A magyarországi Volkswagen márkakereskedéseknek a következő két év alatt jelentős fejlesztéseket kell végrehajtaniuk, hogy felkészüljenek a 2020-ban érkező új technológiákra – mondta Dalnoki Balázs, a Porsche Hungaria (PH) Volkswagen márkaigazgatója. Emlékeztetett arra, hogy a wolfsburgi székhelyű német gyártó a következő időszakban a zéró szennyezőanyag-kibocsátású autók felé fordul, húszmilliárd eurót fordít az elektromos meghajtású, illetve önvezető járművek és az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztésébe. 2020-ban érkezik meg Európa útjaira a VW ID modellcsaládja, amelynek tagjai már új filozófiájú, valódi elektromos platformrendszerre tervezett járművek lesznek, nem pedig benzines platformon készült, elektromossá alakított autók…
Részletek>Kategória: Szállítmányozás
Átadták az M1-es autópályán a tengelysúlymérő ikerállomást Mosonmagyaróvár közelében
Átadták az M1-es autópályán Mosonmagyaróvár közelében, a Lajta pihenőhelyen a túlsúlyos teherautók kiszűrését szolgáló tengelysúlymérő ikerállomást. Kertesi Tamás, a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. műszaki igazgatója elmondta, hogy az ikerállomáson a sztráda jobb és bal oldalán is huszonnégy órában, kétlépcsős rendszerrel lehet ellenőrizni a teherautókat. Először mozgás közben mérik a járműveket aszfaltba épített érzékelők segítségével, s ha ott túlsúlyt érzékel a rendszer, akkor egy fix mérőhelyen további ellenőrzésen esnek át. A kivitelezéshez több mint hétezer köbméter aszfaltot használtak fel és közel hatezer négyzetméter térkövet raktak le. Tizenhat kilométernyi szalagkorlátot és…
Részletek>Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines egyik járata
Budapesten szakította meg útját a Turkish Airlines Londonból Isztambulba tartó járata pénteken – derül ki a flightradar24.com élő daraképéből. Az adatok szerint a Boeing 777-300-as pilótái Dabas térségében változtattak irányt, majd biztonságosan landoltak a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az AIRportal.hu információi szerint egy utas rosszul lett a fedélzeten, emiatt kellett kényszerleszállást végrehajtani.
Részletek>Változik a vámügyintézés
A repülőterek és a határátkelők kivételével változik a vámügyintézés pénteken a Nemzetközi vámnap miatt – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A tájékoztatás szerint 1983-tól világszerte január 26-án ünneplik a vámszolgálatok munkatársait, a brüsszeli székhelyű Vám Világszervezet 1953. január 26-i első ülésnapjára emlékezve. Magyarország 1968 óta tagja a szervezetnek, a magyar kormányzat pedig egy 1992-ben kiadott kormányrendelettel csatlakozott a világszervezet vámnapról szóló határozatához. A NAV hivatásos állományú tagjainak a Nemzetközi vámnap munkaszüneti nap, így a megyei adó- és vámigazgatóságok vám- és pénzügyőri területén, valamint a regionális…
Részletek>Több mint 700 ezer dugó volt a német autópályákon tavaly
Hétszázezernél is több alkalommal keletkezett közlekedési dugó a németországi autópályákon 2017-ben az ADAC német autóklub kedden ismertetett kimutatása szerint. Az autóklub összesítése alapján a csaknem 13 ezer kilométeres németországi autópálya-hálózaton tavaly nagyjából 723 ezerszer volt dugó, ami hozzávetőleg 4 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Valamennyi dugót együttvéve a torlódások egy csaknem másfél millió kilométer hosszúságú kocsisort alkottak, ami 5 százalékos növekedés éves szinten. Az utazók 457 ezer órát vesztegeltek a dugókban, ami 9 százalékkal több, mint 2016-ban. A növekedés legfőbb oka, hogy egyre nagyobb a teherautó-forgalom, és tavaly…
Részletek>Befejeződött a Műegyetem rakpart egy részének felújítása
Befejeződött a Műegyetem rakparton a Bertalan Lajos utca és a Petőfi híd déli lehajtója közötti útszakasz, valamint a fel- és lehajtók felújítása – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A komplex szemléletű rekonstrukció részeként felújították a rakpartszakasz teljes útpályaszerkezetét, és a forgalmi igényeknek, valamint a jelenlegi forgalomnak megfelelően a déli irányba két, az északi irányba egy sávon haladhat a forgalom; az észak felé vezető oldalon kétirányú kerékpárutat jelöltek ki a járda mellett – olvasható a közleményben. Felújították a Petőfi híd le- és felhajtóit is. A teljes pályaszerkezet cseréjén kívül a…
Részletek>Mik vannak? Elcserélték Londonban a Kolozsvárra és Krajovára repülő utasok csomagjait
A londoni Luton repülőtéren tévedésből elcserélték a Kolozsvárra és a dél-romániai Krajovára (Craiova) repülő WizzAir-járat utasainak csomagjait. A hétfőn hajnalban történt incidensről a Mediafax hírügynökség számolt be. Amint egy utas elmondta: a kolozsvári gép mintegy száz utasának nem érkezett meg a csomagja Kolozsvárra. Ezek helyett a krajovai gép utasainak a csomagjait vették ki a kolozsvári gép csomagteréből. Hozzátette: a hiányzó csomagjaikról nem kaptak tájékoztatást, de arra a következtetésre jutottak, hogy ezek Krajovára kerülhettek. A Stiridecluj.ro portálnak egy pórul járt utas elmondta, a kolozsvári járat csaknem két óra késéssel indult Londonból,…
Részletek>Azért a szél az úr: minden járatot felfüggesztettek az erős szél miatt Hollandiában
Minden járatot felfüggesztettek a viharos erejű szél miatt az amszterdami Schiphol repülőtéren, a holland vasúttársaság pedig leállította a vonatközlekedést az egész országban. A légikikötő tájékoztatása szerint további értesítésig mind a 260 járatot felfüggesztették az akár 140 kilométeres sebességű széllökések miatt. A KLM holland nemzeti légitársaság már korábban bejelentette, hogy törli a mintegy 220 járatát, miután a meteorológiai szolgálat kiadta a legmagasabb fokú riasztást az ország nagy részére. A holland vasúttársaság leállította a vonatközlekedést az egész országban, és a közutakon is forgalmi káoszt okozott az extrém időjárás. Érkeztek hírek kisebb, személyi sérüléssel…
Részletek>Airbus: leáll az A380-as gyártása, ha nem lesznek új megrendelések
Az Airbus leállítja a világ legnagyobb utasszállítója, az A380-as gyártását, ha nem sikerül új megrendeléseket begyűjteni – mondta John Leahy, a toulouse-i gyártó kereskedelmi vezetője. Az Airbus éves értékesítési és átadási statisztikájáról tartott, az interneten is közvetített sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva John Leahy azt mondta, az Emirates kezében van az A380-as sorsa, ha a dubaji székhelyű cég nem rendel újakat, akkor le kell állítaniuk a gyártást. A leállításra vonatkozó tervek már elkészültek. November végével száz gép várt még gyártásra. Az elmúlt tíz évben 317 gépre adtak le rendelést a légitársaságok, ebből…
Részletek>Jól hajrázott az Airbus
Az év végi hajrával sikerült az Airbusnak a Boeingnél több, 1109 repülőgépet eladnia 2017-ben, de az átadott gépek számában továbbra is az amerikai cég teljesít jobban. Az Airbus hétfőn hozta nyilvánosságra értékesítési adatait. E szerint a toulouse-i gyártó csak decemberben 841 repülőgép eladására kötött szerződést, köztük a Wizz Airrel. A magyar kötődésű légitársaság 146 Airbus A320-as családba tartozó gépet vásárolt. Az Airbus ezzel megelőzte fő riválisát, az amerikai Boeinget, a rentoni központú cég 912 gép gyártására szerződött. Az Airbus év közbeni teljesítménye azonban rendkívül hullámzó volt, februárban például egyetlen egy…
Részletek>