250 milliárd forintot. Új központot adtunk át Tokióban, legnagyobb elosztóközpontjainkat Lipcsében, Cincinnatiben és Szingapúrban pedig a legmodernebb technológián alapuló automata csomagszortírozó rendszerrel szereltük fel. Légi…
Részletek>A Ganz zalaegerszegi gyára is a kormány nagyvállalati támogatási programjának kedvezményezettje
A 15 milliárd forintos kerettel indított idei nagyvállalati beruházási támogatási program keretében pénteken a Ganz Holding zalaegerszegi vállalatának nyújtotta át jelképesen a 88 millió forintos vissza nem térítendő támogatást Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Mint a gyárbejárást követő sajtótájékoztatón a miniszter elmondta: a Ganzeg Gép- és Acélszerkezetgyártó Kft. a 88 millió forintos támogatás révén 350 millió forintból bővíti kapacitását és legalább 16 új dolgozót kíván foglalkoztatni. Az európai uniós támogatásokra nem jogosult vállalkozások közül a tavalyi támogatási program révén 14 cég együttesen 9 milliárd forintos fejlesztést valósított meg és ötszáz új munkahelyet…
Részletek>Elindult az ingyenes jogi segítségnyújtás a munkaerőpiaci szereplőknek
Az Európai Szociális Alap (ESZA) és a magyar kormány támogatásával elindult az ingyenes jogi tanácsadás (JOGpont) a munkaerőpiaci szereplők számára az ország hat fejlődő régiójában — mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. Elmondta, hogy a júliusban indult hároméves programban régiónként mintegy 570-580 millió forint áll rendelkezésre. Hozzátette: a munkaadói és munkavállalói konzorciumi formából működő program célja a jogszerű foglakoztatás segítése, terjesztése, a jogi tanácsadás mellett várhatóan novemberben elindul a közvetítői és döntőbírói szolgáltatás is, amely a magyar kormány támogatása révén Közép-Magyarországon is igénybe vehető lesz. Palkovics kiemelte:…
Részletek>A Tolnatej Zrt. folyamatosan diverzifikálja termelését
A Tolnatej Zrt. diverzifikálja termelését, a korában a termelésében mintegy kilencven százalékot kitevő sajtgyártás ma már csak negyven-ötven százalékát adja az árbevételnek, emellett folyamatosan növekszik az elmúlt tíz évben a klasszikus friss termékek – például az ESL dobozos tej, kefir, tejföl, vajak, vajkrémek – aránya; ez a vállalat új stratégiája — mondta a Tolnatej vezérigazgatója az MTI-nek. Koller Attila a XI. Coop Rally befejező napján, az utolsó helyszínen elmondta: a vállalatnál tizenkétezer tonna félkemény – trappista, edami és Gauda-típusú – sajtot gyártanak évente. A cég ezzel Magyarország legnagyobb sajtelőállító üzeme; piaci…
Részletek>A Malév alapítására emlékeztek az Aeroparkban
Az egykori nemzeti légitársaság, a Malév alapításának hetvenedik évfordulójára emlékeztek szombaton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér melletti Aeropark repülőmúzeumban, ismét felszállt a világ egyetlen repülőképes Li-2-es repülőgépe. Szombaton a családi napon ismét budapesti, belváros feletti sétarepülésekre indult az 1949-ben gyártott, egykori Malév utasszállító, a világon egyedülálló LI-2-es repülőgép a Ferihegy 1-es műemlék terminálról. Emellett az Aeropark repülőtér-látogatást is szervezett, valamint felavatták az Üllői úti gyorsétterem mellől ismert, immár Malév-színekben felújított An-2-es repülőgépet, ami a gyerekek játszóhelye lesz. Emellett átadták a Közlekedési Múzeum Aeroparkban kiállított Il-18-as repülőgépének fedélzetén létrehozott repüléstörténeti kiállítást…
Részletek>Már többen keresik a benzines autókat
A Használtautó.hu autós portál adatai szerint fordulat állt be a használtautó-piacon: idén augusztusban először fordult elő, hogy többen keresték a benzines járműveket, mint a dízelmotorosokét. A portál csütörtöki MTI-hez eljuttatott közleménye szerint míg 2013 elején még majdnem kétharmad-egyharmad arányban kerestek dízeles, illetve benzines személyautókat a potenciális vevők, idén augusztusban a keresések 49,2 százaléka benzines, míg 48,7 százaléka dízelmotorra vonatkozott. Az elmúlt öt-hat év sok autótulajdonost ébresztett rá arra, hogy a mai dízelmotorok a magasabb szervizköltségeik miatt nem feltétlenül gazdaságosabbak a hagyományos benzineseknél – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. Az…
Részletek>Ötszázmilliárdos forgalmat tervez a Spar idén
A Spar 81 magánkereskedővel áll szerződésben országszerte, összesen 107 üzlet működik a cég partnerségi programjában, a folyamatosan bővülő franchise hálózat már több mint 1300 embernek ad munkát, forgalma pedig éves szinten meghaladja a 30 milliárd forintot – közölte a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. az MTI-vel. Erwin Schmuck, a társaság ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a franchise üzletek 52 százaléka a fővárosban található. A vállalat 25 éve van jelen a magyar piacon, hálózatfejlesztésében 4 éve nagy szerep jut a családi vállalkozásoknak. A franchise-partnerek számát a cég a jövőben tovább kívánja növelni.…
Részletek>