Tarlós: kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása

Kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása, de ezt megelőzően egy kisebb felújítást kell végrehajtani a BAH-csomópont felüljáróján – jelentette ki Tarlós István főpolgármester. A Lánchíd és környékének felújítása két ütemre bontható: az elsőben a híd és a 2-es villamos alagútjának, valamint felszíni környezetének a megújítását végzik el. A második ütemben a Váralagutat és a Clark Ádám teret újítják majd fel – közölte Tarlós, hozzátéve, hogy a teljes projekt több mint húszmilliárd forintba kerül, megvalósításának időtartama pedig 3-3,5 év. Elmondta, nagyjából szeptember táján kezdődik a híd felújítása, és ennek az…

Részletek>

Elnapolták Németországban a döntést a dízelautók használatának tiltásáról

dízel

Elnapolta a német szövetségi közigazgatási bíróság csütörtökön a döntést a dízelautók városi használatának tiltásáról szóló eljárásban, a testület tájékoztatása szerint az országszerte nagy figyelemmel várt ítéletet február 27-én hirdetik ki. Az eljárás központi kérdése az, hogy a városi önkormányzatok elrendelhetik-e a légszennyezettség miatt a dízelüzemű gépjárművek kitiltását a szennyezett városrészekből a hatályos jogi előírások alapján, vagy új, szövetségi szintű szabályokat kell alkotni. Andreas Korbmacher tanácsvezető bíró a hírportálok beszámolói szerint a bíróság lipcsei székházában tett nyilatkozatában hangsúlyozta: kizárólag azt vizsgálják, hogy a szövetségi szintű jogszabályok alapján ki lehet-e vetni használati…

Részletek>

Szekszárd térségében 1,2 milliárd forintos útprogram indul

A Terület- és Településfejlesztési Operatív program 1,2 milliárd forintos támogatásával 8,8 kilométernyi közutat újít fel és 9,4 kilométernyi kerékpárutat épít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szekszárd térségében. A társaság közleménye szerint a projekt keretében két mellékúton, a Szekszárd-Decs-Várdomb összekötő út 1,85 és a gemenci Dunánál lévő Keselyűs hajóállomáshoz vezető út közel hét kilométeres szakaszán készül majd teljes útrekonstrukció. A munkák során a sérült pályaszerkezeti rétegeket kijavítják, és a teljes útfelület több rétegben terített aszfaltburkolatot kap. A hajóállomáshoz vezető úton négy autóbusz-megállónál épül új öböl és felszálló sziget. A projekt leírása szerint…

Részletek>

A Romániában forgalomba helyezett autók háromnegyede több mint tízéves

Dacia

Romániában hatmillióra emelkedett a forgalomba helyezett személygépkocsik száma, ezek közül 4,5 millió tíz évnél régebbi gyártású jármű – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál a román jogosítvány- és gépjármű-nyilvántartó hivatal (DRPCIV) adatait ismertetve. A romániai utakon közlekedő hazai rendszámú autók negyven százaléka több mint 15 évnél, húsz százaléka pedig mint húsz éves. A DRPCIV adatai szerint Romániában a legelterjedtebb márka a hazai gyártású Dacia (1,3 millió) ezt követi a Volkswagen (991 ezer), az Opel (680 ezer), a Ford (446 ezer) és a Renault (321 ezer). Az országban 23 ezer busz és 26…

Részletek>

Egyre nehezebb helyzetben a magyar fuvarozók: a magyar áruk felét külföldiek viszik el

autópálya, kamion

A kormányzat, a hatóságok és a logisztikai szakma szereplőinek összefogására van szükség ahhoz, hogy a magyar logisztikai iparág meg tudja őrizni versenyképességét és nemzetközi piaci részesedését – hangzott el az MLSZKSZ szervezésében megrendezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián. A nyugat-európai országok egyre több olyan burkolt piacvédelmi szabályozást vezetnek be a nemzetközi árufuvarozásban, amelyek jelentős többletköltséget okoznak a magyar fuvarozóknak, miközben Magyarország nem alkalmaz hasonló szabályokat a külföldiekkel szemben. Mindeközben a magyar áruk ötven százalékát az áfamentesség miatt külföldi fuvarozók viszik el az országból. A NAV szerint a nemzetközi fuvarozásban a visszaélések megakadályozása…

Részletek>

Jelentős fejlesztések előtt állnak a Volkswagen márkakereskedések

porsche

A magyarországi Volkswagen márkakereskedéseknek a következő két év alatt jelentős fejlesztéseket kell végrehajtaniuk, hogy felkészüljenek a 2020-ban érkező új technológiákra – mondta Dalnoki Balázs, a Porsche Hungaria (PH) Volkswagen márkaigazgatója. Emlékeztetett arra, hogy a wolfsburgi székhelyű német gyártó a következő időszakban a zéró szennyezőanyag-kibocsátású autók felé fordul, húszmilliárd eurót fordít az elektromos meghajtású, illetve önvezető járművek és az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztésébe. 2020-ban érkezik meg Európa útjaira a VW ID modellcsaládja, amelynek tagjai már új filozófiájú, valódi elektromos platformrendszerre tervezett járművek lesznek, nem pedig benzines platformon készült, elektromossá alakított autók…

Részletek>

Átadták az M1-es autópályán a tengelysúlymérő ikerállomást Mosonmagyaróvár közelében

Átadták az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár közelében, a Lajta pihenőhelyen a túlsúlyos teherautók kiszűrését szolgáló tengelysúlymérő ikerállomást. Kertesi Tamás, a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. műszaki igazgatója elmondta, hogy az ikerállomáson a sztráda jobb és bal oldalán is huszonnégy órában, kétlépcsős rendszerrel lehet ellenőrizni a teherautókat. Először mozgás közben mérik a járműveket aszfaltba épített érzékelők segítségével, s ha ott túlsúlyt érzékel a rendszer, akkor egy fix mérőhelyen további ellenőrzésen esnek át. A kivitelezéshez több mint hétezer köbméter aszfaltot használtak fel és közel hatezer négyzetméter térkövet raktak le. Tizenhat kilométernyi szalagkorlátot és…

Részletek>

Több mint 700 ezer dugó volt a német autópályákon tavaly

autopálya

Hétszázezernél is több alkalommal keletkezett közlekedési dugó a németországi autópályákon 2017-ben az ADAC német autóklub kedden ismertetett kimutatása szerint. Az autóklub összesítése alapján a csaknem 13 ezer kilométeres németországi autópálya-hálózaton tavaly nagyjából 723 ezerszer volt dugó, ami hozzávetőleg 4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Valamennyi dugót együttvéve a torlódások egy csaknem másfél millió kilométer hosszúságú kocsisort alkottak, ami 5 százalékos növekedés éves szinten. Az utazók 457 ezer órát vesztegeltek a dugókban, ami 9 százalékkal több, mint 2016-ban. A növekedés legfőbb oka, hogy egyre nagyobb a teherautó-forgalom, és tavaly…

Részletek>

Befejeződött a Műegyetem rakpart egy részének felújítása

Befejeződött a Műegyetem rakparton a Bertalan Lajos utca és a Petőfi híd déli lehajtója közötti útszakasz, valamint a fel- és lehajtók felújítása – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A komplex szemléletű rekonstrukció részeként felújították a rakpartszakasz teljes útpályaszerkezetét, és a forgalmi igényeknek, valamint a jelenlegi forgalomnak megfelelően a déli irányba két, az északi irányba egy sávon haladhat a forgalom; az észak felé vezető oldalon kétirányú kerékpárutat jelöltek ki a járda mellett – olvasható a közleményben. Felújították a Petőfi híd le- és felhajtóit is. A teljes pályaszerkezet cseréjén kívül a…

Részletek>

Magyar Közút: újabb mérőállomáson szűrik ki a túlsúlyos járműveket az M1-es autópályán

Január elsejétől aszfaltba épített érzékelőkkel szűrik ki a túlsúlyos tehergépjárműveket az M1-es autópályán a Lajta mélységi mérőállomáson – mondta Szerencsi Gábor, az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. közúti szolgáltató igazgatója. Közölte: a mérőállomáson nemcsak a tengelysúlyt és az össztömeget mérik, hanem a járművek szélességét és hosszúságát is. Van olyan mérőállomás is Magyarországon, ahol nem kell kiterelni a járműveket a forgalomból, mivel az automata szenzorokkal és kamerákkal ki tudják szűrni a szabályokat be nem tartókat. Ennek a próbaüzeme tart. A tengelyterhelés és az össztömeg mérésével a közlekedőket az uniós és a…

Részletek>