Lemaradásban vannak a német autóipari vállalatok a dízelautók motorvezérlő szoftverének a frissítésében – derül ki a szövetségi közlekedési minisztériumnak a dpa hírügynökség megkeresésére adott válaszából. A tájékoztatás szerint jelenleg mindössze 3,75 millió dízelautónál történt meg a motorvezérlő szoftver frissítése az év végéig kitűzött 5,3 milliós célhoz képest. „Az autógyártók szavukat adták, hogy az év végéig 5,3 millió dízelautónál frissítik a motorvezérlő szoftvert” – jelentette ki a dpa hírügynökségnek Andreas Scheuer közlekedési miniszter. „Mi már az év elején jeleztük náluk, hogy szorít az idő és határidőket szabtunk számukra. Nagyon úgy néz…
Részletek>Kategória: Slidex
Az ófehértói lett Magyarország legrendezettebb vasútállomása
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértó nyerte a MÁV által meghirdetett Az ország legrendezettebb vasútállomása 2018 című országos versenyt, amelynek alkalmából kedden emléktáblát avattak a szabolcsi településen. Vólentné Sárvári Piroska, a MÁV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese az ünnepségen elmondta, a kétfordulós, kísérleti jelleggel kiírt megmérettetésre összesen 45, a vasúttársaság tulajdonában, illetve üzemeltetésében lévő pályaudvar, állomás és megállóhely nevezett, közülük lett az ófehértói az első, a zalaszentiváni és a pocsaj-esztári állomások pedig a megosztott második helyezettek. A versenyre az ország bármely állomás és megállóhely benevezhetett, a bírálati szempontok között például az állomási összképet, a…
Részletek>Több mint tíz évre előre fedezi akkumulátorigényét a Daimler
A Daimler AG húszmilliárd euró értékben szerez be akkumulátorokat 2030-ig az egyre növekvő volumenű elektromosautó-gyártás igényeinek a kielégítésére – jelentette be kedden a Mercedes-Benz márkájú gépkocsikat gyártó konszern. Jövőbeni akkumulátorigényünk pénzügyi fedezetének biztosításával 2030-ig újabb nagy lépést tettünk gyártmánypalettánk elektromosítása felé – jelentette ki Wilko Stark, a Mercedes-Benz Cars beszerzési igazgatója. A közlemény nem nevezte meg a kiválasztott beszállító cégeket. A Daimler jelenleg a dél-koreai SK Innovation és LG Chem vállalatok, valamint a kínai Contemporary Amperex Technology (CATL) termékeit használja elektromos autóiban. A Daimler 2022-ig 130 új elektromos jármű modellt…
Részletek>Két új híd épül a magyar-szlovák határszakaszon
Két új híd épül a magyar-szlovák határszakaszon: a közös államhatáron Őrhalom és Ipolyvarbó között közúti, Dunakiliti és Doborgaz között pedig kerékpárosok és gyalogosok közlekedésére szolgáló híd létesül – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A közlemény szerint a határmetszéspontok kijelöléséről Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár írt alá kétoldalú kormányközi megállapodásokat Érsek Árpáddal, Szlovákia közlekedési és építésügyi miniszterével kedden Pozsonyban. A tárca ismerteti: a harminc méternél hosszabb határhidak létesítéséhez a két ország korábbi megállapodása szerint nemzetközi szerződés megkötése szükséges. A Győr-Moson-Sopron megyei Dunakiliti és Doborgaz között gyalogos és kerékpáros Duna-meder…
Részletek>Visszafogott növekedés várható jövőre a légiközlekedésben
Visszafogott, az előző évektől elmaradó mértékű fejlődésre számít a légiközlekedési iparág pénzügyi helyzetében a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA). Brian Pierce, a több mint kétszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet vezető közgazdásza Genfben azt mondta, az utasforgalom 5,7 százalékkal 4,59 milliárdra emelkedhet, a légitársaságok árbevétele 7,8 százalékkal 885 milliárd dollárra javulhat. Az előrejelzések szerint a kerozin ára az idei nyolcvan dollár körüli csúcsról 60-65 dollár körüli értéken stabilizálódhat, ez viszont nem fog jelentősen segíteni a cégeknek, mert a jövő évi üzemanyagigényüket opciós ügyleteken keresztül nagyobb részt már lekötötték. Részben emiatt az…
Részletek>Önálló sofőrképzési programot indított a Waberer’s
„Tiéd a pálya!” címmel önálló sofőrképzési programot indított a Waberer’s november végén. A képzést sikeresen teljesítők nehézgépjármű vezetésére jogosító igazolványt szereznek, és nemzetközi gépjárművezetői tapasztalatra tehetnek szert Európa legnagyobb saját flottájával rendelkező fuvarozó vállalatánál. A most elindult tréningre többszörös volt a túljelentkezés, így széles körből választhatták ki azokat az elhivatott sofőrjelölteket, akiknek kedvezményes képzést, már a program ideje alatt munkalehetőséget és fizetést is kínál a fuvarozó cég. A tavasszal záruló programra már B kategóriás jogosítvánnyal jelentkezhettek a 21. életévüket betöltött jelöltek, akiknek a képzésért cserébe mindössze annyit kellett vállalniuk, hogy…
Részletek>Értékesítése bővítését várja a Jeep Magyarországon
A Fiat Chrysler Automobiles-hoz tartozó Jeep a leggyorsabban bővülő márka Európában, ezt a pozícióját 2019-ben is szeretné megőrizni, modelljei új változataitól pedig a magyarországi eladások további növekedését várja – mondta Andrew Higgins, a Fiat-Chrysler (FCA) régióvezetője. A Jeep három, megújult modelljének – Renegade, Wrangler és Cherokee – magyarországi bemutatóján a régióvezető ismertette: a globális piacon 21 százalékos növekedést értek el január és június között, Magyarországon pedig január és október között 70 százalékkal nőttek a Jeep járművek eladásai az előző év azonos időszakához képest. Elhangzott, hogy a jövőben minden Jeep modellből…
Részletek>Kovács Imre nemzetközi karriert épít
Kovács Imrét, (képünkön) a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt. elnök-vezérigazgatóját a Rail Cargo Austria AG igazgatósági tagjává nevezte ki az ÖBB (Osztrák Szövetségi Vasutak) felügyelőbizottsága december 7-i ülésén – közölte az RCH. Kovács február 15-én foglalja el a helyét az igazgatóságban, ahol Erik Regtert váltja majd. Az 54 éves magyar szakember megbízatása Európa második legnagyobb árufuvarozó vállalatának vezetésében kiterjed a vállalatcsoport ambíciózus nemzetközi növekedési stratégiájának előmozdítására és a Rail Cargo Hungaria integrációjának befejezésére. Kovács 2003 óta tölti be a magyar vasúti árufuvarozási vállalat kulcspozícióit. Megszervezte a MÁV árufuvarozási üzletágát, amelyet…
Részletek>Több mint 400 millióból újul meg a komlói buszpályaudvar
Felújítják Komló belvárosi autóbusz-főpályaudvarát 440 millió forintos forrásból – közölte a mecseki város önkormányzata. Tájékoztatásuk szerint az évtizedekkel ezelőtt átadott létesítmény már nem képes az utasok által elvárt szolgáltatási színvonalat biztosítani, ezért minden tekintetben időszerű teljes felújítása és átépítése. A munkálatokhoz a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) 380 millió forint európai uniós forrás áll rendelkezésre, amelyhez a városban is szolgáltató Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. (DDKK) 60 millió forintos önerőt biztosít. A felújítás a pályaudvar és a hozzá tartozó önkormányzati utak és zöldfelületek teljes rekonstrukcióját tartalmazza. Megújul a váróterem, a…
Részletek>Új vasúti menetrend lép életbe Romániában
December 9-étől lesz hatályos az új vasúti menetrend, amely 2019. december 14-éig marad érvényben – tájékoztatott a Román Vasúttársaság személyszállító vállalata (CFR Călători). Az újonnan bevezetett nemzetközi járatok között található a Kolozsvár-Budapest-Bécs útvonalon közlekedő Transilvania EuroCity, amely 7 óra 35 perckor indul a Szamos-parti városból, 14 óra 20 perckor fut be a budapesti Keleti pályaudvarra és 17 óra 21 perckor ér Bécsbe. Bécsből 10 óra 42 perckor startol, 13 óra 19 perckor ér a Keletibe, majd 22 óra 25 perckor érkezik Kolozsvárra. Közvetlen összeköttetést biztosít Budapest és Bukarest között –…
Részletek>