Október 1-től országszerte az állami Volánbusz Zrt. végzi a helyközi autóbuszos közösségi személyszállítást, az integrációtól eredményesebb, hatékonyabb működést vár a kormány – közölte a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter sajtó és kommunikációs főosztálya. Közleményük szerint a hat regionális közlekedési központ beolvadása után csaknem 19 ezer dolgozóval Magyarország harmadik legtöbb munkavállalóját foglalkoztató állami társaság jön létre, a munkavállalókat és munkahelyeiket nem érinti az egyesülés. Hónapok óta tartó előkészítő munka után történik meg az egyesülés, a hat regionális közlekedési központ jogutódlás útján beolvad a Volánbusz Zrt.-be. Ezzel nem ér véget…
Részletek>Kategória: Közúti
Útdíjfizetési szolgáltató: csaknem valamennyi e-matricából több fogyott nyáron a tavalyinál
A három nyári hónapban összesen 4,6 millió e-matricát vásároltak a magyarországi utakon közlekedők, szinte valamennyi matricatípusból több fogyott, mint tavaly ugyanebben az időszakban – jelentette be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. Arányait tekintve a legnagyobb mértékben a motorosok havi matricájának értékesítése nőtt, darabszámban több mint harminc, a bevételt tekintve csaknem 24 százalékos a növekedés. A közlemény szerint az autósok és a motorosok a heti (tíznapos) e-matrica helyett egyre inkább a havi országos, vagy az éves megyei matricát választják. A heti matricából öt százalékkal kevesebb fogyott, mint tavaly nyáron, ugyanakkor…
Részletek>Román miniszter: hetek múlva megnyitják az autópálya-szakaszt, melynek az építőjével szerződést bontottak
Heteken belül megnyitják Romániában azt az autópályaszakaszt, amelynek építőjével szerdán felbontották a kivitelezési szerződést; Razvan Cuc román szállításügyi miniszter leszögezte, hogy a szerződésbontás ellenére „nem marad autópályamúzeum” a 21 kilométeres szakasz. A miniszter csütörtökön egy bukaresti sajtótájékoztatón magyarázta a szerződésbontás okait, és azt mondta, „Nem csinálok avatóünnepséget választási célokból. (.) Azt kértem a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságtól (CNAIR), hogy vegyék át a munkálatokat a törvényes keretek között úgy, hogy az a román államnak a legkedvezőbb legyen”. „Két-három hét alatt el fogják végezni a szükséges javításokat, aztán megnyitjuk a…
Részletek>Elektromos hajtású autóbuszokból álló flottát vásárol Pécs
Mintegy 1,7 milliárd forintból vásárolnak elektromos buszokat, s állítanak szolgálatba azokhoz kapcsolódó töltő- és kiszolgáló infrastruktúrát Pécsen – jelentették be a baranyai megyeszékhelyen. Páva Zsolt polgármester a buszokra vonatkozó adásvételi szerződés aláírása előtt elmondta, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program keretében korábban elnyert 1,7 milliárd forintos fejlesztési forrás segítségével egyrészt tíz járművet szereznek be, emellett már megépítették a járművek üzemeltetéshez szükséges töltő- és szervizállomást is. A Komáromban összeszerelt, kínai járműveket az önkormányzat a helyi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. üzemeltetésébe adja, azokat a BYD Europe B.V. vállalattól vásárolja meg.…
Részletek>A megosztásos autózás jelentős bővülésére számít Budapesten egy nemzetközi szolgáltató
A car sharing, vagyis a megosztásos autóhasználat jelentős, százalékosan kétszámjegyű bővülését várja a következő években a fővárosban a DriveNow – mondta a magyarországi ügyvezető. Fischer Péter becslése szerint Budapesten négyszázezer lehetséges felhasználó érdeklődhet a megosztásos autózás iránt. A bővülési ütem – fogalmazott – a tömegközlekedés fejlődésétől és a felhasználói igények változásától is függ, ugyanis a fiatalabbak egyre kevésbé ragaszkodnak a saját autóhoz. A DriveNow Magyarország kétéves előkészítést követően három hónapja működik Budapesten, ám a regisztráltak száma és a szolgáltatás időtartama már most kétszeresen felülmúlta a várakozásokat – tette hozzá. Az…
Részletek>Az EU újabb 278 millió eurót fordít szlovákiai autópálya-építésre
Mintegy 278 millió eurót (azaz 91 milliárd forintot) fordít az Európai Unió kohéziós forrásokból a szlovákiai D1-es autópálya Eperjes (Presov) körüli, délnyugati elkerülő szakaszának építésére. Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az országot átszelő, egyebek mellett Pozsonyt (Bratislavát), Zsolnát (Zilinát), Poprádot (Popradot), Eperjest, illetve Kassát (Kosicét) és Nagymihályt (Michalovcét) érintő autópálya teljes átadása jelentősen javítani fogja a keleti-nyugati összeköttetést. Mint írták, a beruházás gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a közlekedést Eperjes környékén, egyúttal pedig mérsékli a forgalmat a lakóövezetekben. Maros Sefcovic, a brüsszeli testület szlovák alelnöke rámutatott, hogy Eperjes lakosai profitálni fognak…
Részletek>Megnyitott a világ legnagyobb bicikliparkolója a hollandiai Utrechtben
Átadták a világ legnagyobb kerékpárparkolóját a hollandiai Utrechtben, a mélygarázs mintegy 13 ezer bicikli tárolására alkalmas – jelentette a helyi sajtó. Az eredetileg mintegy hatezer, a most lezárult bővítési munkálatok lezárulta után azonban immár 12 ezer 656 férőhelyes parkolót a 340 ezer lakosú város főpályaudvara alatt hozták létre. A háromszintes mélygarázs ezzel átvette a vezetést az eddigi csúcstartónak számító, 9400 férőhelyes tokiói létesítménytől. A parkolóban 480 helyet alakítottak ki teherbiciklik számára. A kerékpárosokat fényjelzések irányítják a legközelebbi üres parkolóhelyhez. A tárolás az első 24 órában ingyenes, utána napi 1,25 euróba kerül. A hágai…
Részletek>Ötezer milliárd forintot fordít a Kormány közúti és vasúti fejlesztésekre 2024-ig
Mintegy ötezer milliárd forintot fordít a Kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére – mondta az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László (képünkön) a Mogyoród és Fót megközelítését szolgáló új M3 autópálya-csomópont átadóünnepségén arról beszélt, hogy a kormány által tervezett közúti beruházásokat keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint, amelyből a magyar gazdaság megerősödésének köszönhetően a nagyobb részt, 1800 milliárd forintot a költségvetés fedez, a fennmaradó összeget adják az uniós támogatások. Hozzátette, hogy a 2016 és 2024 közötti időszak végére a magas szolgáltatási színvonalú közúthálózat mintegy ezer…
Részletek>Egységesen lépnek fel a fuvarozási piacot torzító szabályozást ellenző tagállamok
Továbbra is egységesen lépnek fel az uniós fuvarozási piacot torzító szabályozási terveket ellenző tagállamok – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), azt követően, hogy Mosóczi László (képünkön balra) közlekedéspolitikáért felelős államtitkár bolgár, lengyel, lett, litván és román kollégáival közösen tárgyalt az Európai Parlament új képviselőivel és a soros elnökségét betöltő Finnország közlekedési miniszterével az első Mobilitási csomagról. A hat kelet- és közép-európai tagállam álláspontja szerint a közúti fuvarozói szektor kiegyensúlyozott, tisztességes és hosszú távon végrehajtható szabályozást érdemel, amely nem gyengíti, hanem erősíti az ágazatot, és általa az európai gazdaságot…
Részletek>Új szakaszokkal bővült Vas megye kerékpárút-hálózata
A Széchenyi 2020 program keretében Tanakajd, Vasszécseny és Csempeszkopács településeket összekötő kerékpárút épült 300 millió forint európai uniós támogatással Vas megyében – közölte a megyei önkormányzati hivatal. A turisztikai szempontból is jelentős projekt keretében összesen csaknem öt kilométer hosszú szakaszon épült új bicikliút – közölték. Tanakajdon a hiányzó szakaszokat építették ki, a 87-es főút mellett kétirányú, önálló kerékpárutat alakítottak ki, Vasszécseny és Csempeszkopács között pedig az egykori rumi vasúti töltésen épült új bicikliút. A Csempeszkopács és Rum közötti rossz állapotban lévő bicikliutat felújították és korszerűsítettek. A júliusban záruló projekt keretében…
Részletek>