Romlott tavaly a német autókereskedők bevételarányos jövedelmezősége elsősorban a dízeljárművek csökkenő népszerűsége és az új modellek típusengedélyének akadozó kiadása miatt – derül ki az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a Zentralverband Deutsches Kraftfahrzeuggewerbe (ZDK) közleményéből. Az ágazatban működő cégek értékesítési árbevétele 2,6 százalékkal 179 milliárd euróra emelkedett ugyan 2018-ban, bevételarányos nyereségük azonban 1,0 és 1,3 százalék között alakult, míg 2017-ben 1,5 százalék volt az átlag. A dízeltechnológia szűnni nem akaró hibáztatása és az új járművek WLTP emissziós mérési eljáráshoz kötött engedélyeztetésének a fennakadásai komolyan megviselték az autókereskedelmi ágazatot – mutatott rá…
Részletek>Kategória: Slidex
Több száz millió forintos költségvetési csalás miatt emeltek vádat egy fuvarszervező cég ellen
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt emeltek vádat öt ember ellen, többüket üzletszerűen elkövetett pénzmosással és hamis magánokirat felhasználásával is vádolják – közölte a Heves megyei főügyész. Szalóki Zoltán tájékoztatása szerint az érintettek fiktív pályázatokkal vissza nem térítendő állami támogatásokat szereztek meg. A bűncselekmény-sorozatot az ügy elsőrendű vádlottja hangolta össze, aki évekkel ezelőtt szerteágazó tulajdonosi háttérrel, egy nevében fuvarszervezéssel foglalkozó céget hozott létre, melynek vezetésére előbb a másod-, majd a harmadrendű vádlottat kérte fel. Egyikük sem rendelkezett tapasztalatokkal a vállalatirányítás terén. A negyed- és ötödrendű vádlottak…
Részletek>Négy százalékkal több arany fogyott 2018-ban
Alapvetően a jegybankok vételeinek köszönhető, hogy az arany tavalyi, 4345 tonnás globális kereslete négy százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – ismertette az Arany Világtanács (WGC) legfrissebb adatait a befektetési nemesfémekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt. Bár a nemesfém tavalyi kínálata csak enyhén, 4490 tonnára nőtt, az még így is elegendő volt a kereslet kielégítésére. Az aranybányák kitermelése 3365 tonnás új csúcsot döntött. A WGC adatai szerint összességében a jegybankok 651,5 tonna arannyal növelték a tartalékaikat 2018-ban. Nettó vételük a legnagyobb 1971 óta, amikor megszűnt az amerikai dollár aranyra való átválthatósága.…
Részletek>Logisztikai szolgáltatókkal bővítette együttműködéseit a fuvar.hu
Új együttműködéseket jelentett be logisztikai cégekkel a fuvar.hu, a magyar szállításszervező portál így a fuvarozó kisvállalkozások mellett már a Magyar Posta szolgáltatásait is közvetíti. A startup vállalkozás közleménye szerint a szállítmányozást meggyorsíthatja, ha a megrendelőknek nem kell megvárniuk a kisebb cégek egyedi árajánlatait, hanem a logisztikai szolgáltatók instant szállítási ajánlatai közül is választhatnak. A 2017-ben indult fuvar.hu online piactérként kapcsolja össze a szállítmányozó cégek szolgáltatásait a megrendelésekkel. Utóbbiakra a szállítók árajánlatokat adhatnak, az ügyfelek pedig kiválaszthatják a számukra legkedvezőbb megoldást. A közlemény idézi a fuvar.hu alapítóját, aki elmondta, hogy több mint…
Részletek>Újabb 6,5 milliárd forintot fordít a Budapest Airport a meglévő terminál fejlesztésére
Újabb 6,5 milliárd forintot költ a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a meglévő terminál épületek fejlesztésére – jelentette be a repülőteret üzemeltető Budapest Airport. Szarvas Gábor közösségi kapcsolatokért felelős igazgató a fejlesztést a megnövekedett utasigényekkel magyarázta, mert az elmúlt években tapasztalt, az európai átlagot meghaladó növekedés az előrejelzések szerint folytatódni fog. Bár a repülőtér 225 milliárd forintból új terminált is épít, ez csak 2024-re készül el, addig a már meglévő épületeket is modernizálni kell. Huszka Péter forgalmi igazgató az újításokat sorolva elmondta, hogy a nyári szezonra háromszor annyi mosdó…
Részletek>Megvalósulhat a MediaMarkt irányításszerzése a Tesco kilenc áruházának elektronikai üzletága felett
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy nem jár káros versenyhatásokkal a MediaMarkt irányításszerzése egyes Tesco áruházak elektronikai üzletága felett. A tranzakciót követően a Media Markt Retail Cooperation Kereskedelmi Kft. kilenc helyszínen (Budapest, Veszprém, Sopron, Baja, Esztergom, Szekszárd, Dunaújváros, Kaposvár, Tatabánya) üzemeltethet eladótéren belüli (úgynevezett shop-in-shop), szakosított, műszaki fogyasztási cikkeket árusító üzletet a Tesco-Global Áruházak Zrt. értékesítési helyszínein belül. A GVH országosan, illetve a települések vonatkozásában is vizsgálta az összefonódás lehetséges versenyhatásait a műszaki fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítésének piacán, így a hatóság megkeresett számos, a magyar piacon jelen lévő versenytársat is.…
Részletek>Rangos franchise szakmai díjakkal ismerték el a COOP-ot
A Magyar Franchise Szövetség idén január 31-én tartotta hagyományos éves gálaestjét, ahol átadásra kerültek a 2018. évi franchise díjak is. A tavaly meghirdetett pályázat tíz kategóriájából kettőben is a COOP bizonyult a legjobbnak. A zsűri a COOP Gazdasági Csoport elmúlt években zajló ismételt boltmegújítási programját, technológiai, energiahatékonysági és logisztikai beruházásait, valamint merchandising tevékenységének fejlesztését „Az Év Legdinamikusabban Fejlődő Franchise Hálózata” címmel ismerte el. Az újonnan alapított „Az Év Multi-brand Franchise Átvevője” kategóriában elsőként, a CO-OP Star Zrt. vehetett át díjat, amellyel a társaság a COOP és a Fornetti brand működtetésében…
Részletek>Az Uber és Cabify is felfüggeszti működését Barcelonában az új helyi szabályozás miatt
Az Uber és a Cabify is felfüggeszti alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatását Barcelonában az új helyi szabályozás miatt – jelentették be a társaságok. Elsőként az Uber tájékoztatta döntéséről regisztrált felhasználóit. Mint írta, pénteken lép hatályba az új rendelkezés, amely „korlátozza működését”, így ez az utolsó napja a katalán fővárosban, miután a helyi kormány által elfogadott – Európában sehol máshol nem létező – előrendelési kötelezettség összeegyeztethetetlen az azonnali szolgáltatás iránti igénnyel. A cég hangsúlyozta: egyetért azzal, hogy az ágazatot szabályozni kell, azonban annak mindenki számára igazságosnak kell lennie. Ezért nem mond le…
Részletek>Négymilliárd forintért épülhetnek utak Szekszárdon
Négymilliárd forintos projekt keretében épülhetnek utak, kerékpárút és körforgalmak Szekszárdon és környékén a város közgyűlésének döntése szerint. A tolnai megyeszékhely testülete úgy határozott, hogy az önkormányzat eláll egy már elnyert, 2,8 milliárd forint értékű projekt szerződésének megkötésétől, amelyet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatott, és az összeget egy nagyobb, négymilliárd forintos projektbe csoportosítja át. Ács Rezső polgármester elmondta: az összegből a Keselyűsi úttól a gemenci Keselyűsig 15 kilométer hosszan felújítják az útburkolatot, amely mellett elválasztott, biztonságos kerékpárút épül. Megtervezik a város mintegy hat kilométeres elkerülő útját, amelyhez Szekszárd keleti…
Részletek>Fejlesztik az e-útdíj rendszert: tízezren már léptek
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. fejlesztési programot indított el a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek útdíjfizetését lehetővé tevő HU-GO rendszeren belül. Ennek célja az útdíjfizetés szempontjából fontos, de hibásan megadott környezetvédelmi besorolások kiszűrése, a helyes beállítás automatikus elvégzése, ezáltal az útdíjszedés korszerűsítése. Az intézkedés a személygépjárműveket egyáltalán nem érinti majd, a hazai tehergépjárműveket is csak leghamarabb 2019 második felétől. Ekkorra a magyar útdíjfizetési rendszer a tervek szerint képes lesz arra, hogy az elektronikus útdíjfizetési rendszerben a jármű tévesen megadott környezetvédelmi besorolásáról a fuvarozó társaságot értesítse, és azt önműködően a…
Részletek>