Lemond vezérigazgatói posztjáról az International Airlines Group vezetője

Willie Walsh IATA

Lemond vezérigazgatói pozíciójáról Willie Walsh (képünkön), az International Airlines Group (IAG) vezérigazgatója, aki megalakulása, 2011 óta vezette a légitársasági csoportot. Az IAG közleménye szerint az ír szakembert Luis Gallego, az Iberia vezérigazgatója váltja 2020 márciusában, az ő utódlásáról az Iberia menedzsmentje később gondoskodik. Walsh 1979-ben pilótaként kezdte pályafutását az ír Aer Lingusnál, majd 2001-ben vezérigazgatónak nevezték ki. A British Airways irányítását 2005-ben vette át. Az International Airlines Groupot 2011-ben hozta létre a spanyol Iberiával való egyesülés után. A csoporthoz azóta a Vueling, a Level, az Aer Lingus és az Air…

Részletek>

IATA: 30 milliárd dolláros kár érheti a légiközlekedést a koronavírus miatt

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség becslése szerint csaknem harmincmilliárd dollár kárt okozhatnak a légiközlekedésben a koronavírus-járvány miatt bevezetett közlekedési korlátozások. A montreáli székhelyű kereskedelmi szervezet közleménye szerint az ázsia-óceániai régióban 27,8 milliárd dollár bevétel-kiesés lehet, amelynek legnagyobb részét, 13 milliárd dollárt a kínai légitársaságok szenvedhetik el. A IATA tavaly decemberben még 4,8 százalékos forgalomnövekedést becsült ebbe a régióba, de a koronavírus miatt 13 százalékos a csökkenés, így éves szinten 8,2 százalékos visszaesés várható az utasforgalomban. Globálisan a szervezet további 1,5 milliárd dollár kieső bevétellel kalkulál, ha a vírus nem terjed tovább,…

Részletek>

Nem a légitársaságok járnak rosszabbul: megváltoztatná az unió a légi utasok kompenzálásáról szóló irányelvet

stewardess

Jelentősen szigorítaná az Európai Unió a légi utasok kártérítéséről szóló irányelvet, az utasoknak nehezebb lenne kompenzációt kérni a légitársaságtól. A Politico által szemlézett javaslat lényege, hogy sokkal többet kellene egy járatnak késnie ahhoz, hogy az utas kártérítést kérhessen. A horvát elnökség által beterjesztett módosítás szerint az 1500 kilométert meg nem haladó utak esetében a mai kettő helyett öt, az 1500 és 3500 kilométer közöttieknél három helyett kilenc, míg a 3500 kilométeresnél hosszabbak esetében négy helyett 12 órát kellene késnie a járatnak ahhoz, hogy az utas kompenzációt kérhessen. Ugyanezek a feltételek…

Részletek>

Egy hónap alatt háromszázezer utast fogadott az új ferihegyi utasmóló

Ferihegy

Január 15-ei átadása óta háromszázezer induló és érkező utast fogadott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új beszállítócsarnoka – közölte a Budapest Airport. A közlemény szerint az 1-es móló a nyári csúcsszezonra készül el teljesen. Az utasok a visszajelzések alapján már most rendkívül elégedettek a fejlesztéssel – írták. Az 1-es móló jelenleg öt állandó és egy ideiglenes beszállítókapuval üzemel, amelyek a korábbinál sokkal kényelmesebb várakozást tesznek lehetővé. A móló beüzemelése óta elérhető publikus wifiszolgáltatás mellett már minden ülőpadba USB-s mobiltöltőt is beépítettek. A beszállócsarnok digitális és statikus információs tábláit pedig…

Részletek>

Csökkentette tulajdonrészét a Wizz Air legnagyobb részvényese

wizzair

A Wizz Air Holdings Plc legnagyobb részvényese, a légivállalat szakmai befektetője, az Indigo Partners befektetési cég 12,5 millió részvényt adott el a diszkont légitársaságból a hétfői záróárhoz képest 3,5 százalékos diszkontáron. Az ügylet tényleges lezárása február 6-án, vagy akörül lesz. Részvényeinek eladásával az Indigo segít a Wizz Airnek abban, hogy megfeleljen az EU részvénytulajdonosi összetételre vonatkozó előírásának Nagy-Britannia kilépése után az Európai Unióból. Az előírás szerint az unión belül közlekedő légitársaságok tulajdonosainak több mint ötven százalékban az Európai Gazdasági Társéghez (EGT) kell tartozniuk, ellenkező esetben a nem-EGT tulajdonosok jogait korlátozzák. Az EGT…

Részletek>

HungaroControl: éles üzemben is kiválóan teljesített a távoli torony

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (b3) Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója (b) és Menráth Gábor, a terminálirányítási osztály vezetője (b2) a társaság távvezérlésű toronyirányító központjában Budapesten az avatás napján.

Három napon át, december 9-10-11-én az úgynevezett távoli toronyból (Remote Tower) irányították a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló forgalmát a HungaroControl légiforgalmi irányítói – közölte a HungaroControl Zrt. Erre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található irányítótorony földi felderítőrendszerének szoftvercseréje miatt volt szükség, a Remote Tower ezt megelőzően még soha nem üzemelt ilyen hosszú ideig folyamatosan – tették hozzá. A közlemény idézi Menráth Gábor terminálirányítási osztályvezetőt, aki kiemeli: Magyarország az elsők között fejlesztette ki a helyszíntől független repülőtéri irányítást biztosító Remote Towert, amelynek három napos éles üzeme mérföldkő…

Részletek>

A Korean Air járatokat indít Budapest és Szöul között

A LOT Polish Airlines után a Korean Air is indít közvetlen járatot Budapest és Szöul között, a dél-koreai nemzeti légitársaság május 23-ától biztosítja az összeköttetést a két főváros között – írta az Airportal.hu. A Budapest Airport partnereinek megküldött, angol nyelvű közlemény alapján a szaklap azt írta, hogy a Korean Air hetente háromszor, kedden, csütörtökön és szombaton közlekedik október 17-ig, az Airbus A330-200-as gépek délután fél 4-kor szállnak le Budapesten és 18.30-kor indulnak vissza. A Korean Air az utasszállító mellett áruszállító járatot is indít a két város között, amely hetente kétszer…

Részletek>

Koronavírus: három amerikai nagyváros repülőterein bevezették a kínai Vuhanból érkező utasok ellenőrzését

New York, Los Angeles és San Francisco repülőterein bevezetik a kínai Vuhanból érkező utasok ellenőrzését a koronavírus miatt – jelentette be az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC). Az eddig ismeretlen – és rejtélyesnek tartott – új koronavírus a közép-kínai nagyvárosban, Vuhanban jelent meg először, majd átterjedt Thaiföldre és Japánra is. A CDC közölte: az új típusú koronavírusos megbetegedések tüneteinek felderítését, a Vuhanból érkezők alapos vizsgálatát New York és San Francisco légikikötőiben már pénteken este megkezdik. E két nagyvárost ugyanis közvetlen repülőjáratok kötik össze Vuhannal. Los Angelesnek ugyan nincs közvetlen…

Részletek>

Csökkenő forgalomra számítanak a német repülőterek

Trendforduló várható a németországi légi személyszállításban, az utóbbi évek növekedése után az idén az utasok is, a járatok száma is csökkenhet a repülőterek szövetségének (Arbeitsgemeinschaft Deutscher Verkehrsflughäfen – ADV) pénteken ismertetett előrejelzése szerint. A 22 nemzetközi és kilenc regionális németországi repülőteret összefogó szervezet prognózisa szerint az utasok száma 0,7 százalékkal, a járatok száma 2,9 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbihoz képest. Az utasok és a járatok számának csökkenése már a tavalyi második félévben elkezdődött. Az ADV legutóbbi, novemberi kimutatása szerint az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest 3,7 százalékkal…

Részletek>

Megnyitott a Budapest Airport légiáru kezelő központja

Budapest Airport Cargo City konténer

Megérkezett az első cargo járat, egy Boeing 747 típusú óriásgép a Budapest Airport légiáru kezelő központjába, a BUD Cargo City-be, ezzel a létesítmény megkezdte működését – közölte a Budapest Airport Zrt. A 16 milliárd forintos beruházással megépült BUD Cargo City megnyitásával a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér légi teheráru kezelő kapacitása évi 150 ezerről 250 ezer tonnára nőtt. A tavaly novemberben felavatott légiáru kezelő központ egy 21 200 négyzetméteres raktárcsarnokból és irodai részből, valamint egy 11 650 négyzetméteres speditőr épületből áll, amelyhez 32 ezer négyzetméternyi forgalmi előtér kapcsolódik. Az előtéren egyidejűleg…

Részletek>