Megkezdődött az új árukezelő központ építése Ferihegyen

Ferihegy, Cargo City

Megkezdődött a Cargo City névre keresztelt, új árukezelő központ építése a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első fázisban a kivitelezők egy húszezer négyzetméteres épületet, illetve 32 ezer négyzetméter forgalmi előteret építenek, utóbbi egyszerre két Boeing 747-es kiszolgálását teszi lehetővé. A második ütemben az árutovábbító cégek árukezelő központja épül fel. A 32 millió eurós beruházással a budapesti repülőtér árukezelési kapacitása évi kétszázezer tonnára nő. Az új épületet a nem integrátor szolgáltatók (Qatar Cargo, Silk Way, Turkish Cargo, Cargolux és Air Bridge Cargo) használják, a TNT, a UPS, a DHL és…

Részletek>

Felfüggeszti hongkongi járatait az Air Belgium

A téli szezon idejére felfüggeszti hongkongi járatait az új belga légitársaság, az Air Belgium, a járatok márciustól indulhatnak újra – jelentette be Niky Terzakis, a légitársaság vezérigazgatója. Lapinformációk szerint a légitársaság vezetőségének döntése értelmében a Brüsszeltől délre található Charleroi repülőteréről induló járatok szeptember utolsó péntekétől nem közlekednek. A vezérigazgató elmondta, a járatok felfüggesztésének okai között szerepel, hogy az egyik kulcsfontosságú ázsiai partnerük nem tartotta be az árakra és a foglalásokra vonatkozó kötelezettségvállalásait. Mint mondta, a tárgyalások újrakezdődnek, de a téli szezon küszöbén tartott megbeszélések várható elhúzódása, valamint a partnerrel szemben…

Részletek>

Dallas, Quito: új járatokat indít az Air France és a JOON

Az Air France 2019. március 31-től a nyári időszakban heti öt járatot indít Dallasba a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Dallas-Fort Worth repterére, míg a JOON 2019 május 14-től az ecuadori Quitóba repül. Az Air France az új járatot a legújabb Airbus A330 típusú repülőgéppel üzemelteti majd, amelyen az utasokat 36 Business Class, 21 Premium Economy és 45 Economy Comfort és 167 Economy Class ülés várja. Az AF150-es számú járat 2019. március 31-től június 30-ig minden szerdán, pénteken és vasárnap reggel 10:10-kor indul és 13:50-kor érkezik meg helyi idő szerint…

Részletek>

Újra megnyitották a belgrádi repülőteret a légi forgalom előtt

Tesla

A napokban újra megnyitották a belgrádi Nikola Tesla repülőteret a légi forgalom előtt, miután sikerült eltávolítani az Egypt Air meghibásodott repülőgépét a kifutópályáról. A szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint az Egypt Air utasok nélküli, Boeing 737-800 típusú gépe műszaki okok miatt hajnali 4 óra 11 perckor szállt le Belgrádban, a repülőgép kerekei megsérültek, ami akadályozta elvontatását a leszállópályáról. A repülőtér tájékoztatása szerint az egyiptomi gép fékje hibásodott meg, ami tönkretette a kerekeket. A repülőtér forgalmát leállították, és minden érkező gépet a nisi repülőtérre, illetve a környező országokba (Horvátországba, Magyarországra, Bulgáriába…

Részletek>

Hivatalosan átadták a ferihegyi repülőtér új utasforgalmi épületét

Ferihegy, utasmóló

Hivatalosan átadták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az új utasforgalmi épületet, a 2B terminálhoz csatlakozó új utasmólót. A mintegy tízezer négyzetméteres új épület egyszerre három szélestörzsű és négy keskenytörzsű gépet tud kiszolgálni, a gépeket utashídon, buszon és gyalog is meg lehet közelíteni. A beruházás része a BUD 2020 fejlesztési tervnek, az új épület mintegy 7,8 milliárd forintba került. Az utasok már augusztus elején birtokba vehették a mólót. A csütörtöki ünnepélyes átadáson Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy negyedik éve kétszámjegyű utasforgalom-bővülést tapasztalnak, idén év végére új…

Részletek>

Leszállás nélküli rekordtávot repült az ukrán óriás szállítógép az Egyesült Államok csendes-óceáni partjáig

Leszállás nélkül tette meg a légi utat hétfőn az An-225 „c” (Álom) elnevezésű ukrán óriás szállító repülőgép Ukrajnából az Egyesült Államok csendes-óceáni partvidékéig, új távolsági rekordot felállítva – adta hírül az UNIAN ukrán hírügynökség Vitalij Trubnyikov pilóta a Facebookon közzétett beszámolója alapján. A repülőgép a Kijev melletti Hosztomelből szállt fel és az auklandi nemzetközi repülőtéren landolt. A 9800 kilométeres utat 13 óra alatt tette meg leszállás nélkül. A pilóta szavai szerint onnan a gép tovább folytatja útját Hawaii-ba és Guam szigetére. Július végén az Antonov vállalat egy másik rekordról számolt…

Részletek>

A Boeing 2700 milliárd dollárért adhat el gépet és szolgáltatást Kínának 2037-ig

Boeing

Az amerikai repülőgépgyártó előrejelzése szerint Kínába 2700 milliárd dollár értékben adhatnak el repülőgépeket, illetve szolgáltatásokat 2037-ig. Az amerikai gyártó közleménye szerint a következő húsz évben a kínai légitársaságok és lízingcégek 7690 új repülőgépet vásárolnak majd 1200 milliárd dollár értékben. Ezek többsége, háromnegyede keskenytörzsű lesz, viszont egyre nagyobb az igény a szélestörzsű utasszállítókra. A Boeing előrejelzésében kitért arra is, hogy az e-kereskedelem folyamatos bővülése miatt Kínában az áruszállító gépekre is egyre nagyobb a kereslet. Randy Tinseth, a Boeing kereskedelmi típusokért felelős alelnöke az adatokat úgy kommentálta, hogy Kína folyamatosan fejlődő gazdasága…

Részletek>

Kétmilliomodik utasát köszöntötte a kolozsvári repülőtér

Henri Coanda, Bukarest

Kétmilliomodik utasát köszöntötte pénteken a kolozsvári repülőtér, amely az idén a tavalyinál korábban elérte ezt a számot – számolt be David Ciceo, a repülőtér igazgatója pénteken, a kétmilliomodik utas köszöntésén. A repülőtér tervei szerint 2030-ban évente hétmillió utast szolgálhat ki, a fejlesztésekhez azonban el kell terelni a Szamos folyót, amely akadályozza a kifutópálya bővítését – jegyezte meg az igazgató az Agerpres hírügynökség szerint. A kifutópálya bővítése azért is szükséges, mert a tervek között szerepel Kolozsvár-New York járat indítása, ezt az útvonalat kiszolgáló nagy repülőgépek le- és felszállásához a jelenleginél hosszabb…

Részletek>

Újabb terminállal bővítik a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőteret

Henri Coanda, Bukarest

Csaknem egymilliárd euróból új terminállal bővítik a bukaresti Otopeni-Henri Coanda nemzetközi repülőteret; a román kormány szerdai ülésén fogadta el a beruházás technikai és gazdasági tervét. Nelu Barbu kormányszóvivő elmondta: a projekt értéke csaknem egymilliárd euró, amiből egy százezer négyzetméteres, 25 beszálló kapus új terminált építenek, a repülők kiszolgálására alkalmas 650 ezer négyzetméteres területtel. Az új terminálon 56 repülőgépnek lesz állóhely. A projekt része egy 9600 személygépkocsi befogadására alkalmas parkoló létesítése is. Az új terminál hatvan hónapon belül épül meg a kivitelezési szerződés aláírásától számítva. A szóvivő nem közölte, hogy mikorra…

Részletek>

A horvát legfelsőbb bíróság szerint is törvénytelen a Croatia Airlines dolgozóinak sztrájkja

A horvát legfelsőbb bíróság hétfőn jóváhagyta a zágrábi megyei bíróság döntését, amely korábban törvénytelennek nyilvánította a Croatia Airlines (CA) horvát légitársaság pilótái, utaskísérői és technikusai sztrájkját – közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT). A zágrábi megyei bíróság korábban azzal indokolta döntését, hogy a szakszervezet nem jóhiszeműen járt el a vállalattal folytatott kollektív szerződések megújítására vonatkozó tárgyalások során. A bíróság szerint amennyiben a szakszervezetnek valóban szándékában állt volna megújítani a húsz hónappal ezelőtt lejárt kollektív szerződéseket, akkor folytatta volna a tárgyalásokat a vállalat vezetésével. Ezt azonban elutasította, miután a Croatia Airlines…

Részletek>