Hosszú egyeztetési folyamat végén elkészült a fapados légitársaságokra vonatkozó fogyasztóvédelmi akcióterv-javaslat a légi utasok jogainak védelmére. A dokumentumot a napokban juttatták el Adina Valean közlekedéspolitikáért felelős uniós biztosnak. „Fontos hogy a fogyasztóvédelmi minimumelvárások idővel ne csak a fapados légitársaságokra vonatkozzanak, hanem a hagyományosan működő járatokra is. A fapados üzleti modell egyértelműen üdvözlendő, azonban az elmúlt időszak botrányai miatt egy fogyasztóvédelmi „etikai kódex” létrejötte nélkülözhetetlen volt” — jelentette ki a javaslat beterjesztője. Az uniós biztosnak benyújtott csomag többek között arra tesz javaslatot, hogy miként biztosítsa a légitársaság az átfoglalások zökkenőmentességét, hogyan…
Részletek>Kategória: Légi
Budapest Airport: tavaly 16,2 millió utas használta a repülőteret
Tavaly rekordszámú, mintegy 16,2 millió utas használta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret – közölte a Budapest Airport Zrt. A közlemény szerint 2019-ben 8,8 százalékkal nőtt az utasforgalom az előző évvel összehasonlítva; az elmúlt öt évben 64 százalékos volt a növekedés, így a budapesti repülőtér Kelet-Közép-Európa egyik leggyorsabban fejlődő légikikötője. A repülőteret használó utasok száma 2019-ben szinte minden hónapban több mint egymillió volt, az utasszám a legforgalmasabb időszakban – júliusban, augusztusban és szeptemberben – meghaladta a másfél milliót. Az utasforgalomnál mérsékeltebben nőtt a fel- és leszállások száma, ami elérte a…
Részletek>Az amerikai Boeing felfüggeszti a 737 Max típusú repülőgépek gyártását
Januártól felfüggesztik a 737 MAX típusú repülőgépek gyártását – jelentette be hétfőn késő délután kiadott közleményében a Boeing amerikai repülőgépgyártó óriásvállalat. A chicagói székhelyű vállalat átmeneti időre függeszti fel a 737 MAX típusú gépek előállítását, miután öt hónap leforgása alatt két ilyen gép is lezuhant. Közleményében a vállalat bejelentette, hogy a gyártás felfüggesztése „kevéssé akasztja meg a hosszú távú termelést és az alkatrészgyártást”. A döntéshez egy sor tényezőt figyelembe vettek, köztük azt is, hogy egyelőre nem tudni, a szövetségi repülésügyi hatóság (FAA) mikor adja meg az engedélyt e típusok újbóli…
Részletek>A Wizz Air szerint ki kell tiltani a business osztályt a rövidtávú légiközlekedésből
A business osztályú ülések rövidtávú járatokról való kitiltására szólította fel a hagyományos légitársaságokat a magyar kötődésű Wizz Air ultrafapados légitársaság. A közleményében a légitársaság azt írta, a business class-on utazóknak kétszer akkora a szén-dioxid-lábnyoma, mint azoknak, akik turistaosztályon utaznak, így ezzel a gyakorlattal egy „archaikus és pazarló” modellt tart életben az iparág. A Wizz Air szerint iparági problémáról van szó, ami iparági megoldást kíván. A légitársaságoknak ezért el kell kötelezniük magukat az ötórásnál rövidebb repülőutak esetében a business class osztályok teljes betiltása mellett. Váradi József (képünkön), a Wizz Air vezérigazgatója a közleményben…
Részletek>Kilencéves késéssel, 2020 őszén nyithat az új berlini repülőtér
Kilencéves késéssel, 2020. október 31-én indulhat meg a forgalom az új berlini nemzetközi repülőtéren a beruházás irányítóinak pénteken ismertetett terve szerint. A berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtér (BER) az egykori NDK területén kezdett legnagyobb beruházás, átadására eddig négy dátumot tűztek ki, és egyiket sem sikerült betartani. Most viszont sikerülhet, 2020 októberének utolsó napján elindulhat a forgalom – nyilatkozott Dietmar Woidke, Brandenburg tartomány miniszterelnöke a beruházásért és az üzemeltetésért felelős állami cég felügyelőbizottságának ülése után. A Berlin, Brandenburg és a szövetségi állam közös vállalkozásában épülő repülőtér kivitelezési munkálatai 2006-ban kezdődtek, és az…
Részletek>Állítólag nyakunkon a városon belüli légiközlekedés forradalma
A repülő autók és a fegyelmezett sorokban haladó dróntaxik a fantázia szüleményei, és egyelőre csak a filmekben fordulnak elő. A KPMG nemrégiben megjelent nemzetközi tanulmánya azonban rávilágít arra, hogy összeálltak a feltételek a vízió valóra válásához. A KPMG elemzői szerint a kérdés ma már nem az, hogy elég fejlett-e a technológiánk, hanem az, hogy a piaci szereplők mikor és milyen üzleti modellekkel szállnak be a versenybe. A városi légi közlekedés – vagy ahogy a tanulmány is hivatkozik rá, az UAM (Urban Air Mobility) – lehet a KPMG szerint a következő…
Részletek>Meghalt egy orosz utasszállító másodpilótája, aki repülés közben lett rosszul
Repülés közben rosszul lett, majd a kényszerleszállás közben meghalt vasárnap az Aeroflot orosz légitársaság SU1546-os járatának másodpilótája. A Moszkvából Anapába tartó gép a másodpilóta szívrohama miatt Rosztov-na-Donuban ért földet, de a 49 éves férfi hírügynökségi jelentések szerint leszállás közben életét vesztette. Az Aeroflot az közölte, hogy a mentőorvosok már nem tudtak rajta segíteni. A reggeli kényszerleszállást követően az utasszállító folytatta útját a Fekete-tenger partján fekvő Anapa felé. Az ügyben az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vizsgálatot indított.
Részletek>Elkészült a Cargo City új előtere
Bő négy hektár területű az a betonból készült forgalmi előtér és gurulóút, amely a Budapest Airport hamarosan átadott logisztikai bázisához, a BUD Cargo Cityhez tartozik. A logisztikai bázis üzembehelyezését követően itt zajlik majd a teherszállító repülőgépek kiszolgálása; akár egyszerre két, egyenként 440 tonna maximális felszállósúlyú Boeing B-747-8F típusú repülőgép is parkolhat ezen a masszív betonon. Egyszerre két Jumbo, vagy négy keskenytörzsű teherszállító repülőgép rakodását és kiszolgálását lehet végezni azon a hatalmas bazaltbeton területen, amely a Budapest Airport új logisztikai bázisa mellett épült. Az új forgalmi előtér és a hozzá tartozó…
Részletek>IATA: a biometrikus azonosítás növelheti a repülőterek hatékonyságát
A biometrikus azonosítástól remélik a légiközlekedési szakértők, hogy jelentősen növeli a légikikötők hatékonyságát, és ezzel fel tudják venni a versenyt az utasforgalom növekedésével – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) varsói, Global Airport and Passenger Symposium nevű, az utasélmény fejlesztésére fókuszáló konferenciáján. Nick Careen, az IATA utas- és áruforgalomért felelős vezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy a szervezet a következő 10-15 évre jelentős, évi négy százalék körüli átlagos forgalomnövekedést prognosztizál, ekkora mértékben viszont nem lehet fejleszteni a repülőtereket, mert azok építése a túlszabályozottság miatt is nehézkes és lassú. A…
Részletek>Tízezer darab címke készült egy régi repülőgépből
Idén ünnepli alapításának ötvenedik évfordulóját a DHL Express – globális nagyvállalat, amely jelen van több, mint 220 országban, 380 ezer alkalmazottal – az expressz logisztika úttörője. Komoly múltra tekint vissza az alapító cég, hiszen az első dokumentumot 1969-ben szállították az Amerikai Egyesült Államokból, Honolulu városába. Az ötvenedik évforduló megünneplése alkalmából a DHL összefogott a bordbar tervező céggel, hogy kiadják a DHL logóval ellátott Aviationtag címkéket. A DHL Express már 2018 óta az Aviationtag partnere a szállításban, így ez tökéletes lehetőség volt, hogy az együttműködést egy következő szintre emeljék. A napokban…
Részletek>