Rekordokat dönt az utasforgalom a taxitársaságoknál az ünnepek alatt, amikor átlagosan 10-30 százalékkal több a megrendelés – közölték a cégek. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: folyamatosan csúcsforgalom van egész decemberben, már a bevásárlások ideje alatt is. Az előző évek tapasztalata alapján a fuvarszervezők felkészültek a várható csúcsforgalomra. A taxi rendelésekor a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell készülni, mivel a bevásárlóközpontok környékét nehéz megközelíteni, és az erős dugókban nehéz a haladás. A legtöbb céges rendezvényt is erre az időszakra időzítik. A várakozási idő napszakonként változhat…
Részletek>Kategória: Slidex
FlixBus: hatvan százalékkal több jegyfoglalás, mint 2017-ben
A FlixBus rendszerében idén hatvan százalékkal több foglalás történt a karácsonyt és szilvesztert magába foglaló ünnepi időszakra, mint 2017-ben. A megnövekedett keresletet kielégítse, a FlixBus több összeköttetés esetében megnövelte a kapacitásokat, Magyarországról is kiegészítő járatok indulnak Horvátország, Ausztria, Szlovénia és Olaszország több városába, így Zágrábba, Bécsbe és Ljubljanába is a megszokottnál több zöld busz megy majd a karácsonyi időszakban. „A karácsonyi foglalások számának növekedése alapján úgy látjuk, hogy tovább folytatódik a trend, miszerint egyre kevesebb ember használ autót távolsági utazáshoz.” – mondta el André Schwämmlein, a FlixBus társalapítója és ügyvezető…
Részletek>Hosszabbított eljárásban sem sikerült értékesíteni a horvátországi krki LNG-terminál kapacitásait
A horvát kormány által létrehozott LNG Hrvatska vállalat által kiírt kötelező eljárás második körében sem sikerült a krki LNG-terminál (cseppfolyósított földgáz-terminál) kapacitásait értékesíteni, annak ellenére sem, hogy az ajánlatok benyújtási határidejét december 20-ig meghosszabbították – közölte a vállalt. A közlemény szerint a felkínált gázmennyiségre 520 millió köbméter kötelező és háromszázmillió köbméter feltételes ajánlat érkezett, ami összesen sokkal kevesebb az másfél milliárd köbméternél, amennyi minimum szükséges ahhoz, hogy a beruházás kifizetődő legyen. Az LNG Hrvatska jelezte, hogy a szabályoknak megfelelően a beérkező ajánlatok alapján gazdasági elemzést végez, amelynek eredményéről tájékoztatja a terminál…
Részletek>Palkovics: minden autópályának el kell érnie a határig
Útfejlesztésre 2500 milliárd forintot fordít a kormány 2025-ig, a fejlesztések két legfontosabb célja, hogy minden megyeszékhely elérhető legyen gyorsforgalmi úton, illetve minden autópálya elérje az országhatárt – közölte Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter Berettyóújfaluban, az M35-ös autópálya befejező, és az M4-es autópálya első szakaszának átadásán. A gyorsforgalmi szakaszok hatalmas lökést adnak a helyi gazdaság fejlesztésének, az iparfejlesztésnek, támogatják az idegenforgalom fejlesztését, és javítják az ott élő lakosság életminőségét is – tette hozzá a miniszter. Palkovics Debrecent említette példaként, amely 2006, az M35-ös autópálya átadása óta „hatalmasat fejlődött”. A BMW…
Részletek>Befejeződött a csongrádi ipari park fejlesztése
Befejeződött a csongrádi ipari park mintegy 140 millió forintból, uniós támogatásból és hazai költségvetési forrásból megvalósult fejlesztése – közölte az önkormányzat. A közlemény szerint az 1998-ban az egykori laktanya helyén létrejött ipari park 35 hektáros területén jelenleg 31 cég, főként kis- és középvállalkozás működik. A betelepült cégekhez hasonlóan az ipari parkot üzemeltető önkormányzat is lehetőségeihez mérten fokozatosan fejleszti az infrastruktúrát, javítja a vállalkozások működési körülményeit, bővíti a beépítésre alkalmas területet. A most befejezett beruházás során 325 méter hosszú aszfalt burkolatú út épült, amely lehetővé teszi az ipari park több irányból való…
Részletek>Rekordszámú utast kezelt az idén a prágai Václav Havel repülőtér
Több mint 16 millió utast kezelt december 11-ig a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtér, ami új rekordot jelent. Az év végéig az utasok száma meghaladja a 16,8 milliót, ami éves összehasonlításban 9 százalékos növekedést fog jelenteni – derül ki a repülőtér közleményéből. „Az utasok száma már harmadik éve rekordmértékben növekszik. Az idén mintegy 1,4 millióval több utast fogunk kezelni, mint 2017-ben. A jövő évben további 3-5 százalékos növekedéssel számolunk” – mutatott rá Václav Rehor, a prágai repülőtér igazgató tanácsának elnöke. A prágai repülőteret napi átlagban 46 ezer utas veszi igénybe, s…
Részletek>Az EIB 200 milliós euró kölcsönnel segíti a ferihegyi repülőtér bővítését
Az Európai Beruházási Bank (EIB) kétszázmillió euró kölcsönnel támogatja a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér bővítését és fejlesztését – jelentette be pénteken az Európai Bizottság. A hitel segítségével a Budapest Airport folytathatja nagyléptékű fejlesztéseit, a terminálok és a kapcsolódó infrastruktúra bővítését, amelyek nyomán majd tovább fog nőni a reptér kapacitása – közölte az EIB. A brüsszeli tájékoztatás szerint ezen kívül számos más projekt is folyamatban van, például egy új árukezelő létesítmény és egy többszintes parkolóház megépítése, s ezek biztosítják majd, hogy a budapesti légikikötő továbbra is világszínvonalan működhessen. Vazil Hudák, az…
Részletek>HungaroControl: a dekorációs lézerfények zavarhatják a légiközlekedést
A helytelenül használt karácsonyi dekorációs lézerfények zavarhatják a légiközlekedést – hívta fel a figyelmet a HungaroControl. Azt írták: a lézeres ünnepi fényjátékok elterjedésével ugrásszerűen megnő a repülésbiztonságot veszélyeztető fényjelenségek száma. A karácsonyi lézerfények ugyanis képesek a pilótákat megzavarni és elvakítani. Mint kiemelték: egy lézerberendezéssel akár tíz kilométerről is rá lehet világítani egy repülőgépre, a lézerfénynek pedig jelentős látást zavaró és veszélyeztető, illetve figyelemelterelő hatása van, így az megzavarhatja a repülőgép személyzetét felszállás és leszállás közben – tették hozzá. A HungaroControl ezért arra kér mindenkit, hogy a szabadtéri lézerfényeket minden esetben…
Részletek>Jelentős növekedésre számít 2019-ben a Wizz Air a debreceni repülőtéren
Az utasok számának jelentős növekedésére számít 2019-ben a Wizz Air a debreceni repülőtéren – mondta a légitársaság alapító-vezérigazgatója pénteken, a Wizz Air második bázisgépének érkezése kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Váradi József emlékeztetett: a Wizz Air 2012 óta indít járatokat Debrecenből, 2015-től pedig a város légikikötőjét bázisreptérként használják. Eddig egy gépük állomásozott állandóan a repülőtéren, pénteken pedig a második is megérkezett. Hozzátette: Debrecenből 2018-ban 353 ezer utas vette igénybe szolgáltatásaikat, a második bázisgép üzembe állításától az utasszám jelentős növekedését várják. A második bázisgép üzembe állítása a vezérigazgató szerint alapot jelent a további…
Részletek>Aláírták a szerződést az észak-erdélyi autópálya magyar határ melletti szakaszának a megépítésére
A romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) aláírta csütörtökön a tervezési és kivitelezési szerződést az A3-as, észak-erdélyi autópályának a román-magyar államhatár melletti 5,35 kilométeres szakaszára. A CNAIR honlapján publikált közlemény szerint a Bors és Bihar települések közötti szakaszon a Trameco SA, Vahostav SK, Drumuri Bihor SA, Drum Asfalt Srl, valamint az East Water Drillings SL társaságok által alkotott konzorcium fejezheti be az amerikai Bechtel társaság által 14 évvel ezelőtt elkezdett munkát. Az útépítés áfa nélkül 134,22 millió lejbe (9,39 milliárd forint) kerül, a költségeket az Európai Unió forrásaiból biztosítják.…
Részletek>