Az autóipari bowdeneket előállító, német tulajdonú SCS Stahlschmidt meglévő gyárát egy nyolcszáz négyzetméteres gyártócsarnokkal bővíti Tatabányán – mondta a társaság ügyvezetője az MTI-nek. Tornyos István hozzátette, jelenleg két ezer négyzetméteres csarnokban folyik a termelés 350 alkalmazottal, a létszámot az év végére harminc-negyvennel bővítik. A cég idén és tavaly összesen ötszázmillió forintot meghaladó összeget költ a termelés és a raktárkapacitás bővítésére. A társaság árbevétele egy év alatt húsz százalékkal nőtt, 2016 végére elérte a 3,7 milliárd forintot. A Stahlschmidt csoportot 2015-ben vásárolta fel a Peter Möhrle Holding pénzügyi befektető társaság. A csoportnak…
Részletek>Kategória: Slide
Indul a „lengyel EKAER”, a SENT
A lengyel parlament elfogadta az erre vonatkozó törvényjavaslatot és a lengyel köztársasági elnök március 31-én aláírta a közúti áruszállítás ellenőrzésére létrehozott rendszerről szóló törvényt. A törvény 2017 április 3-án került kihirdetésre, melyet követően 14 nappal később, április 17-én lép hatályba, kivéve a törvény azon a rendelkezései, amelyek a törvény előírásainak megszegéséért kiszabott büntetésekre vonatkoznak. Ezek 2017. május 1-től lépnek életbe. A bejelentésre kötelezett áruk között szerepelnek:folyékony üzemanyagok, ebben: motorbenzinek és dieselolaj, biodízel; kenőolajok, üzemanyag adalékok, etilalkohol bázisú fagyállók, hígítók és oldószerek, részben és teljesen denaturált szesz, szárított dohány, azaz olyan…
Részletek>A kritikus munkaerőhiány miatt akadoznak a lakásépítések
Még mindig az ipari beruházások és a sportlétesítmények viszik a hátukon a tavaly közel húsz százalékos visszaesést produkáló építőipart. Az uniós forrásból épülő beruházások és a lakossági piac fejlődése is kell az idénre várható öt százalékos piacbővüléshez – derült ki az ASSA ABLOY Hungary közleményéből. Az újlakás-építési beruházások legnagyobb gátja még mindig a munkaerőhiány, ami csak új foglalkoztatottak bevonásával oldható meg, addig viszont marad a kötbérek miatti állandó fenyegetettség. A sportlétesítmények és azok kiszolgálásához kapcsolódó építmények kialakítása, illetve az ipari beruházások jelenthetik az építőipar legfőbb mozgatórugóit az idei év első felében…
Részletek>InfoGroup: 2017 a BTS fejlesztések éve
A közeljövőben Észak-Magyarországon indít innovatív, BTS jellegű ipari- és logisztikai ingatlanfejlesztéseket az InfoGroup. A cégcsoport Miskolcon 21 500 m²-es csarnokot épít ötvenezer m²-es bővülési lehetőséggel, Tiszaújvárosban pedig egy 18 ezer m²-es csarnokot 18 ezer m²-es bővülési lehetőséggel, mindenben a leendő bérlők egyedi igényeire szabottan, rugalmas, hatékony térkialakítással. Az InfoGroup új miskolci beruházásának leendő bérlője egy német autóipari vállalat lesz, a 15 hektáros területen épülő új raktárcsarnokuk a tervek szerint 2017. december végére készül el; Tiszaújvárosban pedig 2018. második negyedévében adja át az InfoGroup a kilenc hektáros területen létesülő új raktárcsarnokot, amelyet…
Részletek>Mapei: a vártnál is jobbak negyedéves eredmények az építőiparban
Rekordmértékű 36 százalékos növekedést ért el a Mapei Kft. 2017. első negyedévében az előző év hasonló időszakához képest. A Mapei első negyedéves forgalma 35,6 százalékkal haladta meg a 2016-os szintet. Minden termékvonalon erős kétszámjegyű volt a növekedés, a vállalat forgalma meghaladta a 2 milliárd forintot az év első három hónapjában. “A múlt évi várakozások beigazolódni látszanak, érezhetően megindult az építőipar növekedése. A CSOK hatása már 2016 harmadik negyedévétől érezhető, azonban önmagában nem lehelne életet az ágazatba. A jelenlegi élénkülésre az új építésű lakások áfájának csökkentése van a legerősebb hatással, ami…
Részletek>Kleine fische gute fische: tavaly is tudta növelni a bevételeit a DACSHER
A 2016. pénzügyi évben a DACHSER folytatta növekedését, amelynek eredményeként megközelítőleg bruttó 5,71 milliárd EUR konszolidált bevételre tett szert — ez a korábbi évhez képest 1,7 százalékos konszolidált bevétel emelkedést jelent. A küldemények száma 2,4 százalékos növekedést követően elérte a nyolcvan millió darabot, a szállított tömeg pedig szintén 2,4 százalékkal a 38,2 millió tonnát. A fejlődés mögött elsősorban az európai szárazföldi szállítmányozás, továbbá az élelmiszerlogisztika áll. Növekszik és a jövőbe fektet a DACHSER „A globális gazdaság ingadozása ellenére képesek voltunk stabil piaci pozíciónkat a korábbi évek szintjén tartani egységes növekedés…
Részletek>Termelésinformatikai és Termelésirányítási Kiválósági Központ indul Magyarországon
Robert-Jan Smits (képünkön), az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatóság főigazgatója is részt vett az EU „Horizont 2020” kutatási és innovációs keretprogramjából támogatott projekt budapesti indítórendezvényén, amelyet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban tartottak. A Termelésinformatikai és Termelésirányítási Kiválósági Központ (Centre of Excellence in Production Informatics and Control – EPIC) elnevezésű projektet a Horizont 2020 partnerségalakítási eszköze (Teaming) támogatja, ami hozzájárul a kutatási teljesítmény javításához és a kutatási kiválóság tekintetében kedvezőtlenebb besorolású országokban végzett befektetések növeléséhez. A partnerségalakítás első szakaszában a létrehozandó kiválósági központ üzleti tervének kidolgozására nyújtható támogatás,…
Részletek>Továbbra is jól megy: a Skoda sose kop el
Továbbra is jól megy a cseh Skoda Auto gyárnak, amely az idei első negyedévben rekordszámú, 283 500 személygépkocsit adott el, ami éves bázison 2,5 százalékos növekedés. Jelentősen megugrott a kereslet a Skodák iránt Európában – áll a Skoda Auto sajtóközleményében. Nyugat-Európában a január-márciusi időszakban 122 600 Skoda kocsit adtak el, ami éves összehasonlításban 6,6 százalékos növekedés. A Skoda legerősebb nyugat-európai piacán, Németországban 40 800 kocsi kelt el, 4,9 százalékkal több, mint 2016 első negyedében. Olaszországban 21 százalékkal, Ausztriában pedig 19 százalékkal nőttek a Skoda eladásai. Közép-Európában 52 900 Skoda talált…
Részletek>Logisztikai és K+F beruházások indulnak Zalaegerszegen
Tízmilliárd forint értékben két kutatás-fejlesztési és egy logisztikai beruházás indul a közeljövőben Zalaegerszegen – közölte a zalai megyeszékhely polgármestere. Balaicz Zoltán arról számolt be, hogy a Modern városok programja és a kormány két évvel ezelőtt aláírt megállapodásának megfelelően hamarosan megkezdődhet a mintegy hatmilliárd forintos beruházással megvalósuló logisztikai központ és konténerterminál létrehozása. A már több ezer új munkahelyet teremtő Flex Zrt. hárommilliárd forintból 2200 négyzetméteres új csarnokot épít autóipari kutatás-fejlesztési célokra. A 3B Hungária Kft. pedig 900 millió forint értékben olyan innovatív válogatóberendezést telepít, amely harmadával csökkenti a lerakóba kerülő hulladék…
Részletek>Kertészeti termékekben erősít a Praktiker
A hazai piac egyetlen magyar tulajdonban lévő barkácsáruház-lánca az idei évtől húsz áruházának összesen mintegy húszezer négyzetméterén biztosít teret a kertészeti termékeknek. A legnagyobb kertészeti centrumot a Váci úti áruházban alakították ki, az eladókat a szezonkezdet előtt átfogó szakmai képzéssel készítették fel országszerte. Az új kertészeti termékstratégia a tavaszi szezonkezdet első visszajelzései alapján sikeresnek mondható. A kertészeti termékpaletta bővítését az elmúlt évek egyre erősödő fogyasztói tendenciája tette szükségessé: a vásárlók a kertet már nem csupán a gyep és a növények együtteseként tartják számon, a házhoz csatlakozó új nappaliként tekintenek rá.…
Részletek>