A Huawei elnökével tárgyalt Sanghajban a magyar kormány delegációja

A Huawei csoport elnökével, Guo Pinggel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter az első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) hétfői megnyitását követően Sanghajban. A találkozó illeszkedett az eddigi megbeszélések sorába, amelyet a magyar kormányzat rendszeresen folytat a stratégiai partnercéggel – közölte. Guo Ping a találkozón elmondta: a Huawei prosperál Magyarországon, 2005-ös indulása óta 1,2 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, és elindította az európai távközlési cégek felhőszolgáltatásait segítő központját (Europe Operations and Maintenance Centre). A felhőszolgáltatásokat működtető első…

Részletek>

Két éves mélyponton az ifo gazdasági hangulatindexe az euróövezetben

Ifo index

Két éve a legalacsonyabbra csökkent a müncheni ifo gazdságkutató intézet negyedik negyedévre vonatkozó euróövezeti gazdasági hangulatindexe. A müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V) negyedik negyedévi gazdasági hangulatindexe 6,6 pontra, 2016 közepe óta a legalacsonyabbra csökkent a harmadik negyedévi 19,6 pontról. A felmérésbe bevont gazdasági szakemberek megítélése romlott mind az aktuális kondíciókra, mind a jövőbeni kilátásokra vonatkozóan. Az aktuális helyzet megítélését számszerűsítő mutató a negyedik negyedévben 29,9 pontra csökkent a harmadik negyedévi 41,4 pontról, a kilátásokat számszerűsítő mutató pedig mínusz 14,3…

Részletek>

Nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma októberben Magyarországon

autopálya

Októberben 5,4 százalékkal több új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországom, mint egy évvel korábban, az év első tíz hónapjában 24,2 százalékos volt a növekedés az előző év azonos időszakához képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) és a Carinfo.hu a DataHouse Kft. adatai alapján. Októberben 10 923, az első 10 hónapban pedig 115 549 új személygépkocsi került forgalomba. Ebből összesen 1031 volt tisztán elektromos autó, 97,1 százalékkal több, mint tavaly. A forgalomba helyezett plug-in hibridek száma 636 volt, ami 77,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának adatait. Az…

Részletek>

Az ABB szerint az új szolár inverterük akár 65 százalékkal is csökkentheti a logisztikai költségeket

Az Intersolar Europe szakkiállításon az iparág szakemberei az ABB új, maximum 185 kW hatásos teljesítményű PVS-175-TL string inverterét a 2018 Intersolar nagydíjjal tüntették ki, mint az iparág vezető fotovoltaikus termékinnovációja. Az ABB földre telepíthető, valamint közüzemi méretű napenergia-hasznosító alkalmazásokhoz kifejlesztett, a telepítési és logisztikai költségek terén akár 65 százalékos megtakarítást biztosító PVS-175-TL invertere a piacon most kapható 1500VDC string inverterek kategóriájában a legnagyobb teljesítménnyel rendelkezik. Az ABB új PVS-175-TL string invertere egyedi képességeit részben annak köszönheti, hogy 185 kW hatásos teljesítmény előállítására képes. A díj odaítéléséről döntő zsűri értékelte a…

Részletek>

Tíz százalék körüli bővülést vár a légi forgalomban erre az évre a HungaroControl

HungaroControl

Tíz százalék körüli növekedést vár a légi forgalomban erre az évre a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. A társaság kapacitás-bővítést is tervez. Szepessy Kornél, a légi navigációs szolgáltató vezérigazgatója szerdán újságíróknak elmondta, erre az évre egymillió gépmozgást várnak a tavalyi kilencszázezer után, az átrepülő forgalom nyolcszázezer, a budapesti fel-és leszállók, valamint a koszovói légtér forgalma pedig száz-százezer lehet idén. Hozzátette, hogy ez a forgalomnövekedés már a HungaroControl kapacitás-bővítését teszi szükségessé, mivel a magas légtér áteresztő képességét már most elérték, a forgalmi adatok minden eddigi rekordot megdöntöttek. Kifejtette, hogy az egész…

Részletek>

Kétmilliárd euróról csúszott le Románia

Románia mintegy kétmilliárd euró infrastruktúrafejlesztésre fordítható európai uniós pénzalapot veszített el – közölte hétfőn Corina Cretu (képünkön), az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa. „Románia 2007 és 2011 között a rendelkezésre álló alapok 4%-át hívta le. 2014-ben, amikor átvettem mandátumomat 48%-on állt. A pénzügyi ciklust 90% körül zártuk, ami a 19,5 milliárdos keretösszeggel számolva azt jelenti, hogy mintegy kétmilliárd euró elveszett” – összegezte Cretu. Elmondta: a jelen pénzügyi ciklusban, ha a mezőgazdaságra fordítható alapokat is beleszámítjuk, 31 milliárd euró áll Románia rendelkezésére. A biztos szerint a romániai közberuházások 60-65 százalékát…

Részletek>

Újabb menetrend szerint közlekedő nemzetközi tehervonatot indított a Rail Cargo csoport

tehervonat

Októberben megkezdte menetrendszerű közlekedését Európa legnagyobb tengeri kikötőjét, Rotterdamot és a budapesti Rail Cargo Terminal – BILK logisztikai központot összekötő tehervonat, ezzel egy éven belül a negyedik vonatprojektjét indította útjára a Rail Cargo Group – közölte a Rail Cargo Hungaria Zrt. Hernád Ágnes, a Rail Cargo Operator – Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója a közleményben kiemelte, a mintegy 1400 kilométeres távot a vonat köztes megállók nélkül egy nap alatt teszi meg. Az ügyvezető igazgató szerint a Magyarország legnagyobb vasúti és közúti bimodális terminálja és a rotterdami kikötő közötti vasúti összeköttetés olyan kedvező…

Részletek>

EP: az útdíjnak idő helyett távolság alapúnak kell lennie

Az útdíjat a használat időtartama alapján kivető országoknak távolság alapú díjazásra kell átállniuk 2023-tól a nehézgépjárművek és a 2,4 tonnánál nehezebb teherautók, 2027-től pedig a kisteherautók és a minibuszok esetében – döntött az Európai Parlament (EP). Az Európai Parlament tájékoztatása szerint az EP plenáris ülésén 398 szavazattal, 179 ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett elfogadott szabálytervezet szerint 2021-től a nehézgépjárművekre és a nagyobb teherautókra útdíjat kiszabó tagállamoknak az útdíjak mellett a közlekedésből származó lég- és zajszennyezés miatt is díjat kell szedniük. 2026-tól ezt a díjat az összes járműkategóriára be kell vezetni.…

Részletek>

KGFB: 10-15 százalékos díjemelésre számíthat a 150 ezer átszerződő ügyfél

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) kampányban 10-15 százalékos díjemelkedés mellett 140-150 ezer szerződést váltó gépjármű-tulajdonosra számítanak a szakértők. Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója elmondta: az év végi váltók lesznek az elsők, akiknek már nem kell külön figyelniük a harminc százalékos baleseti adóra, ezt biztosítási adóként beépítik az éves díjba. Hozzátette: a károk növekvő száma, valamint a helyreállítási költségek gyors emelkedése miatt mintegy 10-15 százalékos díjnövekedésre számíthatnak a gépjárművek üzembentartói. Így, mindent összevetve, a személyautóknál az átlagdíj 26-28 ezer forint lehet – mondta. Papp Lajos, a Független…

Részletek>

Angyal a Főtaxi élén

A Főtaxi vezérigazgatói posztját október 24-től Angyal Zsolt (képünkön) tölti be, a szakember Mohl Lászlót váltotta, aki 2018. június 1. és szeptember 30. között állt a társaság élén – közölte a Főtaxi Zrt. A közlemény szerint Angyal a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett járműgépészmérnökként 1992-ben, 1994-ben pedig a Budapest Business Schoolban közgazdász diplomát szerzett. A Főtaxi új vezérigazgatója korábban, 2010 és 2018 között a Business Lease Hungary operációs igazgatója volt. Magyarország legrégebbi taxivállalata, az idén 105 éves Főtaxi 2018 májusában felvásárolta a Budapest Taxi taxi üzletágát, ezáltal csaknem kétezer…

Részletek>