Tízpontos kormányzati intézkedéscsomagot javasol az MLSZKSZ a logisztikai iparág megmentéséért

Fülöp Zsolt a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének elnöke

Tízpontos javaslatcsomagot nyújtott be a kormánynak a magyar logisztikai ágazat egyre súlyosbodó problémáinak megoldása érdekében a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A szövetség szerint a koronavírus-járvány miatt a logisztikai ágazat egyes szereplői az összeomlás szélére kerültek; bizonyos szegmensekben radikálisan csökkent az áruforgalom, a válság harminc-negyven százalékkal törte le a fuvarozói árakat, érdemben nőtt a nemfizető megbízók száma, valamint veszélybe került a teljes vasúti egyes kocsi forgalom is. Az MLSZKSZ úgy véli, hogy a minimális fuvarozói szolgáltatási díj bevezetése, a közúti és elektronikus ellenőrzések érdemi erősítése és az új fuvarozási…

Részletek>

Aláírták az észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely melletti szakaszának a megépítési szerződését

román autópálya

Ludovic Orban miniszterelnök, és a román kormány három másik minisztere jelenlétében aláírták pénteken Marosvásárhelyen az A3-as észak-erdélyi autópálya Marosvásárhely melletti szakasza megépítéséi szerződését. A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) honlapján közölt adatok szerint a Strabag építheti a 4,5 kilométeres Nyárádtő-Marosvásárhely autópályaszakaszt és a 4,7 kilométeres marosvásárhelyi bekötőutat. Az osztrák útépítőnek másfél év alatt kell elvégeznie a munkát áfa nélkül 192 millió lejért (13,82 milliárd forint). A költségeket az EU forrásaiból finanszírozzák. A pályaszakasz megépítését több mint öt éve pereskedések késleltetik. Az első pályázatot 2015 januárjában megnyerő cégcsoport szerződést…

Részletek>

MÁV: két újabb IC+ kocsi állt forgalomba

MÁV InterCity vonat

Forgalomba állt a 10. és a 11. új belföldi IC+ kocsi a szombathelyi és a zalaegerszegi vasútvonalon szombaton, a nemzetközi vonalra gyártott húsz új IC+ kocsival együtt így már 31 új járművel találkozhatnak az utasok – jelentette be a MÁV Zrt. A közleményben felidézték, hogy a MÁV kormányzati támogatással valósítja meg a saját fejlesztésű IC+ kocsik gyártását célzó programját, amely a járműállomány fiatalítását, minőségi cseréjét szolgálja a távolsági és nemzetközi forgalomban. A járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel a szolnoki járműjavítóban az április 14. és május 4. közötti időszakra hozták előre a szokásos…

Részletek>

ITM: uniós alapértékekkel és minden józan megfontolással ellentétesek a közúti fuvarozás készülő új szabályai

Mosóczi László

Magyarország és másik nyolc tagállam nemmel szavazott, ezzel együtt az uniós Közlekedési Tanács elfogadta a közúti szállításra vonatkozó közösségi szabályokat, amelyek az Európai Parlament támogató döntése esetén léphetnek majd hatályba – ismerteti az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A szaktárca tájékoztatása szerint Mosóczi László (képünkön) közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a tervezett előírások már az előkészítésük öt évvel ezelőtti kezdete idején jellemző helyzetre is rossz válaszokat adtak, a vírusválságban azonban kizárólag arra alkalmasak, hogy a gazdaság újraindítását európai és nemzeti szinten egyaránt súlyosan megnehezítsék. Magyarország a kezdetektől ellenzi a szabályozási terveket,…

Részletek>

Felújítják a Mezőhegyes és az M43-as autópálya közötti utat

építőipar

Hazai finanszírozásból, mintegy 3,2 milliárd forintból felújítják a Mezőhegyes és az M43-as autópálya közötti utat – közölte a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. A közlemény szerint a Mezőhegyestől az M43-as autópályáig Pitvaroson és Csanádpalotán keresztül vezető 22 kilométeres útszakasz érinti a 4434-es és 4451-es jelű összekötő utakat is. A felújítás során a meglévő burkolat profilmarása után új aszfalt kopóréteget épít a kivitelező, a süllyedéseknél a teljes pályaszerkezet cseréjéről gondoskodik, az új kopórétegre tartós burkolati jeleket fest, és a sérült KRESZ-táblákat cseréli. A kivitelezés során felújítják a mezőhegyesi Élővíz-csatorna-hidat és a…

Részletek>

NÚSZ: márciusban 80 ezer fizettek pótdíjat

A személygépjárművekre márciusban mintegy 80 ezer, áprilisban csaknem ötvenezer esetben szabott ki pótdíjat díjfizetés nélküli úthasználat miatt a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., amely jogosulatlan úthasználat miatt márciusban 18 ezer, áprilisban pedig több mint tízezer esetet adott át a bírságot kiszabó rendőrségnek – közölte a társaság. Márciusban az e-matrica rendszerben közel húszmillió, áprilisban 13 millió áthaladásnál ellenőrizte a személygépjárművek úthasználati jogosultságát a NÚSZ. A 3,5 tonna feletti járművekre vonatkozó e-útdíj rendszerben az év harmadik hónapjában 6,5 millió, a negyedik hónapban több mint ötmillió tehergépjármű-áthaladásnál ellenőrizte a díjfizetést a kamerarendszer. Előbbinél…

Részletek>

Tesco: a közép-európai átszervezési költségek terhelték az éves eredményt

Tesco

Csökkent a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco adózás előtti eredménye a februárral véget ért 2019-2020-as pénzügyi évben. Beszámolójában a cég közölte, hogy közép-európai részlegének átszervezési költségei terhelték a teljesítményt, és a koronavírus-járvány is jelentős többletkiadásokkal jár. A Londoni Értéktőzsdén közzétett 122 oldalas előzetes beszámoló szerint a csoportszintű étékesítés a 2018-2019-ben mért 56,88 milliárd fontról 0,7 százalékkal 56,52 milliárd fontra (23 ezer milliárd forintra), az adózás előtti csoportszintű eredmény 18,7 százalékkal 1,32 milliárd fontra csökkent. A Tesco közép-európai hálózatának külön mért éves csoportszintű működési eredménye folyó árfolyamon, kivételes tételek nélkül…

Részletek>

BKV: indul a pesti fonódó villamoshálózat első ütemének kivitelezése

CAF villamos

A fejlesztés során új vágánypár létesül a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba, és a meglévő, déli irányú kapcsolat is megújul. Ezáltal a kereszteződésben a jövőben már hat irányba tudnak majd közlekedni a villamosok – olvasható a közleményben. Hozzátették, hogy egy teljesen új villamosvonal is létrejöhet, amely részben a 3-as metróvonal felújítása során nyújthat majd alternatív útvonalat. A Nagyvárad tértől átszállás nélkül lehetne megközelíteni a belvárost. A fejlesztésnek köszönhetően a kereszteződés megállói megújulnak, korszerűek és akadálymentesek lesznek. A beruházás magában foglalja a csomópontban és környékén a kitérők, vágányátszelések…

Részletek>

Elkészült a zalaegerszegi tesztpálya fékfelülete

Elkészült, és már az első bérlőt is fogadta szerdán a zalaegerszegi ZalaZone Járműipari Tesztpályának a fékek működését tesztelő pályarésze – közölte a helyszínen a létesítmény miniszteri biztosa. Vigh László országgyűlési képviselő a sajtóbejáráson elmondta: 750 méteres gyorsítószakasz után 8 darab, egyenként 200 méteres fékezősávot építettek ki, aszfaltos bukótérrel. A különböző burkolatoknak köszönhetően az egyes sávok lehetővé teszik a váltakozó tapadású, érdes vagy sima felületen a fékberendezések vizsgálatát, akár vizezett burkolaton, vagy jeges útviszonyokat imitálva. A miniszteri biztos felidézte, hogy három éve kezdődött a 45 milliárd forint állami beruházással 260 hektáros…

Részletek>

Milliárdokat fordít a brit kormány a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésére

Milliárdokat fordít a brit kormány a kerékpáros és a gyalogosközlekedés biztonságos feltételeinek megteremtésére, mivel az emberek közötti távolságtartás szükségessége miatt a közösségi közlekedés kapacitásainak töredéke lesz csak kihasználható a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló korlátozások feloldása után is. Grant Shapps közlekedési miniszter (képünkön), aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta szombat este a Downing Streeten, elmondta: az emberek között jelenleg előírt kétméteres távolság azt jelenti, hogy a tömegközlekedés a Covid-19 járvány előtti időszak kapacitásának tizedével tud csak működni. Vannak ugyanakkor olyan országrészek, amelyekben a járvány kezdete óta 70 százalékkal nőtt a rendszeresen…

Részletek>