A Boeing felfüggesztette a 777-8-as repülőgépe fejlesztését

Boeing

A Boeing felfüggesztette új szélestörzsű repülőgépe, a 777X kisebb, 8-as változatának fejlesztését, a gép forgalomba állásának időpontja bizonytalan – írta az Air Current szaklap alapján a Reuters. A 777X program jelenleg is kisebb csúszással zajlik, mivel a Boeing sok erőforrását köti le a 737 MAX-ok újratervezése, illetve engedélyeztetése, emellett az újgenerációs 777-esek hajtóművével is műszaki nehézségei adódtak a gyártó General Electricnek. Emiatt a nagyobb, 9-es variáns idénre tervezett első felszállását a Boeing közlése szerint csak 2020 elején tarthatják meg, és várhatóan még abban az évben kereskedelmi forgalomba is állhat, a…

Részletek>

Elkészült a bólyi ipari park új üzemcsarnoka és az ipari parkhoz vezető elkerülő út

Elkészült a bólyi ipari park új üzemcsarnoka, valamint az ipari parkhoz vezető elkerülő út összesen mintegy 800 millió forintos fejlesztési forrás felhasználásával – közölte a Baranya Megyei Önkormányzat. A közlemény szerint a Terület- és településfejlesztési operatív programból (Top) elnyert támogatással megvalósult fejlesztés keretében megépült új üzemcsarnokban bővíthető kiszolgálóhelyiségeket alakítottak ki, a melegvíz ellátást a geotermikus hőközpontra csatlakozva biztosítják. Az ipari parkot megközelítő, a várost elkerülő, közel két kilométer hosszú út megépítése szintén része volt a pályázatnak, így a park immár közvetlenül csatlakozik az M60-as autópálya le- és felhajtójához és Bóly…

Részletek>

Ghibli Cégcsoport: bővülő raktárkapacitás

raktár

Idén márciusban újabb raktári helyiséggel bővült a Ghibli Cégcsoport, így már több mint harmincezer négyzetméternyi terület áll az ügyfeleik rendelkezésére. A szerződött megbízók által adott forgalom növekedésének és az újonnan érkező partnerekkel kötött hosszú távú stratégiai szerződéskötéseknek köszönhetően szükségessé vált – a vállalat székhelyén lévő 15 ezer m²-es beltéri raktáron és 6500 m2 kültéri tároló területen felül – egy másik 4500 m²-es galériával ellátott terület bérlése. Ezt követte az év első felében az újabb 4000 m²-es raktárbérlemény a Budapest Dock Szabadkikötő Logisztikai és Ipari Park területén. A növekedés azonban nem…

Részletek>

Rekordnagyságú osztalékot küldtek anyacégeiknek a csehországi autógyárak

cseh rendszám

Rekordnagyságú – 78,2 milliárd koronás (1016,6 milliárd forint) osztalékot küldött külföldi anyacégeinek a tavalyi gazdasági eredmények alapján a három legnagyobb cseh autógyár. Ez az összeg négyszerese a 2017-es osztaléknak, egyben mintegy 25 százaléka a 2018-ban külföldre kifizetett csehországi osztalékoknak – írta az E15 gazdasági napilap. A német Volkswagen tulajdonában lévő Skoda Auto tavaly több mint 70 milliárd koronás összeget küldött német anyacégének, a dél-koreai Hyundai 7,5 milliárd koronát, míg a japán-francia Toyota Peugeot Citroen Automobile (TPCA) autógyár tulajdonosai 260 millió koronát kaptak. A Skoda Auto tavalyi osztalékának összege majdnem 2,5-szer…

Részletek>

Bővült Ferihegy utasforgalma júliusban

Ferihegy

Hat százalékkal bővült a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma júliusban az egy évvel korábbihoz képest, az áruforgalom azonban jelentősen csökkent – derül ki a CAPA Aviation légiközlekedési tanácsadó cég honlapján közzétett adatokból. A ferihegyi repülőtér a nyár második hónapjában 1,6 millió utast kezelt, a kezelt áru mennyisége viszonyt 8,3 százalékos visszaesést mutat a tavalyihoz képest: júliusban 11,2 ezer tonna áru indult és érkezett a repülőtéren keresztül. A gépmozgások, a fel- és leszállások száma 11,6 ezer volt, 4,1 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor. A budapesti repülőtér tavaly rekord utasforgalmat bonyolított…

Részletek>

Szeptember elsejétől indul a posta elektronikus levélkövető rendszere

Magyar Posta

Még több levél válik követhetővé a posta szeptember elsejétől induló elektronikus kézbesítési rendszere által – közölte a Magyar Posta Zrt. szóvivője. A postások ipari mobiltelefonok segítségével adnak majd jelzést a levél státuszára vonatkozóan – magyarázta Panulin Ildikó. Mint mondta, az országban 2900 olyan kézbesítőjárás van, ahol viszonylag nagy a küldeményszám, az újítás révén pedig az itt dolgozó postások a küldemények átvételekor nem kézzel, hanem egy mobil nyomtató segítségével töltetik majd ki a formanyomtatványokat. Hozzátette: az ajánlott és a hivatalos levelek már év eleje óta követhetőek. Panulin kitért a posta várható fejlesztéseire, azt…

Részletek>

Prága-Budapest vasúti járatokat indít a RegioJet cseh közlekedési vállalat

Prágát Budapesttel összekötő vasúti járatokat indít 2020 júniusától a RegioJet cseh közlekedési vállalat – közölte Ales Ondruj, a RegioJet szóvivője. A RegioJet kezdetben naponta két-két járatot indít mindkét irányban Brünnön (Brno) és Bécsen keresztül. A gyakorlatban a RegioJet jelenleg már létező Prága-Bécs járatainak a meghosszabításáról van szó Budapestig. A Radim Jancura cseh vállalkozó tulajdonában lévő RegioJet ezzel a lépésével konkurrenciát, vetélytársat hoz létre a cseh, illetve az osztrák államvasutaknak. A Cseh Vasút (Ceské dráhy) részvénytársaság Prága-Budapest járatai Brünnön és Pozsonyon keresztül kötik össze a két fővárost, az osztrák ÖBB pedig a…

Részletek>

Automata poggyászfeladó rendszert telepített a Budapest Airport

Ferihegy, utasmóló

Automata poggyászfeladó rendszert telepített és helyezett tesztüzembe a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a ferihegyi repülőtér 2-es terminálján. A Budapest Airport közleménye szerint a 2A és 2B terminálon is 2-2 automatát üzemeltek be, amelyek tesztüzemben működnek. Az utasok a beszállókártyán feltüntetett vonalkód szkennelése után maguk nyomtathatják ki és helyezhetik el a feladni kívánt csomagon a poggyászszalagot. Ezt követően az automatizált feladó pulton a szalag beolvasása után egyszerűen feladható a poggyász. A szolgáltatáshoz elsőként a repülőtér legnagyobb forgalmat generáló légitársasága, a Wizz Air diszkont légitársaság csatlakozott, de egyelőre korlátozott számú…

Részletek>

MGE: egyre több új autót adnak el Magyarországon

lada autokereskedő

Egyre több új autót adnak el Magyarországon, júliusban csaknem harminc százalékkal több új kocsit helyeztek forgalomba, mint egy évvel korábban – mondta a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke. Erdélyi Péter hozzátette: a növekedés egyrészt az évek óta tartó piaci fellendülés logikus következménye. Az eladott új autók számának növekedése összefügg a gépjárműgyártókkal szemben szeptemberre kilátásba helyezett károsanyag-kibocsátási szigorításokkal. Számos jelenleg forgalmazható autót szeptember elsejétől már nem lehet árulni, ez elindított egy piaci ár alatti értékesítési hullámot, amely azt szolgálja, hogy a szeptembertől érvénybe lépő szabványoknak nem megfelelő autók még utcára…

Részletek>

Naponta kétszáz iskolába szállítja ki a tankönyveket a Magyar Posta

Magyar Posta

Naponta kétszáz iskolába, összesen 13 millió tankönyvet szállít ki a Magyar Posta augusztus végéig a Kello Könyvtárellátó Nonprofit Zrt. megbízásából. A Magyar Posta közleményében az áll, hogy folyamatosan, az ütemtervnek megfelelően zajlik a kiszállítás, amely augusztus 1-jén kezdődött és húsz munkanapon át tart. Közölték: 4091 intézménybe juttatják el az összesen 4600 tonnányi tankönyvet. Az iskolákba előre egyeztetett időpontban érkeznek a könyvek, a kézbesítés várható időpontját kétórás időintervallumban adják meg – írták.

Részletek>