Elrajtolt a Coop Rally: soha nem látott részvétel

Idén tizenegyedik alkalommal rajtol el a hazai élelmiszeripar legszínvonalasabb szereplőit bemutató rendezvénysorozat, a Coop Rally. A magyar élelmiszertermékeket népszerűsítő szakmai programot a COOP Gazdasági Csoport szervezi, amely a hazai kereskedelem egyik legfajsúlyosabb szereplőjeként mindig is a feldolgozókkal partnerségben működött. Idén minden eddiginél több, 104 gépkocsival rajtol el a hazai élelmiszer-feldolgozás legkiválóbb szereplőit bemutató szakmai program, a Coop Rally – hangzott el a rendezvényt indító sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. 2016-ban 97 cég képviselteti magát, amelyek együtt mintegy kétezer milliárd forintos árbevételt produkálnak egy évben, és több mint 50 ezer embernek adnak megélhetést.…

Részletek>

Augusztusban a leállások miatt volt alacsony a BMI

beszerzésimenedzser-index

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 51,3 százalék lett, 2,5 százalékponttal alacsonyabb a júliusi 53,8-as értéknél. Ez az idei év második és az elmúlt egy év harmadik leggyengébb BMI indexe a sok helyen jelentkező leállások miatt – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be, bár az idei a harmadik legalacsonyabb augusztusi érték 1995 óta. A felmérésben vizsgált részindexek többsége csökkent júliushoz képest, a változások mértéke az esetek felében elérte a négy százalékpontot. A foglalkoztatottság indexe 50 pont…

Részletek>

A vártnál gyengébb az augusztusi amerikai feldolgozóipari BMI

A vártnál nagyobb mértékben, az ipari teljesítmény visszaesését jelző szintre csökkent augusztusban az amerikai Institute for Supply Management (ISM) által közölt feldolgozóipari BMI. A csütörtökön ismertetett adat szerint augusztusban 49,4 pontra csökkent az index a júliusi 52,5 pontról. Az elemzők 52,0 pontot vártak. A beszerzésimenedzser-index (BMI) 50 pont feletti értéke a feldolgozóipari aktivitás bővülését, 50 pont alatti értéke pedig a zsugorodását jelzi. A mutató utoljára idén februárban volt 50 pont alatt. A foglalkoztatási alindex 48,3 pontra süllyedt a júliusi 49,4 pontról. Az új megrendelések alindex 49,1 pontra csökkent 56,9-ről. A termelési index szintén alacsonyabb…

Részletek>

A Waberer’s növelte árbevételét az első fél évében

Waberer's International Zrt.

A Waberer’s International Zrt. árbevétele 6,4 százalékkal 276,4 millió euróra nőtt 2016 első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest — közölte a közúti fuvarozó vállalat az MTI-vel. A közlemény szerint a Waberer’s kamionjai 2016 első fél évében 1 millió 121 ezer fuvarmegbízást teljesítettek, ami több mint harminc százalékkal haladja meg a cég egy évvel korábbi teljesítményét. A vállalat saját tulajdonú, 3500 egységből álló flottájának futásteljesítménye a vizsgált időszakban 222 millió kilométer volt, csaknem kilencmillió kilométerrel több, mint 2015 első fél évében. Arról is beszámoltak, hogy a társaság az év…

Részletek>

Brexit: Meredeken javult a brit gyáripar teljesítménye a népszavazási sokk mélypontja után

Negyedszázada nem tapasztalt ütemben élénkült augusztusban a brit feldolgozószektor aktivitása a csütörtökön ismertetett ágazati beszerzésimenedzser-index (BMI) tanúsága szerint. Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) közös felmérése szerint a brit gyáripar BMI-mutatója a múlt hónapban 53,3-re emelkedett. Júliusban, a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni sokk hatására ez a jelzőszám 48,3-re zuhant. A havi összevetésben tapasztalt 5 pontos emelkedés a legnagyobb azóta, hogy ezt az aktivitási mérőszámot csaknem negyedszázaddal ezelőtt rendszeresen közölni kezdte a cég, hangsúlyozta…

Részletek>

Az IoT-ben látja a jövőt a Rockwell

Peter Rozek, a Rockwell Automation magyarországi és romániai értékesítéséért felelős igazgatója

A Rockwell Automation idén júniusban jelentette be budapesti irodájának megnyitását. A világ egyik legnagyobb ipari automatizálási vállalatának magyarországi és romániai értékesítéséért felelős igazgatója azzal indokolta a lépést, hogy a társaság üzleti tevékenysége évek óta erőteljesen bővül hazánkban. Peter Rozek emellett arról is beszélt az Innoportal.hu-nak adott interjúban, hogy az IoT és az összekapcsoltság miként alakítja majd át a vállalati világot. – Mi az új magyarországi iroda elsődleges célja? A meglévő ügyfelek jobb kiszolgálása, vagy további ügyfélszerzés, növekedés és terjeszkedés? – A budapesti iroda létrehozását elsősorban a Rockwell magyarországi ügyfélkörének a komplex…

Részletek>

Gazdaság: picurka gyorsulás várható csak a második fél évben

A magyar gazdaság idei növekedése a tavalyihoz és a régió más országaihoz képest is lassú, bár a második fél évben némi gyorsulás valószínű – közölte a GKI Gazdaságkutató. Az elemzés szerint a belső és külső egyensúly számszerűen nagyon kedvező, az infláció szinte megszűnt. A magyar gazdaság 2016 első fél évében 1,7 százalékkal növekedett a 2015 első fél évi 3,1 százalékkal szemben. Az EU-ban használt statisztika szerint a GDP első fél évi növekedése 1,2 százalék. A második negyedévi növekedés érezhetően magasabb volt az első negyedévinél, és további gyorsulás valószínű. Ugyanakkor rendkívül valószínűtlen a…

Részletek>

Új logisztikai központot épít a Budapest Airport a DHL-nek

Új, mintegy 13 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport, az épületet a DHL Express használja majd. A Budapest Airport az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, az 1-es terminál mellett felépülő központ előkészítése már megkezdődött. A logisztikai központot szeptemberben adják át a területet a kivitelezőnek. A zöldmezős beruházás összértéke meghaladja a 25 millió eurót. A DHL Express új repülőtéri létesítménye mintegy 300 alkalmazott munkahelyéül szolgál a jövőben. A magyar piacon 25 éve jelen lévő német áruszállító vállalat húsz éves bérleti szerződést kötött. A…

Részletek>

Kerek évfordulót ünnepel a UPS

A UPS augusztusban ünnepli európai működésének 40 éves fennállását. A cég 1976-ban lépett ki Észak-Amerika határain kívülre; ebben az évben elindította nyugat-németországi leányvállalatát, majd innen terjeszkedett tovább a világ minden pontjára. A társaság eredetileg kisebb operációval, mindössze kétszáz dolgozóval, százhúsz szállítójárművel és húsz létesítménnyel indult. Azonban ez a kezdeti felállás jelentette a cég példátlan globális terjeszkedésének bázisát. Ennek köszönhetően ma a UPS Europe több mint 45 ezer dolgozót alkalmaz, 14 ezer járművet és 400 csomagszortírozó létesítményt működtet. Emellett 16 ezer UPS Access Point helyszín is található kontinens szerte, ahol az ügyfelek leadhatják vagy felvehetik csomagjaikat.…

Részletek>

Lassult a növekedés az amerikai feldolgozóiparban

Lassult a növekedés az amerikai feldolgozóiparban augusztusban, miután júliusban kilenchavi csúcson állt. A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet kedden előzetes adatként azt közölte, hogy augusztusban 52,1 pontra mérséklődött a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke a júliusi 52,9 pontról. Az idei második negyedévi átlag 51,0 pont volt, 2009 harmadik negyedéve óta a leggyengébb Augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban jeleztek termelésnövekedést a feldolgozóipari cégek. Az ágazatban a megrendelés-állomány növekedése lassult, ezen belül a hazai kereslet visszaesett, az exporteladás ugyanakkor 23 hónapja legnagyobb ütemben nőtt. A feldolgozóiparban a foglalkoztatottak száma…

Részletek>