Újabb, ezúttal három egynapos sztrájkot jelentettek be augusztus hátralévő részére a brit vasutakon pénteken. A Virgin Trains East Coast vasúttársaság Rail, Maritime and Transport (RMT) közlekedési szakszervezethez tartozó munkavállalói augusztus 19-én, 26-án és 29-én szüntetik be a munkát 24 órára hajnali háromtól. Augusztus 27-től két napon át pedig tilos lesz túlórát teljesíteni. A szakszervezeti tagok elsősorban a tervezett leépítések elleni tiltakozásul, illetve a munkakörülmények és a nem megfelelő biztonság miatt szavazták meg a héten a sztrájkot, amelynek időpontjait most ismertették. Az RMT szerint a Virgin Trains East Coast átalakítási tervei…
Részletek>Kategória: Slide
Nőtt az ipari termelés az EU-ban és az euróövezetben júniusban
Nőtt az Európai Unió és az euróövezet ipari termelése havi szinten júniusban az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint. Júniusban az előző havihoz képest, szezonális kiigazítással, 0,6 százalékkal nőtt az euróövezet 19 tagállamának ipari termelése, az Európai Unió (EU) 28 tagállamának ipari termelése pedig 0,5 százalékkal emelkedett. Az előző hónapban, májusban az euróövezet ipari termelése havi bázison 1,2 százalékkal, az EU ipari termelése pedig 1,1 százalékkal csökkent. Tavaly júniussal összevetve az euróövezetben 0,4 százalékkal, az EU-ban 0,5 százalékkal nőtt az ipari termelés. Az ipari termelés legnagyobb mértékű…
Részletek>Nőtt a Balatoni Hajózási Zrt. utasforgalma
Az idén eddig 35 ezerrel több utas vette igénybe a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) különböző személyhajózási szolgáltatásait, ami mintegy nyolc százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest – mondta Dónucz László, a cég értékesítési és forgalmi igazgatója csütörtökön a társaság félmilliomodik utasának köszöntésére rendezett ünnepségen Balatonfüreden. A legnagyobb növekedést a menetrendi hajókon tapasztalták, a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon például több mint 11 százalékkal emelkedett az utasforgalom. Az igazgató szerint a kedvező tendencia egyebek mellett annak köszönhető, hogy a társaság erősítette marketingtevékenységét és jelentősen bővítette viszont-értékesítő partnerhálózatát. Megjegyezte, hogy a cég megújult honlapja…
Részletek>Az év második felében javulhat az építőipar teljesítménye
Az év második felében javulhat az építőipar teljesítménye, elsősorban a lakásépítéseket magába foglaló épületépítések fellendülésével – mondták az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közölte: az építőipar teljesítménye júniusban 16,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva a májusi 26,6 százalékos visszaesés után. Az épületek építése 7,4 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 36,8 százalékkal csökkent. Az előző hónaphoz viszonyítva az építőipar termelése 7,5 százalékkal emelkedett júniusban a szezonálisan kiigazított adatok szerint. Az építőipari termelés volumene az első hat hónapban 25,3 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Az…
Részletek>Világhírességek támogatják a gigantikus brazil vízerőmű által fenyegetett munduruku indiánokat
Több tucat neves színész, filmrendező, zenész nyílt levélben szólította fel szerdán a brazil kormányt és európai vállalatokat, hogy ismerjék el az amazóniai munduruku törzs jogait, amelynek területeit veszélyezteteti a Tapajas-folyó mentére tervezett gigantikus vízerőmű építése. A The Guardian brit napilapban közzétett levelet a 48 aláíró között jegyezte Paul McCartney, Ranulph Fiennes, Mark Rylance, Anish Kapoor, Charlotte Church, Roger Moore és Michael Palin. A munduruku törzs tagjainak küldöttsége a héten Nagy-Britanniába látogat, hogy találkozót kérjen a Siemens cégtől, amely része a vízerőmű építésére pályázó nemzetközi konzorciumnak. Azt akarják elérni, hogy a…
Részletek>NFM: a dunai hajózást 31,6 milliárd forintból fejlesztik 2020-ig
A dunai hajózás fejlesztésére Magyarország rendszeresen és sikerrel pályázik uniós forrásokra: a 2014-2020-as pénzügyi időszakban eddig támogatást nyert 12 projekt 31,6 milliárd forint összértékű beruházás megvalósítását teszi lehetővé – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI érdeklődésére. A közlemény kiemeli: a szakpolitikai kormányzat célja, hogy javítsa a belvízi hajózás versenyhelyzetét, megkönnyítse integrációját a logisztikai láncba. A 14 ország együttműködésében megvalósuló, Magyarországon miniszteri biztosi szinten koordinált Duna Régió Stratégia egyik fő célterülete az ágazat fejlesztése. A stratégiában kiemelt feladat a hajózhatóság akadályainak oldása, hatékony multimodális terminálok fejlesztése a kikötőknél, harmonizált…
Részletek>Magyar teherszállító repülőgép szenvedett balesetet a bergamói repülőtéren
A viharos időjárás okozhatta a ASL Airlines Hungary magyar légitársaság teherszállító repülőgépének balesetét az olaszországi Bergamo repülőterén péntek hajnalban, a két fős magyar személyzet nem sérült meg – jelentette az olasz polgári légiforgalmi hatóság (Enac). Az olasz légibiztonsági hatóság (Ansv) közleménye szerint a bergamói ügyészség vizsgálja a baleset okait. Az üggyel megbízott Letizia Ruggeri ügyész elkérte a tehergép és személyzete dokumentumait, valamint a baleset óráira vonatkozó meteorológiai jelentéseket. Megtalálták a gép két fekete dobozát is. A repülő elmozdítása még folyamatban van. Olasz sajtóbeszámolók szerint a baleset káoszt teremtett az Orio…
Részletek>Logisztikai központot épít Tatabányán a Coloplast
A gyógyászati segédeszközöket gyártó Coloplast megkezdte magyarországi logisztikai központjának építését a tatabányai ipari parkban – közölte a társaság az MTI-vel. A vállalat tájékoztatása szerint a 25 ezer négyzetmétert meghaladó létesítmény 2017 nyarán kezdi meg működését. Az új logisztikai központ területe a jelenlegi telephely területének ötszöröse lesz. A cég közölte: jelenlegi csomagolási és disztribúciós központjuk teljesen megtelt, nagyobb helyre van szükségük, hogy hatékonyabban tudják kezelni a Coloplast gyáraiból érkező termékmennyiséget. A magyarországi logisztikai központ többfunkciós logisztikai telephely: a késztermékek megfelelő célországokba szállításán kívül a termékek ország-specifikus csomagolását is végzik. A Coloplast…
Részletek>MLBKT: gyorsuló növekedést jelez a júliusi beszerzésimenedzser-index
A júniusinál három százalékponttal magasabb, 53,9 százalék lett a júliusi beszerzésimenedzser-index (BMI), ezzel idén hetedik hónapja jelez bővülést, az ütem magasabb a hosszú távú júliusi átlagnál (52,4) és az elmúlt három év átlagánál is (52,2) – közölte hétfőn az MTI-vel a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A közlemény szerint a felmérésben vizsgált részindexek többsége nőtt júniushoz képest, a változások mértéke az indexek felénél meghaladta az öt százalékpontot. A foglalkoztatottság-index értéke ötven pont alá került júliusban, az idei értékek eddig három hónap kivételével növekedésre utalnak – közölte a társaság. 2014-2015-ben a…
Részletek>Új raktárépületet avatott a Schneider Electric Zalaegerszegen
Eddigi tárolókapacitását megduplázta a Schneider Electric zalaegerszegi gyára a társaság pénteken átadott új, 1600 négyzetméteres raktárcsarnokával. Sali Péter gyárigazgató az avatáson elmondta: a 2005-ben még negyven embert foglalkoztató, főként ipari villamostechnikai elosztókat gyártó cégnél jelenleg 170 ember dolgozik. A Zalaegerszegen 25 éve jelen lévő francia cégcsoport a következő évben további 50 dolgozóval kívánja növelni a létszámot. A bővítés köszönhető annak a 7,5 millió eurós, nemrég elnyert orosz vegyipari megrendelésnek is, amely a zalaegerszegi gyár egyéves teljes gyártókapacitását lefoglalja. A gyárigazgató az avatáson elmondta: az új raktár nem a cég saját beruházása,…
Részletek>