Végre fejlesztik Karcag kerékpárút-hálózatát

kerékpárút

Ötszázmillió forint támogatást nyert európai uniós forrásból Karcag önkormányzata kerékpárúthálózat-bővítésre és -felújítására – közölte Czampó Claudia projektmenedzser. Tájékoztatása szerint az önkormányzat az infrastrukturális fejlesztéssel azt kívánja elérni, hogy javuljon a városi, járásszékhelyi szolgáltatások megközelíthetősége. Növelni akarják a belterületi kerékpárutak hosszát, és az újak építése mellett a régebbieket is felújítják. A projekt kivitelezése a tendereztetés után a tervek szerint 2019 tavaszán kezdődik, befejezése 2019 augusztusában várható. A fejlesztésben a Kisújszállási úti kerékpárutat új nyomvonalon kötik össze a Madarasi úttal, ahol szintén megújul több mint három kilométer hosszban a meglévő kerékpárút. Az új nyomvonalon…

Részletek>

Csaknem félmilliárd forintos logisztikai fejlesztés kezdődik Nagymányokon

Csaknem félmilliárd forintos ráfordítással logisztikai központot alakítanak ki az egykori brikettgyári kiszolgáló területen, és bővítik az ipari park infrastruktúráját Nagymányokon. A fejlesztésekhez a Tolna megyei város önkormányzata 410, illetve 80 millió forint támogatást nyert el. Karl Béla polgármester elmondta: az 1965-ig MÁV-állomásként, majd a helyi brikettgyár részeként használt, 7,6 hektáros területen felújítják a vasúti pályát és a közműveket, raktárakat építenek, valamint átrakó berendezéseket helyeznek el, létesítenek logisztikai és vámirodát is. A tervek szerint a 2020-ra befejeződő, barnamezős beruházás keretében rehabilitálják a városközponthoz közel fekvő terület egy kisebb, iparilag szennyezett részét, más részeken…

Részletek>

Eurocontrol: 2040-ig több mint ötven százalékkal nő a repülések száma, és hétszeresére a késő járatoké

repülő

A következő húsz évben több mint ötven százalékkal nő az európai repülések száma, a repülőterek kapacitása azonban a szükségesnél csak lassabban bővül, így a mostaninál hétszer több járat fog egy-két órás késést szenvedni az Eurocontrol tanulmánya szerint. Az európai légiforgalom áramlásának megszervezésével, illetve a léginavigációs díjak beszedésével foglalkozó, brüsszeli székhelyű Eurocontrol honlapján szerdán közölt „Challenges of Growth” (A növekedés kihívásai) című tanulmányában arra mutatott rá, hogy 2040-ig a maihoz képest 53 százalékkal 16 millióra emelkedik majd az éves repülések száma. A lassabb gazdasági növekedés és a repülőterek kapacitáshiánya miatt a…

Részletek>

Nagyot nőtt az eladott új autók száma Romániában

Dacia

Csaknem 24 százalékkal nőtt az eladott új autók száma Romániában az első hét hónapban a tavalyi azonos időszakhoz mérten – közölte kedden a román autógyártók és -importőrök egyesülete. A vizsgált időszakban 105 686 új autót értékesítettek, ami tíz éves csúcsot jelent. 2009-ben 92 526 új járművet adtak el. Az idén eladott új járművek 37 százalékát magánszemélyek vásárolták meg. Tavalyhoz képest 32 százalékkal nőtt a magánszemélyek aránya, de így is az új autók 63 százalékát jogi személyek vásárolták meg. A legtöbb új autót a Dacia adta el, több mint 30 ezret,…

Részletek>

Elektromos teherautókat tesztel a UPS

UPS

A világ egyik legnagyobb logisztikai vállalata, a UPS a kaliforniai Thor Trucks, Inc.-nel közös együttműködést jelentett be melynek célja egy új, teljesen elektromos működésű kiszállítóautó kifejlesztése és tesztelése Los Angelesben. A járművek várhatóan már ez év végére használatba állhatnak. A UPS több gyártóval is együttműködik az ígéretes alternatív üzemanyaggal működő és fejlett technológiájú járművek tesztelésében és forgalomba állításában, ezzel segítve a cég fenntarthatósági céljainak megvalósítását. Az elektromos járművek és a működtetésükhöz szükséges fejlett infrastruktúra fontos szerephez jutnak majd a UPS tervezett jövőbeli flottájában. A Thor Trucks fejlesztésében készülő elektromos teherautók hozzávetőleg…

Részletek>

A pénzügyi műveletek nyereségbe lendítették a Norwegian Air Shuttle-t

A pénzügyi műveletek eredménye miatt nyereségessé vált a Norwegian Air Shuttle az első félévben, de üzemi szinten a társaság még veszteséget termelt – derül ki a cég honlapján közzétett eredménykimutatásból. Az adatok szerint a Norwegian 32 százalékkal kétmilliárd dollárra tudta emelni árbevételét. A légitársaság január-júniusban 17,4 millió utast fuvarozott, 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A költségek azonban a bevétel növekedéséhez hasonló mértékben emelkedtek. Az üzemelés költsége harminc százalékkal 2,2 milliárd dollárra rúgott, ebben kiemelkedő szerepe volt a két legnagyobb költségtényezőnek, a személyi ráfordításoknak és a kerozinárnak. Előbbi 32,…

Részletek>

Szakmai okok miatt nem lesz gyalogoshíd a megújuló Lánchíd

Az átkelő forgalmi és szerkezeti okok miatt nem lesz gyalogoshíd a Lánchíd. A Főváros azt javasolja, a Margitszigethez épüljön gyalogoshíd Budáról és Pestről. Az Európai Bizottság júliusi döntésével a 3-as metró felújításának a befejezése most már biztosítottnak látszik – mondta a Budapestinfón Tarlós István. A főpolgármester beszélt arról, hogy várhatóan megkapják azt a 6 milliárd forintot a kormánytól, amely a Lánchíd felújításához szükséges. Az Európai Bizottság júliusi döntésével mintegy 557 millió euróban, nagyjából 180 milliárd forintban határozta meg az M3-as metró felújítása nagyprojekt összes elszámolható költségét, ami jó hír, kedvezőbb…

Részletek>

Európai kerti vasutak találkozója a Vasúttörténeti Parkban

vasút

Az európai kerti vasutak találkozóját rendezik meg a Vasúttörténeti Parkban a hétvégén, immár tizenkettedik alkalommal. Idén Szlovénia, Ausztria és Horvátország dízel-, elektromos és gőzmozdonyainak kicsinyített másait lehet megcsodálni, ahogy felvonulnak az apró sínpályán. A program különlegessége, hogy a kismozdonyok mögé fel is ülhetnek a gyerekek és szüleik, és körbe utazhatják az alagúttal, tavacskával színesített kerti vasúti pályát – közölték a szervezők az MTI-vel. A rendezvényhez csatlakozik a világ egyik legnagyobb interaktív modellvasút- és terepasztal kiállítója, a Miniversum. Utóbbi sátrában nemcsak a minivilágról kaphatnak ismertetőt az érdeklődők, hanem a gyerekek megtanulhatják…

Részletek>

Új repülőjáratot indít a KLM Bostonba

A KLM Holland Királyi Légitárság 2019 nyarán indítja el Bostonba (BOS) tartó járatait. A KLM heti 3-szor indít majd járatokat Amszterdamból az Egyesült Államok északkeleti partján található célállomásra. Az utat a 292 utas befogadására képes Airbus A330-300 teljesíti. 2019. március 31-től a KLM minden szerdán, pénteken és vasárnap járatot indít Amszterdam és Boston között. Az új KLM járat kiegészítésként szolgál a napi két járat mellé, amelyeket jelenleg Amszterdamból a Schiphol repülőtérről indít Bostonba a Delta Air Lines, az Air France-KLM vállalati partnere. „Az új járat indításával több opciót és nagyobb…

Részletek>

Német abroncskereskedő céget vásárolt a Hankook

A dél-koreai Hankook Tire abroncsgyártó konszern globális értékesítési rendszerének megerősítése érdekében megvásárolta a német Reifen-Müller gumiabroncs-kereskedő céget – közölte hétfőn a Hankook Tire Magyarország Kft. A vételár üzleti titok. A tájékoztatás szerint a Hankook száz százalékos részesedést vásárolt Németország egyik legnagyobb gumiabroncs kis- és nagykereskedelmi vállalatában, a Reifen-Müller cégben. A befektetéssel a Hankook tulajdonába került a német vállalat kereskedelmi, valamint a használt gumiabroncsok újrafutózásával foglalkozó érdekeltsége. Az 1966-ban alapított Reifen-Müller több mint hétszáz alkalmazottat foglalkoztat, és 44 saját szervizállomást üzemeltet szerte Németországban. A cég irányítását továbbra is az eddigi tulajdonosok…

Részletek>