Az önkormányzat 603 millió forintos pályázati támogatással közművesített ipari parkká alakít egy tízhektáros területet Kisbéren, melyre kisvállalkozások betelepülését várja – tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere. Sinkovicz Zoltán hozzátette, a területet még a gazdasági válság előtt vásárolták meg, de eddig nem volt forrásuk a fejlesztésre. A most elnyert uniós támogatásból teljes körűen kiépítik a közműveket és első körben húsz telket alakítanak ki. Elmondta, hogy a telkekre már előzetesen is több igénybejelentés érkezett. A város iparában jelenleg túlsúlyban vannak az autóipari beszállítók, illetve a fémfeldolgozással foglalkozó cégek. Az új ipari park…
Részletek>Kategória: Ingatlan
A Gefco tovább bővíti raktári kapacitásait
Az ipari logisztika területén globális szereplőnek számító és az autóipari logisztikában vezető szerepet betöltő Gefco Csoport megnyitotta a harmadik, élettudomány és egészségügyi, hőmérsékletszabályozással ellátott raktárát. Az Egyesült Királyságban található új üzem közel található a londoni Heathrow reptérhez és tovább bővíti a Gefco Frankfurtban és Amszterdamban található raktárainak kapacitását. Az új, 15 ezer négyzetméteres csarnok megnyitásával a Gefco árufuvarozási üzletága megszilárdítja és bővíti szakértelmét az élettudományi és egészségügyi szektorban. A létesítményt úgy alakították ki, hogy megfeleljen a gyógyszeripari termékek szállítására vonatkozó legmagasabb követelményeknek, így például különböző hőmérsékletű raktárterületekkel rendelkezik: szobahőmérséklet (15…
Részletek>A Baptista Szeretetszolgálat logisztikai központot hoz létre Pákozdon
Fejér megye több mint 25 milliárd forint támogatást nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében, de ez nem a végleges összeg, mert vannak még döntés előtt álló projektek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára. Schanda Tamás (képünkön) hangsúlyozta, hogy a kormány az EFOP keretében országosan mintegy 150 pályázati felhívást jelentetett meg, és az egészségügytől a szociális területeken keresztül a család- és ifjúsági ügyekig minden területet támogat. Az államtitkár példaként említette, hogy hét Fejér megyei civil szervezeten keresztül támogatják a krízisben lévő családokat…
Részletek>Csaknem 800 millió forintból fejlesztik Törökszentmiklós déli iparterületét
A Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) támogatásával csaknem 800 millió forintból korszerűsítik Törökszentmiklós önkormányzati tulajdonú déli iparterületét, a barnamezős beruházás előkészítése már zajlik, a kivitelezés a tervek szerint a sikeres közbeszerzési eljárások után, 2018 második felében indul és 2020 május végéig tart majd. A csaknem 11 hektáros területen egy 1580 négyzetméteres új raktárépület épül, továbbá korszerűsítik a meglévő épületeket, a csaknem 430 négyzetméteres irodaépületet. Az egykori laborépületet több mint 310 négyzetméteres szociális helyiséggé alakítják át és a mintegy harminc négyzetméteres porta is megújul. Emellett korszerűsítik az alapinfrastruktúrát, például…
Részletek>Bővítik a hódmezővásárhelyi ipari parkot
A kormány 2,6 milliárd forinttal támogatja a hódmezővásárhelyi ipari park két lépcsőben megvalósuló, 96 hektáros bővítését. A bővítést bejelentő sajtótájékoztatón elhangzott hogy, a parkban működő vállalkozásoknak növekszik a megrendelés-állományuk, ezért több cég is új termelési egységet kíván létrehozni. Az ipari parkot támogató egyik legfontosabb fejlesztés a várost keletről elkerülő út építése. A 47-es út északi csomópontját az ipari parkkal összekötő út kivitelezése az idén elindul. A Területi operatív program (Top) forrásaiból az önkormányzat új utakat épít az ipari parkban, közvilágítást és széles sávú internethálózatot alakít ki.
Részletek>Megnyílt Magyarország első, közvetlen terminál-összeköttetésű repülőtéri szállodája
Január elején nyílt meg Magyarország első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodája, a 145 szobás, 300 ember elszállásolására képes ibis Styles Budapest Airport Hotel, amelyet a WING Zrt. épített 3,2 milliárd forintért – mondta Noah Steinberg, a WING Zrt. elnök-vezérigazgatója. A repülőtéri hotel megépítését hiánypótló fejlesztésnek nevezte a turizmus szempontjából, Európában ugyanis már szinte minden fővárosban vannak reptéri szállodák. Steinberg arról is beszámolt, hogy a szállodát úgy alakították ki, hogy az egyaránt megfeleljen az üzleti utak miatt Magyarországra érkezőknek, a turistáknak, a családoknak, magyaroknak és külföldieknek. Ezen felül a szállodát…
Részletek>Duna House: több mint kilencezer ingatlan cserélt gazdát decemberben
Decemberben országosan 9787 lakóingatlan adás-vétel történt, ami hat százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, a novemberi 11 820-as tranzakció számhoz viszonyítva azonban visszaesést mutat, ami azzal magyarázható, hogy az éves szezonalitás hatására év végére csökken az ingatlan adásvételek száma – közölte a Duna House saját adatain alapuló becslése alapján. Hozzátették: 2017-ben vélhetően 148 896 tranzakció történt, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2016-ban 146 302 ingatlan adásvétel zajlott. A közlemény szerint 2017 utolsó negyedévében tíz százalékkal nőtt a tranzakciók becsült száma 2016 negyedik negyedévéhez képest. A Duna House…
Részletek>A jövő bevásárlóközpontjai közösségi központok lesznek
A jövő bevásárlóközpontjai közösségi központok lesznek, amelyeknek alapvető részei lesznek az egészségügyi, az oktatási és a szórakoztató egységek – derül ki a CBRE ingatlantanácsadó Kiskereskedelem jövője 2030 című kutatásából. Ismertetik, a bevásárlóközpontok tulajdonosai és fejlesztői egyre inkább a fogyasztók elvárásaira összpontosítanak, és olyan integrált közösségeket kezdenek majd létrehozni, ahol élni, dolgozni és vásárolni egyaránt lehet. A hagyományos üzemanyagtöltő állomások (benzinkutak) pedig fontos mini logisztikai csomópontokká válnak, mivel ideális helyszínt jelentenek az online vásárlások átvételére. Andrew Phipps, a CBRE európai kiskereskedelmi kutatásért felelős vezetője szerint megváltozik a bevásárlóközpontok, a töltőállomások és…
Részletek>Több mint négyszázmillióból fejlesztheti iparterületeit Komló
Komló 410 millió forintos támogatást nyert el iparterület-fejlesztésre európai uniós forrásból – közölte a mecseki város önkormányzata. Mint írták, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretéből biztosított összeget a város a szomszédos Sikondára vezető út melletti, Nagyrét utcai ipari terület fejlesztésére fordítja. A területen több üzem áll, de több mint tucatnyi, nevesítetten is gazdasági célú, önkormányzati tulajdonú telek még értékesítésre vár – ismertette az önkormányzat, hozzátéve, hogy az ezek hasznosítása előtti legnagyobb akadály az infrastruktúra hiánya volt. Út, járda, buszmegálló készül, valamint a hiányzó közművek is megépülnek. Bevezetik a…
Részletek>Magyar Honvédség: rádiólokációs és logisztikai beszerzések tízmilliárdért
Tízmilliárdos pénzügyi keretek biztosításával döntött a kormány a Magyar Honvédség szárazföldi tűztámogatásának megerősítéséről, valamint a légtérellenőrző és légvédelmi rendszerek fejlesztéséről. Az erről szóló határozatok a Magyar Közlönyben jelent meg. A szárazföldi csapatok tűztámogatásának növelésével kapcsolatos feladatokhoz történő előzetes hozzájárulás címén a 2017-2019. költségvetési évek előirányzatait érintően legfeljebb tízmilliárd forintot fordítanak. Ezt a keretet a Magyar Honvédség tűztámogató képességének fejlesztésére, a szárazföldi csapatok tűztámogatásának növelése érdekében szükséges tüzérségi eszközök és lőszerek beszerzése fordítja a Honvédelmi Minisztérium. Szintén a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg a „Magyar Honvédség légtérellenőrző és légvédelmi rendszere…
Részletek>