Az ultraortodox férfi utasok kérésére sem szabad ezentúl átültetni más helyre a velük szomszédos ülésre került nőket az El Al izraeli légitársaság járatain – határozott egy izraeli bíróság. A bíróság azért döntött ebben a kérdésben, mert Renee Rabinowitz, egy nyolcvanhárom éves holokauszttúlélő beperelte az El Alt, miután egy New Yorkból Tel-Avivba tartó járatán 2015-ben egy vallásos férfi utas, aki nem akart nő mellett utazni, a légtársaság utaskísérőjéhez fordult, aki megkérte az idős asszonyt, hogy cserélje el a helyét. Az El Al a Háárec című újság honlapjának értesülése szerint azzal érvelt…
Részletek>Kategória: Szállítmányozás
Félmilliárd forintból újította fel az egyik kifutópályát a Budapest Airport
Félmilliárd forintból újította fel a repülőtér egyik futópályájának kilencszáz méteres szakaszát az üzemeltető Budapest Airport. A társaság közleménye szerint a munkálatok három hónapig tartottak, ez idő alatt a repülésbiztonság fenntartása érdekében kicserélték az alapozást és a több mint harminc évvel ezelőtt lerakott beton táblákat, mivel azok már nem bírták a terhelést. A felújítás a futópálya Vecsés felőli végének kilencszáz méteres szakaszát érintette, a 45 méter széles betonsáv középső elemeit kellett a fénytechnikával együtt az alapozástól újraépíteni. Huszka Péter forgalmi igazgató szerint a repülőtér komoly fennakadás nélkül üzemelt a használatban megmaradt kettes…
Részletek>A Boeing szerint a következő húsz évben több új repülőgépre lesz szükség a korábban vártnál
A Boeing szerint a következő húsz évben a vártnál gyorsabban, évi 4,7 százalékkal emelkedik a légi utasok száma, így repülőgépgyártó azzal számol, hogy az eddig előrejelzettnél 3,6 százalékkal több, 41 ezer új repülőgépre lesz szükség ebben az időszakban világszerte. A társaság közleményében azt írta, hogy az új gépek listaáron számolt piaci értéke 6100 milliárd dollár. Randy Tinseth, a Boeing kereskedelmi típusokért felelős alelnöke azt mondta, a legnagyobb igény a keskenytörzsű gépekre lesz. Ez a piaci szegmens adhatja ki a 41 ezer gép mintegy háromnegyedét. A Boeing úgy számol, hogy a korábban…
Részletek>Új géptípusokat jelentett be az Airbus és a Boeing a Párizsi Légi Szalonon
Új géptípusokat jelentett be a két legnagyobb, kereskedelmi repülőgépeket gyártó társaság, a toulouse-i Airbus és a seattle-i Boeing. A társaságok MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Airbus felfrissíti és hatékonyabbá teszi a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét, az A380-ast. Az A380 plus névre keresztelt típus új, úgynevezett kettős tollazató szárnyvégeket kap, amellyel csökkenthető a légellenállás, és így a fogyasztás is, valamint kisebb módosításokat hajtanak végre a szárnyon. Az Airbus megnövelte a típus kapacitását is, nyolcvan utassal többet tudnak az új gépek fedélzetükre venni, az A380-asok átlagos kapacitása így 497-ről 575 főre növelhető,…
Részletek>Századvég: nemzetgazdasági érdek a repülőtér és környékének fejlesztése
Nemzetgazdasági érdek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és környékének fejlesztése, ehhez elengedhetetlen kiemelt gazdasági térséggé nyilvánítani az övezetet, rugalmasabb szabályozást kell bevezetni, a reptérre vezető infrastruktúrát fejleszteni kell, illetve a fejlesztésért felelős miniszteri biztos kinevezése is ajánlott – ismertette a Századvég Gazdaságkutató felmérésének eredményét Regős Gábor kutató a régió gazdaságfejlesztését támogató klaszter konferenciáján. A térségben működő cégek 1500 milliárd forinttal járulnak hozzá az ország GDP-jéhez. A repülőtéren működő vállalatok 2015-ben 854 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak, ennek nyolcvan százaléka volt exportértékesítés, a bruttó hozzáadott érték 250 milliárd forintot tett ki, ami…
Részletek>Lesodródott a kifutópályáról leszálláskor a Tarom légitársaság gépe
Lesodródott a kifutópályáról leszálláskor a Tarom légitársaság egyik gépe Chişinăuban. Vasárnap este történt az incidens, senki nem sérült meg. A román légitársaság tájékoztatása szerint a Bukarestből érkező járat földet érését követően léptek fel a problémák, fékezéskor – eddig ismeretlen okok miatt – a gép szokatlanul elmozdult, és lesodródott a kifutópályáról. A fedélzeten 39 utas volt, mindannyian épségben hagyták el a gépet. A repülőgépet műszaki ellenőrzésnek vetik alá a chişinăui repülőtéren — számolt be az Agerpres. A Tarom flottáját jelenleg 21 gép alkotja: négy Boeing 737-700 (amelyek legtöbb 4900 kilométert képesek…
Részletek>Budapest Airport: minden lehetőség adott az áruszállító üzletág bővítéséhez
A Budapest Airport szerint a többi uniós repülőtérrel szemben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren minden lehetőség adott az áruszállító üzletág bővítéséhez, így a Kína és Közép-Kelet-Európa közti gazdasági együttműködés fejlesztésében kiemelt szerep juthat a repülőtérnek. A ferihegyi repülőtér üzemeltetője ezt azzal kapcsolatban közölte pénteken az MTI-vel, hogy Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa és a Külgazdasági és Külügyminisztérium, illetve a közlekedésért és a logisztikáért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztérium magas rangú tisztviselői kereskedelemben és e-kereskedelemben érdekelt társaságok részvételével logisztikai fórumot rendezett. Mint írták, a Budapest Airport az elmúlt három évben aktívan kapcsolatokat keresett és…
Részletek>Elindult a Wizz Air első járata Asztanába
Elindult a Wizz Air diszkont légitársaság első járata Budapestről Kazahsztán fővárosába, Asztanába. A járat indulása előtt tartott budapesti sajtótájékoztatón Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elmondta, hosszú idő után indul újra a közvetlen légiforgalom Magyarország és Kazahsztán között, a járat megnyitását hosszú előkészítő munka előzte meg, Magyarországnak szüksége van erre a kapcsolatra. A miniszter beszélt arról is, hogy a csütörtökön megnyíló Asztanai Világkiállításon Magyarország is képviselteti magát, a 112 ország részvételével a megújuló energiákat középpontba helyező kiállításra a szervezők hatmillió látogatót várnak. A magyar standon az elmúlt években kifejlesztett újdonságokat mutatják be,…
Részletek>Kamionjukban pihenő sofőröket bírságoltak Belgiumban
Összesen mintegy 113 ezer euró bírságot szabtak ki a hétvégén a belga hatóságok azokra a sofőrökre, akik a pihenőidőre vonatkozó szabályokat megszegve a kamionjukban töltötték az éjszakát – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap. A beszámoló szerint az észak-belgiumi, flamand ajkú Zeebugge kikötővárosban a pünkösdi hosszú hétvége alatt a belga hatóságok 120 kamiont ellenőriztek, hogy azok sofőrjei betartják-e a pihenésre vonatkozó szabályokat. Az ellenőrzésen 46 sofőr akadt fenn, akik nem tartották be azt a belga rendelkezést, amely szerint 14 naponként megszakítás nélküli, 45 órás pihenőidőt kell eltölteniük,…
Részletek>NFM: biztosítottak a források a budapesti kötöttpályás közlekedési fejlesztésekre
Biztosítottak a források a tervezett budapesti kötöttpályás közlekedési fejlesztésekre, a tervek szerint öt-tíz év alatt valamennyi HÉV-vonalat felújítanak és lecserélik a vonatállományt – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a KözlekedésVilág konferencián. Homolya Róbert (képünkön) a Cargo Közlekedési Kft. által szervezett eseményen hozzátette: a múlt héten tárgyalt a kormány arról, hogy mindenáron véghezviszi a tervezett és bejelentett fejlesztéseket. Mint fogalmazott, „mindenki számára ismert a vonalak műszaki állapota”, a MÁV-HÉV Zrt. gördülőállományának átlagéletkora mintegy negyven év. Az államtitkár szerint ősz elejére két fejlesztési koncepciót fog a tárca a kormánynak előterjeszteni…
Részletek>