Elindította budapesti járatát az angol Flybe légitársaság

Járatot indított London-Southend és Budapest között az angol regionális Flybe légitársaság, a magyar fővárosból ezzel ötre nőtt az elérhető londoni repülőterek száma. Az első járat csütörtök délután landolt a ferihegyi repülőtéren, ahol a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték. A Budapest Airport közlése szerint Budapest és London között az elmúlt évben 1,5 millió utas közlekedett repülőgéppel, ez 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és az idei adatok azt mutatják, hogy ebben az évben is kétszámjegyű bővülés lehet. A Londontól keletre lévő repülőtér környezetében a légikikötő saját felmérése szerint mintegy kétezer magyar…

Részletek>

Kiszűrik az e-matrica nélkül közlekedőket a díjköteles utakon

Folyamatosan fejleszti a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) az ellenőrzési rendszer technológiáját, javítja hatékonyságát; tavaly is jelentősen nőtt a díjköteles utakon bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma – mondta Börzsei Tibor vezérigazgató. Börzsei elmondta, hogy a NÚSZ tavaly 303 millió esetben ellenőrizte az érvényes e-matricák meglétét a díjköteles úthálózaton, míg 2015-ben 208 millió, 2014-ben pedig még csak 133 millió alkalommal történt ilyen ellenőrzés. Érvényes jogosultság nélküli úthasználatért tavaly 731 ezren kaptak büntetést, 42 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A befizetett pótdíjak összege csaknem 5,8 milliárd forint volt tavaly,…

Részletek>

A keleti nyitás elért Győrig: épül az elkerülő út

építőipar

Jövő tavaszra készül el a Győrt keletről elkerülő 813-as út harmadik, 5,2 kilométeres befejező szakasza, 14,85 milliárd forint hazai forrásból. Az összesen 13,4 kilométer hosszú elkerülő akkorra köti össze az M1-es autópályát a 14-es úttal – jelentette be a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF Zrt.). A befejező szakasz munkálatai már elkezdődtek, jelenleg a humuszolás, a töltésalapozás és -építés van folyamatban. A szakaszon egy közel négyszáz méter hosszú hidat is építenek a Mosoni-Duna felett, ahol kerékpárutat is kialakítanak. A Bácsai csatorna feletti hídnál pedig jelenleg a pályalemezt alakítják ki. Az út…

Részletek>

Egymilliárd forintból alakított ki új telephelyet Jászberényben a Káta CNC Kft.

Több mint egymilliárd forintból, közel 500 millió forintos uniós pályázati támogatással új telephelyet alakított ki Jászberényben a fémmegmunkálással, kötőelem és közúti jármű, valamint járműmotor-alkatrészek gyártásával foglalkozó Káta CNC Kft. A Pest megyei Szentmártonkátán működő, idén alapításának 20. évfordulóját ünneplő vállalkozás kapacitásbővítése a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program támogatásával valósult meg. Az összesen 1 milliárd 28 millió forint értékű beruházás eredményeként modern eszköz- és gépparkkal, fejlett infrastruktúrával rendelkező telephelyet hoztak létre Jászberényben, mely lehetőséget teremt a vállalat bel- és külföldi terjeszkedésére, a magasabb piaci igények kielégítésére, továbbá a foglalkoztatotti…

Részletek>

Többen megsérültek az Aeroflot légörvénybe került bangkoki járatán

Huszonheten megsérültek, amikor váratlanul légörvénybe került hétfőn az Aeroflot orosz légitársaság Moszkvából Bangkokba tartó járata. Tizenkét embert kellett kórházba vinni. Életveszélyes állapotba senki sem került, de többeket meg kellett műteni – közölte a légitársaság illetékese. A Boeing 777-es derült időben, 40 perccel a leszállás előtt került turbulenciába. A személyzet nem tudta figyelmeztetni az utasokat a közelgő veszélyre, és a sérültek nagy része azok között volt, akik a gép hátsó részében utaztak és nem csatolták be biztonsági övüket. A sérültek közül 24-en orosz, hárman pedig thai állampolgárok.

Részletek>

A United Airlines kártérítésben állapodott meg a repülőgépről levonszolt utassal

A United Airlines légitársaság kártérítésben állapodott meg csütörtökön azzal a férfival, akit erőszakkal vonszoltak le a társaság egyik járatáról, s közben meg is sérült. A megállapodás részletei és a kártérítés összege „bizalmas információ”, s nem hozzák nyilvánosságra – jelentette be Thomas Demetrio és Stephen Golan, a kárvallott utas két ügyvédje. David Dao vietnami gyökerű amerikai orvost április 9-én erőszakkal szállították le a United Airlines Chicagóból a kentuckyi Louisville felé tartó járatáról. A légitársaság ugyanis – az amerikai gyakorlat szerint – a férőhelynél több jegyet adott el, s a 69 éves…

Részletek>

Már megint taxisok tüntettek az Uber fuvarmegosztó ellen

Taxistüntetést rendezett Bukarestben a közúti személyszállítási vállalkozásokat tömörítő COTAR konföderáció szerdán, az Uber internetes fuvarmegosztó cég tisztességtelennek ítélt konkurenciája ellen tiltakozva, illetve az ennek teret engedő joghézag felszámolását követelve. A kormány székháza elé több száz taxis és néhány tucat buszsofőr sorakoztatta fel járművét, forgalmi akadályt okozva a román főváros egyik legfontosabb útkereszteződésében. A háromórás megmozdulás idején a COTAR-hoz tartozó bukaresti taxisok beszüntették a munkát és nem szállítottak utasokat sem. A kétnaposra tervezett megmozdulás folytatásáról letettek azt követően, hogy a COTAR tárgyalóküldöttsége ígéretet kapott a kormánytól: egy hónapon belül meghozzák a…

Részletek>

Megérkezett az első közvetlen teherszállító vonat Kínából

Megérkezett az első közvetlen teherszállító vasúti járat Kínából a Budapesti Szabadkikötőbe, az Ekol Logistics Kft. szervezésében. A 650 méter hosszú tehervonat 41 konténert szállított több mint 1 millió dollár értékű – főként ruházatból, acélból, elektronikából és játékokból álló – rakománnyal, a menetidő 17 nap volt, a legtávolabbról, a Jivu nevű településről érkező áru több mint tízezer kilométert tett meg Kazahsztánon, Oroszországon, Belorusszián, Lengyelországon és Szlovákián át a budapesti végállomásig. A szerelvényt ünnepélyes keretek között fogadta a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, Tuan Csie-lung, Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai és…

Részletek>

Traktorboom Magyarországon

Az újautó-eladások az idén is növekedést mutatnak, ám a traktoroknál kiugró, 88 százalékos volt a piacbővülés az év elején – közölte a Magyar Lízingszövetség. A szervezet elemzése szerint a lízingpiacon belül ez elmúlt tíz évben egyre nagyobb szerepet kaptak a mezőgazdasági gépek, amelyek aránya az új kihelyezéseknél 15 százalék körüli. A Lízingszövetség előrejelzése szerint a mezőgép- és agrárfinanszírozásban pedig egyre fontosabb szerepet kapnak a lízingkonstrukciók. A traktorok lekörözték az idén januárban 15 százalékos növekedés elérő autópiacot. Magyarországon ugyanis januárban összesen 333 traktor talált gazdára, ami 88 százalékos növekedést jelent tavaly januárhoz…

Részletek>

Csökkent az Egyesült Államok legnagyobb légitársaságainak profitja

repülőgép

Csökkent az Egyesült Államok legnagyobb légitársaságainak profitja, a United, a Delta, az American Airlines és a diszkont Southwest is jelentősen többet költött üzemanyagra és fizetésekre, mint egy évvel korábban. A United honlapján közölt adatok szerint az árbevétel az előző negyedévihez képest 4,6 százalékkal 5,8 milliárd dollárra emelkedett, az üzemi kiadások viszont ennél nagyobb mértékben, 7,9 százalékkal haladták meg a 2016 első negyedévit és 8,1 milliárd dollárt tettek ki. Ennek hátterében főként a 28 százalékkal magasabb kerozinárak húzódnak meg, de a bér jellegű ráfordítások is hét százalékkal növekedtek. A társaság üzemi eredménye…

Részletek>