Egymilliárd eurós adózott nyereséget könyvelt el a Ryanair a március 31-ével zárult, 2020-as pénzügyi évben, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első negyedévre viszont már kétszázmillió eurós veszteséggel számol az ír, fapados légitársaság. A cég közleménye szerint a pénzügyi év során tíz százalékkal, 8,4 milliárd euróra növelték az árbevételt, az utasforgalom négy százalékkal 148 millióra emelkedett. A társaság 13 százalékkal egymilliárd euróra növelte adózott eredményét, utasonkonként hat százalékkal nagyobb, 57 eurós árbevételre tettek szert. A Ryanair azonban már figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt a június 30-ával záruló első…
Részletek>Kategória: Slide
Áttervezi üzleti tervét a MÁV-csoport
A MÁV-csoport áttervezi idei üzleti tervét, miután a koronavírus-járvány és a veszélyhelyzeti intézkedések előre nem látható, jelentős kiadással járnak – mondta Homoly Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója (képünkön). Kifejtette, naponta fertőtlenítenek több mint 1200 járművet, több százezer szájmaszkot, gumikesztyűt, fertőtlenítő szert, kézfertőtlenítőt szereztek be, hetek óta a legforgalmasabb állomásokon az utasoknak is ingyenes kézfertőtlenítőt biztosítanak. Ezek nem tervezett, plusz költségeket jelentenek – mondta. Megjegyezte, a helyzetet még tudják kezelni, de ha két-három hónap múlva sem javul a helyzet, akkor tulajdonosi beavatkozásra lesz szükség. Homolya elmondta, hogy a legfontosabb beruházásokat folytatják,…
Részletek>Átadták a Várpalota és Szápár közti, a Magyar Falu Program keretében megújult útszakaszt
Átadták a Szápárt Várpalotával összekötő utat csütörtökön, amely a Magyar Falu Program keretében újult meg. Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az átadást követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a tavaly megkezdett fejlesztési programnak köszönhetően idén több mint 160 útszakasz újul meg az országban. Ismertetése szerint: a Szápár és Várpalota közötti 1,6 kilométeres útszakasz felújítása 152 millió forintba került. A Magyar Falu Programban tavaly 165 útszakasz újulhatott meg 430 kilométeren, ötvenmilliárd forintból. Az idén ugyancsak ötvenmilliárd forint jut a programból útfelújításra – jegyezte meg a kormánybiztos. A Magyar Falu Program első eleme…
Részletek>Leállt az Easyjet is
Bejelentette teljes leállását az Easyjet is. A légitársaság a közleményében azt írta, az elmúlt napokban az Easyjet 650 mentesítő járatot üzemeltetett, amelyekkel 45 ezer utast szállítottak. Ezeket a kormányokkal együttműködve továbbra is folytatják, de kereskedelmi járatot az utazási szabályok szigorítása miatt nem indítanak el. A diszkont légitársaság egyelőre nem tudja, hogy mikor indulhatnak újra a menetrend szerinti járatokat, az Easyjet folyamatosan vizsgálja ennek lehetőségét. Hangsúlyozták, hogy a társaság pénzügyi helyzete stabil, a dolgozók fizetésük nyolcvan százalékát kapják meg. Az Easyjet Európa második legnagyobb diszkont légitársasága, 2019-ben 337 repülőgépével 95 millió utast szállított…
Részletek>Az első negyedévben stagnált az ipari ingatlanok iránti kereslet Budapesten és környékén
Az első negyedévben az ipari ingatlanok iránti bruttó kereslet Budapesten és környékén 79 660 négyzetmétert tett ki, ami stagnálást jelez az előző év azonos időszakához képest – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A közlemény szerint az év első három hónapjában az irodapiaci adatok még nem mutatták a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett gazdasági változásokat. A piaci kereslet nagyrészt megfelelt az elmúlt öt év első negyedéves volumeneinek, és az elérhető területek kínálati bérleti díjai alapján lényeges bérleti díj korrekciót sem tapasztaltak. A kereslet 36 százalékát a szerződéshosszabbítások tették ki, ezt…
Részletek>Hetven évvel ezelőtt nyílt meg a ferihegyi repülőtér
Hetven évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyílt meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőtere, amely azóta 240 millió utast szolgált ki. A repülőteret üzemeltető társaság csütörtöki közleményében azt írta, a nyitóünnepség óta a repülőtér 25 569 napot üzemelt, a koronavírus-járvány előtti időszakban a repülőtér dolgozói már napi 40-44 ezer utast és átlagosan napi 336 járatot kezeltek, a repülőgépek pedig 2019 végére 153 külföldi célállomással kötötték össze Budapestet. Az elmúlt hét évtizedben több mint 240 millió utast és kétmillió tonna árut, mintegy 430 millió kézi- és feladott poggyászt kezeltek, a futópályákat…
Részletek>Egy évet már biztosan csúszik a BMW debreceni beruházása
A BMW AG napokban publikált negyedéves beszámolója alkalmából tartott tájékoztatón hírügynökségi beszámolók szerint Nicolas Peter (képünkön) pénzügyi igazgató közölte, hogy tekintettel a járványügyi korlátozások miatt romló értékesítési kilátásokra, a konszern felülvizsgálja idei beruházási terveit. A beruházásokra elkülönített keretösszeget 5,7 milliárd euróról kevesebb mint négymilliárd euróra kurtítják. Hozzátette: a jelenlegi helyzet tükrében minden folyamatban lévő projektet újraértékel a konszern, az üzemépítéseket és a modellfejlesztéseket is beleértve. Az adott helyzettől függően egyes projekteket elhalasztanak, másokat pedig tüzetesebb vizsgálat alá vesznek. „A magyarországi üzem üzembe helyezését például egy évvel elhalasztjuk” — jelentette be…
Részletek>A Trans-Sped ötmilliárd forintnyi kötvényt bocsát ki az MNB programjában
A Trans-Sped Kft. ötmilliárd forint értékben kötvényt bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedési kötvényprogram (nkp) keretében – közölte a társaság. A tisztán magyar tulajdonban lévő logisztikai cég az Euler Hermes független, nemzetközi hitelminősítő által végzett külső átvilágításon B+ minősítést kapott. Fülöp Szabolcs, a vállalat ügyvezetője a cég közleményében kiemelte: a kötvények kibocsátásának egyik fő célja a Trans-Sped jövőbeni beruházásaihoz szükséges források biztosítása, illetve a Trans-Sped tőkestruktúrájának optimalizálása, hosszú távon is fenntartható, biztonságos és diverzifikált finanszírozási struktúra működtetése. A vállalatcsoport rövid távú tervei között szerepel a banki hitelállomány…
Részletek>Helyére emelték az újjáépített genovai híd utolsó elemét
A genovai kikötő hajóinak szirénazúgása köszöntötte a város új hídját, amelynek utolsó elemét a kedd délelőtt illesztették a helyére a 2018. augusztus 14-én leomlott Morandi híd pótlására. Az új hidat éjszaka zöld-fehér-piros fények világították meg. „Olaszország ezzel az új híddal áll talpra, ez az újraindulás jele” – írta közösségi oldalára Giovanni Toti Liguria tartomány kormányzója. A híd utolsó, tizenkilencedik elemét a miniszterelnök Giuseppe Conte és Paola De Micheli infrastrukturális és közlekedésügyi miniszter, valamint Marco Bucci genovai polgármester jelenlétében illesztették véglegesen a helyére. Az új híd felavatását az első forgalmi próbák után…
Részletek>Segít az EU: 19 emeletes motorvonat beszerzését támogatja
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) eredményesen kezdeményezte a nagykapacitású villamos motorvonatok beszerzését célzó nagyprojekt elszámolható költségeinek növelését. Az Európai Bizottság közelmúltban elfogadott határozata alapján így tizenkilenc emeletes jármű megvásárlása finanszírozható az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program uniós és hazai forrásaiból. A kormány a mintegy százmilliárd forintos beszerzés folytatásának fedezetét is biztosította már tavalyi döntésével – közölte a tárca. A MÁV-START Zrt. 2017 áprilisában kötött nyolc évre szóló keretmegállapodást a gyártó Stadlerrel negyven, hatszáz ülőhelyes KISS elővárosi villamos motorvonatra. Az első két eseti szerződésben 19 motorvonatot hívtak le, amelyek a két…
Részletek>