Jelentősen csökkent a Nissan Motor nyeresége a március 31-én véget ért 2018-as pénzügyi évben, a rossz eredményekért Carlos Ghosnt, a japán autógyártó tavaly novemberben leváltott elnökét tette felelőssé az új menedzsment. Japán második legnagyobb autógyártója kedden közzétett gyorsjelentésében közölte, hogy nettó eladásai 3,16 százalékkal 11 574 milliárd jenre csökkentek, a működési eredménye pedig 44,6 százalékkal 318,2 milliárd jenre (2,5 milliárd dollárra) zuhant. A Nissan adózás utáni nettó nyeresége 57,3 százalékkal, 319,1 milliárd jenre esett. A Nissan 5 millió 516 ezer járművet adott el szerte a világban, ez 4,4 százalékkal kevesebb…
Részletek>Kategória: Slidex
Több mint harminc elektromos töltőállomás várja a balatoni turisztikai régióba érkezőket
Több mint harminc elektromos töltőállomást alakított ki az e-Mobi Kft. a balatoni turisztikai régióban – jelentette be az állami tulajdonban álló nonprofit társaság ügyvezető igazgatója. Ugron Gáspár Gábor elmondta, társaságuk mintegy 2,8 milliárd forint értékben 329 elektromos töltőállomást helyez üzembe Magyarországon május végéig, amelyből 306-ot már át is adtak. Ezek közül a Balatonnál 21 településen 31 töltőállomást létesítettek, de a Velencei-tó és a Fertő-tó mentén valamint a tokaji régióban is létesítettek töltőhelyeket. A turisztikai terület mellett autópályák mentén húsz, megyei jogú városokban hatvan, a fővárosban pedig 210 elektromos töltőállomást építenek ki,…
Részletek>Bővült a Rába árbevétele és nyeresége az első negyedévben
Tizenkilenc százalékkal, 14,7 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele 2019 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, nettó nyeresége pedig 744 millió forintra nőtt az előző évi 396 millió forintról – közölte a győri székhelyű vállalat. A cégcsoport tárgyidőszakban elért üzemi eredménye 930 millió forint nyereség volt, szemben az egy évvel korábbi bázisidőszakban realizált 550 millió forinttal. A Rába csoport 1,446 milliárd forint EBITDA-ról (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) számolt be az első negyedévben, az egy évvel korábbi 1,045 milliárd forint után. A pénzügyi…
Részletek>Semmi cicó: megbirságolhatják a fuvarmegosztó alkalmazásokat használó „kalóztaxisok”
Az internetes fuvarmegosztók működését szabályozó joghézag felszámolása nélkül lépett hatályba csütörtökön Romániában az engedély nélküli üzletszerű személyszállítás leleplezését megkönnyítő rendelet. Bár Razvan Cuc közlekedési miniszter álhírnek nevezte, hogy betiltották volna az Ubert és a többi internetes fuvarmegosztó céget, csütörtöktől tetemes bírságot kockáztatnak a fizető utasaikat fuvarmegosztó alkalmazásokkal szerző gépkocsivezetők, akik nem rendelkeznek taxiengedéllyel. A miniszter azt ígérte: a szaktárca hamarosan közvitára bocsátja, majd a kormánnyal is elfogadtatja azt a tervezetet, amely jogilag és műszakilag is szabályozza a fuvarmegosztó alkalmazások használatát az üzletszerű személyszállításban. A román kormány március végén a taxisok nyomására…
Részletek>Július közepén indulhat el a forgalom az 1-es villamos meghosszabbított szakaszán Budapesten
Várhatóan július közepén indulhat el Budapesten az 1-es villamos meghosszabbított, Etele tér és Fehérvári út közötti szakaszán a forgalom, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az ezzel kapcsolatos forgalmi változásokról társadalmi egyeztetést kezdeményezett. A BKK közleményében azt írta, elkészültek a vágányok, burkolatot és perontetőt kaptak az új megállók, megépült az útpálya és a vágány közötti szegény, elkészültek az Etele téri végállomás vágánykapcsolatai és befejezték az Etele út 17-49. előtti tér, illetve az Etele park átépítését. A nyári üzem megindulásáig be kell fejezni az útburkolati jelek festését, füvesíteni kell a vágányszakaszt, illetve…
Részletek>Országos elektromosautó-töltő hálózatot épít ki az Aldi és az E.On
Országos elektromosautó-töltő hálózatot épít ki az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és az E.On Hungária – jelentették be a cégek képviselői az első töltőpont átadásán Nyíregyházán. Bernhard Haider, a kereskedelmi üzletlánc ügyvezető igazgatója elmondta: tavaly kötöttek együttműködési megállapodást a hálózat kiépítésére, a töltőoszlopokat 123 magyarországi Aldi-üzlet parkolójában helyezik el. A fejlesztés eredményeként 75 városban 360 új elektromosautó-töltőpont létesül, ezzel egyharmadával emelkedik a Magyarországon rendelkezésre álló töltőhelyek száma – ismertette Tóth Béla, az E.On igazgatósági tagja. Elmondta, Magyarországon 2018-ban 1284 elektromos autót helyeztek forgalomba, ez önmagában annyi, mint Csehországban és Lengyelországban együttvéve. A hálózatba…
Részletek>Forgalomnövekedés mellett csökkent az Emirates nyeresége tavaly
Növelte forgalmát tavaly az Emirates Csoport, de a magasabb üzemanyagárak, negatív árfolyamhatások, illetve eszköz- és technológiafejlesztési beruházások miatt az előzőnél jóval alacsonyabb nyereséggel zárta a pénzügyi évet. Az éves eredménybeszámoló alapján az Emirates légitársaság a márciussal zárt 2018-2019-es pénzügyi évében 26,9 milliárd dollár, az előző évinél 6 százalékkal magasabb nyereséget ért el, nettó nyeresége viszont 69 százalékkal 237 millió dollárra csökkent. A dnata (Dubai National Air Transpart Association) catering, valamint a repülőtéri és légiforgalmi szolgáltatásokat végző érdekeltségének eredményével együtt az Emirates Csoport 29,8 milliárd dollár forgalmat bonyolított le az elmúlt…
Részletek>MLBKT: áprilisban emelkedett a beszerzésimenedzser-index
A beszerzésimenedzser-index szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 54,9 pont volt, magasabb a márciusi 52,5 pontnál, ami azt jelzi, hogy a válaszadók az előző havinál kedvezőbb folyamatokról számoltak be. Az idei érték összességében némileg átlag feletti áprilisi értéknek tekinthető 1995 óta, amikor az áprilisi átlag 52,2 pont volt — közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A termelési mennyiség indexe nőtt márciusi értékéhez képest, és 50 pont feletti értéke immár negyvennegyedik hónapja a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve. 1995 óta mindössze négyszer volt magasabb az index áprilisi…
Részletek>Csökkent az új autók eladása Csehországban
Visszaesett az új autók eladása Csehországban – jelentette hétfőn a cseh autóipari szövetség. Az első négy hónapban 82 537 kocsit adtak el, 10,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A cseh Skoda Auto márka eladása hét százalékkal 28 408 darabra esett vissza. Még nagyobb mértékben, 13 százalékkal csökkent a német Volkswagen kocsik eladása 7519 darabra. A harmadik helyen lévő román Dacia márka eladása az első négy hónapban ugyanakkor hét százalékkal 5693 darabra emelkedett. A márkák további sorrendje az eladások nagysága szerint: Hyundai, Peugeot, Renault, Toyota, Kia, Ford, Mercedes. A legkeresettebb…
Részletek>Áprilisban három százalékkal nőtt az új autók eladása
Áprilisban 12 412 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, három százalékkal többet a tavaly áprilisinál, az idei első négy hónapban pedig 46 746 gépkocsit, a növekedés hét százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse adatai alapján. Az első négyhavi értékesítési számok kissé elmaradtak az MGE növekedési várakozásaitól. Az egyesület szerint ennek egyik oka lehet a belsőégésű motorok, elsősorban a dieselek körüli valós és rémhírek, amelyek a vásárlók szándékait eltérítik. A tisztán elektromos és a plug-in hibrid gépkocsik forgalomba helyezése lassuló mértékben és…
Részletek>