A járatlemondások ellenére az ír Ryanair diszkont légitársaság utasforgalma nőtt a legnagyobb mértékben az európai fapados légicégek között 2017-ben az előző évihez viszonyítva – derül ki a társaságok által közzétett utasforgalmi statisztikákból. A Ryanair közleménye szerint a 12 havi gördülő utasforgalom december végével 129 millió volt, tíz százalékkal több, mint egy évvel korábban. A decemberi forgalom azonban a pilótahiány miatt végrehajtott kapacitáscsökkentés következtében mindössze három százalékkal nőtt tavaly decemberhez viszonyítva. A járatok töltöttségéről a Ryanair nem közölt adatokat. Az angol easyJet az elmúlt 12 hónapban 81,6 millió utast fuvarozott járatain,…
Részletek>Kategória: Szállítmányozás
Mintegy 250 millió utast fogadtak a spanyol repülőterek 2017-ben
Mintegy 250 millió utast fogadtak a spanyol repülőterek 2017-ben – írta közleményében a légikikötők üzemeltetéséért felelős AENA vállalat. A tájékoztatás szerint tavaly 8,2 százalékkal nőtt az utasforgalom a spanyolországi reptereken a 2016-os adatokhoz viszonyítva. A legtöbb utast, 53,4 milliót a spanyol főváros Adolfo Suárez Madrid-Barajas repülőtere fogadta, második helyen a barcelonai El Prat áll 47,2 millió utassal, harmadik a rangsorban Mallorca fővárosának, Palmának a repülőtere 27,9 millió utazóval. A spanyol fejlesztési minisztérium közleményében „történelmi rekordnak” nevezte a tavaly elért utasszámot.
Részletek>A Lufthansa szállította a legtöbb utast Európában 2017-ben
A Lufthansa-csoport szállította a legtöbb utast Európában 2017-ben, ezzel visszavette a Ryanairtől a forgalom alapján legnagyobb európai légitársaság címet. A német csoport közleménye szerint utasforgalmuk az előző évihez képest 18,6 százalékkal 130 millióra nőtt, a járatok kihasználtsága pedig átlagosan 80,9 százalék volt, 1,8 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A Ryanair korábbi tájékoztatása szerint az ír cég 2017-ben 129 millió utast fuvarozott. A taglégitársaságok közül a Lufthansa 6,1 százalékkal több, 66,2 millió utast vitt, a Swiss 5,3 százalékkal 18,9 millióra, az Austrian Airlines 12,8 millióra növelte utasai számát. A céghez…
Részletek>Tavaly 12,8 millió utasa volt a bukaresti Henri Coanda repülőtérnek
Tavaly 12,8 millió utas vette igénybe a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtér szolgáltatásait – közölte a légikikötőt működtető állami vállalat. Az előző évhez mérten az utasok száma 16 százalékkal növekedett, írta szerdán a Ziarul Financiar című gazdasági napilap a vállalat adatait ismertetve. A 12,8 millió utas rekordnak számít a repülőtér történetében. A növekedés 2009 óta töretlen, akkor 4,5 millió utas volt egy év alatt. 2012-ben lépte át a 7 milliót, 2016-ban pedig a 10 milliót, akkor 11 millió utast szolgált ki. 2006-ig visszatekintve a növekedés még látványosabb, Románia EU-csatlakozása előtti…
Részletek>Kilencéves csúcsra nőtt tavaly a pozsonyi repülőtér utasforgalma
A teherforgalom történelmi csúcsra, az utasforgalom pedig kilencéves rekordra nőtt tavaly a pozsonyi Milan Rastislav Stefánik (BTS) repülőtéren – derült ki a légikikötő közleményből. A pozsonyi légikikötő utasforgalma 2017-ben 1 millió 942 ezer volt, 11 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Bár a BTS tavalyi utasforgalma a legmagasabb a 2008-ban elért, eddigi abszolút rekord (2,2 millió utas) óta, az emelkedés üteme ismét lassult, némileg elmaradt az egy évvel korábbi 12,3 százaléktól. Tavaly a pozsonyi reptér teherforgalma rekordértékre emelkedett, több, mint 14 százalékkal, 26 ezer 246 tonnára emelkedett. A növekedés üteme…
Részletek>Új légi járatokat remélnek Sármelléken a kormány 6,6 milliárdos fejlesztése révén
Az elkövetkező három évben megvalósuló, a kormány által biztosított 6,6 milliárd forintos összeg révén jelentős légijárat-fejlesztéseket remélnek a sármelléken – közölte a repülőteret üzemeltető Hévíz polgármestere. Papp Gábor felidézte, hogy 2016 decemberében kormányhatározat biztosított 6,6 milliárd forintot a Hévíz-Balaton Airport infrastrukturális és technológiai fejlesztésére. Ez a beruházás légijárat-fejlesztéseket is hoz, így a tervek szerint 2020-ig több menetrendszerinti járatot fogad majd az infrastruktúrájában, környezetében és technikájában megújult repülőtér. A hévízi polgármester elmondta: a múlt évben több tényező miatt is csökkent a sármelléki leszállóhely utasforgalma. A 2016-os 23,5 ezer után tavaly húszezer…
Részletek>Ötven százalékkal nőtt tavaly a kolozsvári repülőtér utasforgalma
Csaknem ötven százalékkal, 2,69 millióra nőtt tavaly a kolozsvári repülőtér utasforgalma a 2016-os évhez mérten – közölte az erdélyi légikikötő vezetősége. David Ciceo, a Románia második legnagyobb légikikötőjének számító kolozsvári repülőtér igazgatója elmondta: 22 százalékkal 82 600-ra nőtt a charter-járatokat igénybe vett turisták száma, akik főleg Törökországba, Görögországba és Egyiptomba utaztak. Úgy vélte, még jelentős növekedési potenciálja van a repülőtérnek, ugyanis egész Erdélyt kiszolgálják, de hozzátette, egyre élesebb a versenyhelyzet. A kolozsvári repülőtérről jelenleg húsz országba, 45 célállomásra lehet utazni. Célul tűzték ki a légikikötő infrastruktúrájának fejlesztését, hogy 2032-ben már…
Részletek>Francia cég irányítja a következő 25 évben a belgrádi repülőteret
A francia Vinci Airports irányíthatja a következő 25 évben a belgrádi Nikola Tesla repülőteret – ismertette a kormány döntését Aleksandar Vucic szerb államfő. A koncesszióért a francia vállalat 501 millió eurót (154,47 milliárd forint) fizetett, valamint vállalta, hogy további 732 millió eurót (225,7 milliárd forint) fektet a repülőtér fejlesztésébe a következő 25 évben, és egyetlen dolgozótól sem válik meg. A belgrádi repülőtér utasainak száma tavaly meghaladta az évi ötmilliót, és a tervek szerint 2024-re eléri a 7,9 milliót, 2030-ra pedig a tízmilliót. A Nikola Tesla repülőtér forgalma 2013 után kezdett növekedni,…
Részletek>Megszerezte az összes új európai engedélyt a Budapest Airport
Megszerezte a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője az összes új, uniós engedélyt, amelyek az üzemeléshez és a biztonsági szint fenntartásához kellenek – közölte a Budapest Airport. Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) által alkotott, 2014-ben hatályba lépett EU-s rendelet 2017. év végét jelölte meg határidőnek az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén működő polgári repülőterek számára a rendeletben foglalt előírások teljesítésére és az új engedélyek megszerzésére. A közlemény szerint a Budapest Airport a hivatalos határidő lejárta előtt, vagyis 2017. év végéig megszerezte a további működéshez szükséges összes uniós engedélyt. A rendeletben több…
Részletek>A debreceni reptér forgalmának budapesti irányításához írt ki pályázatot a HungaroControl
A debreceni repülőtér légiforgalmának Budapestről történő irányításához szükséges eszközök beszerzésére írt ki pályázatot a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. Az Európai Unió hivatalos közbeszerzési értesítőjében megjelent felhívás szerint a HungaroControl kamerarendszer, illetve a repülőgépek radarjeleit fogó, úgynevezett ADS-B jeladók beszerzésére és telepítésére írt ki felhívással induló tárgyalásos eljárást. Az ismertetőből derül ki, hogy ezeket a rendszereket a magyar légiforgalmi szakszolgálat a távoli toronyirányítás bevezetéséhez használná fel, vagyis a debreceni repülőtér, illetve körzetének irányítását Budapestről végeznék. A HungaroControl a kamerákon, illetve jeladókon kívül egy feldolgozó és megjelenítő rendszert is létrehoz majd,…
Részletek>