Megkezdődhet a kelenföldi állomásépület felújításának előkészítése; a Közlekedési Múzeum koncepciója szerint vasúti terepasztalokat és modelleket bemutató, családbarát kiállítóhely és új közösségi tér születhet a mintegy százharminc éves, mára elhagyott kelenföldi állomásépületből. A közlekedéstörténeti szempontból kiemelt emléknek számító épületben a volt Északi Járműjavító területén újjászülető Közlekedési Múzeum felépítésének ideje alatt is kiállításokat és programokat terveznek – közölte a múzeum. A közlemény szerint a kormány által biztosított százmillió forintból megkezdődhet az épület átfogó műszaki állapotfelmérése és rekonstrukciójának tervezési folyamata. Az épület újratervezését a Közlekedési Múzeum megbízásából az Építész Stúdió végzi. Az állomásépület…
Részletek>Kategória: Slidex
A Kia elektromos modellekkel erősít, csak középtávon
A Kia tizenegy új, tisztán elektromos hajtású akkumulátoros modellt mutat be több kategóriában világszerte 2025-ig – közölte a Kia Motors Hungary Kft.. Az újgenerációs villanyautó-sorozat első modellje, egy crossover 2021-ben lép piacra Európában, és minden új modellnek lesz legalább egy villamosított hajtásláncú, azaz könnyű hibrid, hibrid, plug-in hibrid, vagy tisztán elektromos változata. A közlemény szerint Emilio Herrera, a Kia Motors Europe vezetője elmondta: a Kia villanyautóinak jelentős része kifejezetten Európának készül majd, jelenleg ez a kontinens mutatja a legnagyobb piaci potenciált ezen a területen. A cél évi félmillió tisztán elektromos hajtású…
Részletek>Szijjártó: a debreceni BMW-gyár meg fog épülni
A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken átadták a beruházónak – jelentette be Szijjártó Péter (képünkön) külgazdasági és külügyminiszter. Minden fél tartja az ígéreteit, és teljesíti a kötelezettségeit, a 2018 nyarán bejelentett, gyárépítésről szóló szerződés 2020 június végén, módosítás nélkül hatályba lép – hangsúlyozta Szijjártó. Hozzátette, a beruházás értéke több mint egymilliárd euró, amelyhez a magyar kormány 12,3 milliárd forintos támogatást nyújt. A világjárvány okoz néhány hónapos eltolódást a világgazdaságban is, ezért természetes, hogy az építkezés menetrendjét néhány hónapos „tól-ig”…
Részletek>Magyar Posta: jön a drágulás
A Magyar Posta június elsejétől átlagosan 6,1 százalékkal emeli a belföldi és a nemzetközi csomagfeladás díjszabását a költségek növekedése és a nemzetközi szállítási díjak drasztikus emelkedése miatt – közölte a társaság. A két kilogrammos súlyhatárig az MPL Postacsomag 110 forinttal lesz drágább június elsejétől, az MPL Üzleti Csomag pedig 115 forinttal házhoz szállításnál és 55 forinttal a csomagautomatára feladott küldeményeknél. A lakossági csomagok többsége kisebb súlyú, a teljes feladott volumen mintegy kétharmada 2 kilogramm alatti, ennél a kategóriánál a drágulás 100 forint körüli. A csomagtermékek díjazása azonban nemcsak a súlytól…
Részletek>Teljesen elektromos Minit vezet be a BMW
A nemzetközi piaci bevezetéssel egy időben, márciustól Magyarországon is megjelenik a Mini teljesen elektromos autómodellje, a Cooper SE, amelynek sajtóbemutatóját kedden tartották Budapesten. Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 2023-ra már 25 teljesen elektromos és plug-in hibrid meghajtást használó modell lesz a BMW-csoport kínálatában. Hozzátette: a cégcsoport 2006 óta hatvan százalékkal csökkentette károsanyag-kibocsátását. Tájékoztatása szerint az elektromos Mini minden olyat tud, amit a hagyományos meghajtású modelljeik: a prémium minőség, stílusos megjelenés és a vezetési élmény is megmaradt. Salgó András vállalati kommunikációs igazgató elmondta, hogy a Mini…
Részletek>Több mint négy évtizede nem volt ekkora forgalomcsökkenés a svájci autópiacon
A 70-es évekbeli olajválság óta a legnagyobb visszaesést okozta a koronavírus-járvány a svájci autóeladásokban. Az Auto-Schweiz autóipari statisztikai intézet kimutatása szerint az idén áprilisban 9382 új autót helyeztek forgalomba Svájcban, 67,2 százalékkal kevesebbet mint az elmúlt év azonos havában. A 70-es évekbeli olajválság óta nem volt rá példa, hogy egy hónapban 10 ezernél kevesebb autót helyeztek volna forgalomba az országban. Az év első négy hónapjában a visszaesés 35,6 százalékos volt, 64,8 ezer autót helyeztek forgalomba, 2019 azonos periódusában pedig 100,7 ezret. A járványügyi korlátozások márciusi bevezetése óta az autókereskedők naponta…
Részletek>Csaknem félmilliárd forintból modernizálta két üzletét a Spar
A Spar Magyarország 486 millió forintot fordított két vidéki szupermarketjének korszerűsítésére, az üzleteket csütörtökön nyitották meg újra – közölte a vállalat. A nagyatádi és a dunaföldvári szupermarket felújítására is 243 millió forintot költöttek. Mindkét üzletben az átalakított külső és belső terek, az új bútorzat és az önkiszolgáló pénztárak mellett a környezeti fenntarthatósági szempontok is érvényesültek, a világítást energiatakarékos LED-technológiával oldották meg, és az új hűtőberendezések is kisebb fogyasztásúak. A közlemény szerint a Spar kommunikációs vezetője, Maczelka Márk (képünkön) kiemelte, hogy a beruházásoknak köszönhetően 36 dolgozónak biztos megélhetést tudnak nyújtani. A…
Részletek>Uniós bíróság: a légiutas kártalanításra jogosult az átfoglalt járat késése esetén is
Az a légiutas, aki egy járat törlése miatt kártalanításban részesült, és elfogadta, hogy másik járaton utazzon, jogosult az átfoglalt járat késése miatti kártalanításra – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága. Az ügy előzménye, hogy utasok a finn fővárosból, Helsinkiből Szingapúrba tartó közvetlen járatra foglaltak helyet a Finnair légitársaságnál, azonban a gép műszaki problémája miatt az utat törölték. Az utasok elfogadták a Finnair egy másik légitársaság járatán, átszállásos utazásra vonatkozó ajánlatát, amelynek üzemeltető légi fuvarozója szintén finn légitásaság volt. Meghibásodás miatt azonban az átfoglalt járat több mint három órát…
Részletek>Ötvenmilliárd forintért épít présüzemet Kecskeméten a Mercedes-Benz
Mintegy ötvenmilliárd forint összegű beruházással új présüzemet épít Kecskeméten a Mercedes-Benz; az autógyár a bővítéssel 200 új munkahelyet teremt. Az új présüzem 23 ezer négyzetméteren terül majd el, és gyakorlatilag a gyár préskapacitásának megduplázását eredményezi. Az új üzemben alkalmazott legmodernebb technológia révén nemcsak helyi szinten, de globálisan is hatékonyabbá és rugalmasabbá válik a Mercedesek gyártása. Christian Wolff (képünkön), a kecskeméti Mercedes-Benz gyár igazgatója hangsúlyozta: minden eddigi teljesítményük munkavállalóik elkötelezettségének köszönhető, a „kecskeméti szellemiség a német precizitásnak és a magyar kreativitásnak egy különleges keveréke”. Kiemelte: a lézertámogatott gyártósorokkal felszerelt második présüzem a…
Részletek>A Budapest Airport 10 milliós utasforgalomra számít az idén
A Budapest Airport az idei évre tervezett 17 millió helyett mintegy tízmillió utasra számít a koronavírus-járvány miatti lezárások és a kereslet csökkenése okán. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a közleményében azt írta, az idén 9 és 11 millió között várják az utasforgalmat, amely várakozásaik szerint 2022-ben sem éri el a járvány előtti szintet. A repülőtér szerint először az európai járatok indulhatnak el, a hosszabb távúak csak ez után, de egyes járatokról már most tudni, hogy az idén nem indulnak el Budapestről. A bejelentett, de egyelőre el nem induló járatok…
Részletek>