A francia kormány rendeletben tervezi elindítani a vasúti reformot, tiltakozások

A francia kormány a munkajogi reformhoz hasonlóan a parlament megkerülésével, rendeletben tervezi beindítani az állami vasúttársaság (SNCF) reformját, amely ellen Gérard Larcher, a francia szenátus elnöke és a szakszervezetek is tiltakozik. A felsőház jobboldali elnöke a France Inter közrádióban úgy fogalmazott: „a rendeletek azért vannak, hogy rendkívüli helyzetekben alkalmazzák. Amennyiben a parlamentet nem kérdezik meg egy, a területfejlesztés szempontjából ennyire fontos kérdésben, az a parlamenti demokrácia megtagadása lesz. Egyértelműen most megmondom, hogy ebben a témában nekünk is lesz még szavunk”. Christophe Castaner, a kormánypárt, a Köztársaság lendületben (LREM) vezetője és…

Részletek>

Elnapolták Németországban a döntést a dízelautók használatának tiltásáról

dízel

Elnapolta a német szövetségi közigazgatási bíróság csütörtökön a döntést a dízelautók városi használatának tiltásáról szóló eljárásban, a testület tájékoztatása szerint az országszerte nagy figyelemmel várt ítéletet február 27-én hirdetik ki. Az eljárás központi kérdése az, hogy a városi önkormányzatok elrendelhetik-e a légszennyezettség miatt a dízelüzemű gépjárművek kitiltását a szennyezett városrészekből a hatályos jogi előírások alapján, vagy új, szövetségi szintű szabályokat kell alkotni. Andreas Korbmacher tanácsvezető bíró a hírportálok beszámolói szerint a bíróság lipcsei székházában tett nyilatkozatában hangsúlyozta: kizárólag azt vizsgálják, hogy a szövetségi szintű jogszabályok alapján ki lehet-e vetni használati…

Részletek>

Az EU 1,3 milliárd eurót ad a Romániát Magyarországgal összekötő vasútvonal korszerűsítésére

Mintegy 1,3 milliárd eurót (405 milliárd forintot) biztosít az Európai Unió a kohéziós forrásokból a magyar-román határon lévő Curtici (Kürtös) települést a Fekete-tenger partján fekvő Konstanca várossal összekötő vasútvonal korszerűsítésére – jelentette be a brüsszeli testület. A fejlesztés nyomán jelentősen gyorsabb és biztonságosabb lesz az utazás a Curtici (Kürtös) és Simeria (Piski) közötti 185 kilométeres szakaszon, tizenhárom állomást felújítanak, javítják az utastájékoztatási rendszert, illetve hidakat és alagutakat építenek – tájékoztatott a bizottság. „Minden egyes befektetett euró erősíti Romániában a területi kohéziót és a gazdasági versenyképességet, továbbá javítja az összeköttetést Magyarországgal…

Részletek>

Rövidebb útvonalon jár a lillafüredi kisvonat

A keddi és szerdai kiadós havazás okozta fakidőlések miatt rövidebb útvonalon közlekedik a lillafüredi kisvasút hétvégén – közölte a vasutat működtető Északerdő Zrt. A tájékoztatás szerint a Lillafüred-Garadna közti vonalszakaszon sok fa dőlt ki, ezek akadályozzák a vonatok közlekedését, több fa a vasúti pályát is megrongálta. A sínek helyreállításáig a kisvasút menetrend szerinti járatai csak Miskolctól a lillafüredi állomásig közlekednek.

Részletek>

Oroszországi légi katasztrófa: befejezték a helyszíni vizsgálatot

Befejeződött a vizsgálat a múlt héten Moszkva közelében lezuhant utasszállító repülőgép tragédiájának helyszínén – közölte vasárnap a rendkívüli helyzetek oroszországi minisztériuma. A főképp tűzoltókból álló kutatóegységek a Ramenszkojei járásban mintegy ötven hektárt átfésülve 4700 gépdarabot gyűjtöttek össze. Korábban csaknem másfélezer testmaradvány megtalálását jelentették. Az utasok azonosítása bűnügyi orvosszakértői DNS-vizsgálattal zajlik. A Szaratovszkije Avialinyii légitársaság Orszkba tartó An-148-as típusú utasszállítója vasárnap, négy perccel a felszállása után eltűnt a radarok képernyőjéről. A gép lezuhant, 65 utasa – köztük három gyermek – és hatfős személyzete életét vesztette. A gép feketedobozainak vizsgálata megállapította, hogy…

Részletek>

Szekszárd térségében 1,2 milliárd forintos útprogram indul

A Terület- és Településfejlesztési Operatív program 1,2 milliárd forintos támogatásával 8,8 kilométernyi közutat újít fel és 9,4 kilométernyi kerékpárutat épít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szekszárd térségében. A társaság közleménye szerint a projekt keretében két mellékúton, a Szekszárd-Decs-Várdomb összekötő út 1,85 és a gemenci Dunánál lévő Keselyűs hajóállomáshoz vezető út közel hét kilométeres szakaszán készül majd teljes útrekonstrukció. A munkák során a sérült pályaszerkezeti rétegeket kijavítják, és a teljes útfelület több rétegben terített aszfaltburkolatot kap. A hajóállomáshoz vezető úton négy autóbusz-megállónál épül új öböl és felszálló sziget. A projekt leírása szerint…

Részletek>

Közvetlen nagysebességű vonatjárat indul áprilisban Amszterdam és London között

vasút

Közvetlen nagy sebességű vonatjáratot indítanak április elejétől Amszterdam és London között – jelentette be a Nagy-Britanniát Európa szárazföldi részével összekötő Eurostar vasúttársaság. A tájékoztatás szerint eleinte napi két járatot indítanak. Az út várhatóan 3 óra 40 perc lesz Londonból Amszterdamba, visszafelé azonban 30 perccel tovább fog tartani a Brüsszelben beiktatott útlevél-ellenőrzés miatt. Erre azért van szükség, mert a szigetország nem tagja a belső határellenőrzéstől mentes, szabad mozgást lehetővé tevő schengeni rendszernek. „Ideiglenes intézkedésről van szó, amíg meg nem születik az egyezség a brit és a holland kormány között arról, hogy még…

Részletek>

Új szatellit terminállal bővül a barcelonai repülőtér

euro

Új szatellit terminállal bővül a barcelonai El Prat repülőtér 2026-ra – jelentette be Ínigo de la Serna spanyol fejlesztési miniszter. A beruházás szükségességét a folyamatosan növekvő utaslétszámmal indokolta, miután tavaly 47,3 millió utas fordult meg a katalán légikikötőben, amelynek maximális kapacitása 55 millió. Erre az évre a szaktárca további 8,3 százalékos növekedéssel számol. Az új terminállal elérhető az évi hetvenmilliós utasforgalmi cél – tette hozzá. A tervek szerint a szatellit terminál a jelenlegi T1-es terminálhoz kapcsolódna egy belső, automatikusan vezérelt vonatjárattal. 17 kapuval növelné meg a repülőtér kapacitását, és nemzetközi járatok…

Részletek>

Azonnal szükség lenne a repülőgépek pontos nyomon követésére

A London University professzora szerint azonnal szükség lenne a repülőgépek pontosabb nyomon követésére, különben újabb gép járhat úgy, mint a Malaysia Airlines 370-es járata 2014-ben: eltűnik a radarról, és nehezen, vagy soha nem találják meg. A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó David Stuples elmondása szerint a repülőgépek nyomkövető rendszerei ma, a Malayisa Airlines Boeing 777-esének katasztrófája után sem elég pontosak, a percenkénti helyzetjelentést csak 2021-től vezetik be, és akkor is csak az új repülőgépeken. Így 23 500 utasszállítón nem lesznek pontos nyomkövető rendszerek, a technológia bevezetése 2040-2050-ig is elhúzódhat – tette hozzá.…

Részletek>

Ammanba indít Budapestről járatot a Ryanair

Ryanair

Jordánia fővárosába, Ammanba indít járatot Budapestről a Ryanair ír diszkont légitársaság a 2018-as téli menetrendi időszakban – közölte a légitársaság. A járatok október 28-tól hetente kétszer indulnak majd, ez lesz az ír fapados légitársaság 34. célállomása Budapestről, de az átszállások biztosításával 47 ország 119 városa érhető már el Budapestről a Ryanairrel. A Budapest Airport adatai szerint a két város között éves szinten potenciálisan 27 ezer utas repülhet. A városba való utazáshoz vízum szükséges. A két város között legutóbb a Malév közlekedtet járatokat, az azóta megszűnt magyar légitársaság szintén hetente kétszer repült Jordániába.

Részletek>