Megugrott a globális légi áru- és utasforgalom márciusban

repülő

Megugrott a légi áru- és utasforgalom a világban márciusban az előző évihez viszonyítva a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint. A montreali székhelyű, kétszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a légi áruforgalom 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A IATA szerint hét éve nem volt ekkora mértékű bővülés a szektorban. A kiugró adat hátterében a hatéves csúcsán lévő globális kereskedelem, illetve a nagy értékű elektronika eszközök alapanyaga (szilícium) iránti nagy kereslet áll, ezt az anyagot ugyanis döntő többségében repülőgépeken fuvarozzák. A bővülés pozitívan…

Részletek>

Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről

wizzair

Szentpétervárra indít járatot a Wizz Air Budapestről augusztus végétől – jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében. Az első járat augusztus 27-én száll fel és október végéig szerdánként és vasárnaponként, majd kedden és szombaton közlekedik a két város között. Hangsúlyozta, a járatnyitás is azt példázza, hogy a gazdaság privát szereplői és a kormányzat tud hatékonyan együttműködni. Kiemelte, hogy moszkvai járatukat 2013-ban indították, 3,5 év alatt 440 ezer utast szállítottak. A Wizz Air Budapestről 69 útvonalat kínál hálózatán – ismertette Váradi. A külgazdasági és külügyminiszter úgy vélte,…

Részletek>

Kétszámjegyű forgalombővülés volt áprilisban Európa legnagyobb fapados légicégeinél

Stewardess, repülőgép

Kétszámjegyű forgalombővülést mértek áprilisban Európa legnagyobb diszkont légitársaságainál, a magyar hátterű Wizz Air harminc százalékkal szállított több utast, mint egy évvel korábban. A forgalom alapján legnagyobb Ryanair az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint áprilisban 11,3 millió utast fuvarozott, 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A járatok átlagos töltöttsége három százalékponttal 96 százalékra javult. Az ír diszkont éves gördülő utasforgalma 13 százalékkal 121,3 millióra növekedett. Az angol easyJet 11,7 százalékkal 7,1 millióra növelte utasai számát az év negyedik hónapjában, a járatok kihasználtsága 2,5 százalékponttal 92,9 százalékra javult. A társaság éves gördülő utasforgalma április…

Részletek>

Elindította budapesti járatát az angol Flybe légitársaság

Járatot indított London-Southend és Budapest között az angol regionális Flybe légitársaság, a magyar fővárosból ezzel ötre nőtt az elérhető londoni repülőterek száma. Az első járat csütörtök délután landolt a ferihegyi repülőtéren, ahol a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték. A Budapest Airport közlése szerint Budapest és London között az elmúlt évben 1,5 millió utas közlekedett repülőgéppel, ez 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és az idei adatok azt mutatják, hogy ebben az évben is kétszámjegyű bővülés lehet. A Londontól keletre lévő repülőtér környezetében a légikikötő saját felmérése szerint mintegy kétezer magyar…

Részletek>

Kiszűrik az e-matrica nélkül közlekedőket a díjköteles utakon

Folyamatosan fejleszti a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) az ellenőrzési rendszer technológiáját, javítja hatékonyságát; tavaly is jelentősen nőtt a díjköteles utakon bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma – mondta Börzsei Tibor vezérigazgató. Börzsei elmondta, hogy a NÚSZ tavaly 303 millió esetben ellenőrizte az érvényes e-matricák meglétét a díjköteles úthálózaton, míg 2015-ben 208 millió, 2014-ben pedig még csak 133 millió alkalommal történt ilyen ellenőrzés. Érvényes jogosultság nélküli úthasználatért tavaly 731 ezren kaptak büntetést, 42 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A befizetett pótdíjak összege csaknem 5,8 milliárd forint volt tavaly,…

Részletek>

A keleti nyitás elért Győrig: épül az elkerülő út

építőipar

Jövő tavaszra készül el a Győrt keletről elkerülő 813-as út harmadik, 5,2 kilométeres befejező szakasza, 14,85 milliárd forint hazai forrásból. Az összesen 13,4 kilométer hosszú elkerülő akkorra köti össze az M1-es autópályát a 14-es úttal – jelentette be a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF Zrt.). A befejező szakasz munkálatai már elkezdődtek, jelenleg a humuszolás, a töltésalapozás és -építés van folyamatban. A szakaszon egy közel négyszáz méter hosszú hidat is építenek a Mosoni-Duna felett, ahol kerékpárutat is kialakítanak. A Bácsai csatorna feletti hídnál pedig jelenleg a pályalemezt alakítják ki. Az út…

Részletek>

Többen megsérültek az Aeroflot légörvénybe került bangkoki járatán

Huszonheten megsérültek, amikor váratlanul légörvénybe került hétfőn az Aeroflot orosz légitársaság Moszkvából Bangkokba tartó járata. Tizenkét embert kellett kórházba vinni. Életveszélyes állapotba senki sem került, de többeket meg kellett műteni – közölte a légitársaság illetékese. A Boeing 777-es derült időben, 40 perccel a leszállás előtt került turbulenciába. A személyzet nem tudta figyelmeztetni az utasokat a közelgő veszélyre, és a sérültek nagy része azok között volt, akik a gép hátsó részében utaztak és nem csatolták be biztonsági övüket. A sérültek közül 24-en orosz, hárman pedig thai állampolgárok.

Részletek>

A United Airlines kártérítésben állapodott meg a repülőgépről levonszolt utassal

A United Airlines légitársaság kártérítésben állapodott meg csütörtökön azzal a férfival, akit erőszakkal vonszoltak le a társaság egyik járatáról, s közben meg is sérült. A megállapodás részletei és a kártérítés összege „bizalmas információ”, s nem hozzák nyilvánosságra – jelentette be Thomas Demetrio és Stephen Golan, a kárvallott utas két ügyvédje. David Dao vietnami gyökerű amerikai orvost április 9-én erőszakkal szállították le a United Airlines Chicagóból a kentuckyi Louisville felé tartó járatáról. A légitársaság ugyanis – az amerikai gyakorlat szerint – a férőhelynél több jegyet adott el, s a 69 éves…

Részletek>

Megérkezett az első közvetlen teherszállító vonat Kínából

Megérkezett az első közvetlen teherszállító vasúti járat Kínából a Budapesti Szabadkikötőbe, az Ekol Logistics Kft. szervezésében. A 650 méter hosszú tehervonat 41 konténert szállított több mint 1 millió dollár értékű – főként ruházatból, acélból, elektronikából és játékokból álló – rakománnyal, a menetidő 17 nap volt, a legtávolabbról, a Jivu nevű településről érkező áru több mint tízezer kilométert tett meg Kazahsztánon, Oroszországon, Belorusszián, Lengyelországon és Szlovákián át a budapesti végállomásig. A szerelvényt ünnepélyes keretek között fogadta a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, Tuan Csie-lung, Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai és…

Részletek>

Csökkent az Egyesült Államok legnagyobb légitársaságainak profitja

repülőgép

Csökkent az Egyesült Államok legnagyobb légitársaságainak profitja, a United, a Delta, az American Airlines és a diszkont Southwest is jelentősen többet költött üzemanyagra és fizetésekre, mint egy évvel korábban. A United honlapján közölt adatok szerint az árbevétel az előző negyedévihez képest 4,6 százalékkal 5,8 milliárd dollárra emelkedett, az üzemi kiadások viszont ennél nagyobb mértékben, 7,9 százalékkal haladták meg a 2016 első negyedévit és 8,1 milliárd dollárt tettek ki. Ennek hátterében főként a 28 százalékkal magasabb kerozinárak húzódnak meg, de a bér jellegű ráfordítások is hét százalékkal növekedtek. A társaság üzemi eredménye…

Részletek>