Új autóalkatrész gyártó üzemet hoz létre Újhartyánban a svájci tulajdonú REHAU-Automotive Kft., a beruházással 727 új munkahely jön létre. Markus Grundmann vezérigazgató hangsúlyozta: olyan gyártóüzemet építenek Újhartyánban, amely a világ legmodernebb létesítményei közé fog tartozni. Tájékoztatása szerint a REHAU új üzemében lakkozott külső alkatrészeket, például lökhárítókat és légterelőket gyárt majd. Összesen mintegy 150 millió eurót szánnak az építkezésre, a beépített terület nagysága 63 ezer négyzetméter lesz – közölte. Mint elmondta, a munkálatok márciusban kezdődnek és 2019 áprilisában fejeződnek be.
Részletek>Kategória: Ipar
Bukarest önkormányzata török cégtársulástól vásárol négyszáz buszt
Bukarest önkormányzata egy török cégtársulástól vásárol négyszáz autóbuszt, amelyeket a román főváros tömegközlekedésében fognak használni – jelentette be hétfőn Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere. Az önkormányzat tavaly novemberben írta ki a százmillió euró (31,1 milliárd forint) értékű közbeszerzési pályázatot, amelyre négy ajánlat érkezett. Az önkormányzat a török Otokar Europe és Otokar Otomotive cégek alkotta konzorcium ajánlatát fogadta el. Rajtuk kívül a szintén török Karsan Otomotiv, a német székhelyű Man Truck and Bus, valamint a Mercedes Benz nyújtott be érvényes ajánlatot. A főpolgármester közölte, hogy egy busz ára 250 ezer euró (77,7…
Részletek>Változások az Euronics-nál
Az Euronics márkanevet Magyarországon használó cégcsoport a műszaki áruházláncot üzemeltető Vöröskő Kft.-nél szervezeti átalakítást, míg az ingatlanforgalmazással és -bérbeadással foglalkozó KEV Kft.-nél csaknem kétmilliárd forint értékű beruházást hajt végre idén. A csoport tájékoztatása szerint a tulajdonosok 2018-ra hazai pozíciójuk további erősítését, illetve a nemzetközi Euronics-hálózaton belüli regionális szerepük növelését tűzték ki célul, ennek érdekében döntöttek első lépésként a cégcsoporton belüli tevékenységek elkülönítéséről. A Vöröskő Kft. esetében ez elsősorban a szervezeti felépítés megújításával jár. Az elmúlt években a cég arra törekedett, hogy egyre több Euronics üzlet saját tulajdonú ingatlanban kapjon helyet.…
Részletek>Magasabb forgalom mellett csökkent az Apollo Tyres nyeresége
Magasabb forgalom mellett csökkent az Apollo Tyres Ltd. indiai gumiabroncs gyártó konszern nyeresége pénzügyi éve harmadik negyedévében – közölte az Apollo Tyres Hungary Kft. A nem auditált adatok szerint az Apollo Tyres 2017/18-as pénzügyi éve decemberrel zárt harmadik negyedévében 40,16 milliárd rúpia (528,62 millió euró), az egy évvel korábbinál 17 százalékkal nagyobb értékesítési árbevételre tett szert. A negyedéves árbevétel a vállalat történetében először haladta meg a 40 milliárd rúpiát. A kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 5,43 milliárd rúpiát (71,88 millió eurót) tett ki, kissé emelkedett az egy…
Részletek>Másfélmillió elektromos hajtású autót értékesített tavaly a Toyota
Nyolc százalékkal növelte a részben vagy teljesen elektromos hajtású autók értékesítését 2017-ben a Toyota Motor Corp. – közölte a Toyota Central Europe Kft. A Toyota tavaly 1,52 millió, részben vagy teljesen elektromos hajtású Toyota és Lexus márkájú autót értékesített, többet az összes többi autógyártó vállalat alternatív hajtású autóeladásainál. A Toyota tavalyi eladásai nyolc százalékkal múlják felül az előző évi, szintén rekordnak számító értékesítést. A konszern tavalyi eladásaival három évvel a saját magának kitűzött 2020-as határidő előtt teljesítette az évi 1,5 milliós értékesítési célt. A Toyota így húsz év alatt a…
Részletek>Több mint tíz százalékkal bővült a román gépjárműpiac tavaly
Romániában 156 527 új gépjárművet értékesítettek tavaly, 10,2 százalékkal többet, mint 2016-ban – közölte a román autógyártók és -importőrök egyesülete (Apia). A gazdára talált új járművek közül több mint 130 ezer személygépkocsi volt: ezek eladása 13,4 százalékkal növekedett tavaly az előző évhez képest. A vásárlók kétharmada jogi személy volt. A legkeresettebb márka a Dacia volt, amiből több mint 42 ezret adtak el, a Volkswagen (15 636), a Renault (12 292), a Ford (12 036) és a Skoda (11 631) követte az értékesítési listán. A hibrid vagy elektromos járművek a tavaly értékesített…
Részletek>A Tesco szervezeti átalakításokra készül, elbocsátások is lesznek
Szervezeti átalakítások előtt áll a Tesco, új munkakörök jönnek létre, egyesek pedig megszűnhetnek, a vállalat azonban arra törekszik, hogy az érintett munkavállalóinak a cégen belül találjon új munkakört, és a lehető legkevesebb dolgozót kelljen elbocsátani – közölte Hevesi Nóra (képünkön), a Tesco kommunikációs vezetője. A tervezett átalakításokról a Tesco csütörtökön tájékoztatja munkavállalóit – tette hozzá. Egy napilap csütörtöki számában azt írta, hogy napokon belül csoportos létszámleépítést jelenthet be a magyarországi Tesco, miután az anyavállalat utasítására Magyarországon is egyszerűsítik a vezetői szinteket a munkakörök összevonásával. A Nagy-Britanniában múlt héten bejelentett átalakítások…
Részletek>KSH: az előzetesen jelzettnél is jobban nőtt a kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberben
A kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberben 6,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint is – jelentette szerdán második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat 0,3 százalékponttal magasabb a január 8-án közölt első becslésnél, és a 2016 áprilisa óta a legnagyobb növekedés. Az élelmiszer és élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,6 százalékkal nőtt a forgalom az előzetesen jelzett négy százalék helyett, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek forgalmának növekedését 10,2 százalékról 10,4 százalékra javította a KSH. Az üzemanyag-kiskereskedelemben az előzetes közléssel megegyezően, 3,7…
Részletek>2014 óta bővül az autópiac
Folyamatosan nő mind a használt, mind az új gépjárművek eladása 2014 óta – mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke. Az elnök szerint tavaly is ez a trend volt érvényes, és az új technológiák megjelenése ezt a folyamatot csak tovább serkentette. Hozzátette, egyre többen keresik azokat az új technológiákat, amelyek egyrészt a károsanyag-kibocsátás csökkentését (hibrid, elektromos), másrészt pedig a megnövelt biztonságot célozzák. Szólt arról is, az utóbbi években megjelent vezetéstámogató rendszerek is rendkívül népszerűek. Gablini szerint már most látható, nagy átalakulás előtt áll az autópiac, és néhány éven belül…
Részletek>Az iparcikkek kereslete húzza idén is a kiskereskedelmi forgalom növekedését
A lakossági megtakarításokból származó beruházások hatására idén tovább bővül a nem élelmiszer-jellegű termékek kereskedelme – mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára. Példaként említette a számítástechnikai eszközök, illetve bútorok, valamint a lakásfelújításhoz szükséges eszközök vásárlását. A KSH szerdán kiadott jelentése szerint a kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberben 6,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek forgalmának növekedése 10,4 százalékos volt. Pomázi megjegyezte, hogy a nem élelmiszer-jellegű áruk értékesítésén belül jelentős az internetes vásárlás aránya. Tavaly novemberben az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint…
Részletek>