Több száz taxis és buszsofőr sorakoztatta fel járművét szerdán a román kormány épülete előtt az Uber internetes fuvarmegosztó cég és más hasonló vállalkozások tisztességtelennek tartott konkurenciája ellen tiltakozva. A közúti személyszállítási vállalkozásokat tömörítő COTAR konföderáció által szervezett megmozdulás résztvevői annak a joghézagnak a felszámolását követelik, amely lehetővé teszi, hogy az Uber által foglalkoztatott gépjárművezetők személyszállítási engedély nélkül is fizető utasokat vegyenek fel. A taxisok azt kifogásolják, hogy míg az ő működésüket számos engedély beszerzéséhez kötik, és alapfeltétel a kizárólag személyszállításra használt gépkocsi, az Ubernél bárki személyszállításra használhatja autóját. Az internetes…
Részletek>Kategória: Szállítmányozás
Európai Bíróság: az Uber taxicég
Az innovatív koncepció ellenére közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás – mondta ki szerdai ítéletében az Európai Bíróság. Az Uber szerint az ítélet nem változtat a működésén az uniós tagállamok többségében. A luxembourgi székhelyű törvényszék mindenekelőtt megállapította, hogy az Uber nem pusztán közvetítői szolgáltatást nyújt, ez a tevékenység a „szerves része” egy átfogó, közlekedési szolgáltatásnak. A cég tevékenysége tehát nem digitális, hanem közlekedési szolgáltatásnak minősül. Az elektronikus kereskedelemről, illetve a belső piaci szolgáltatásokról szóló uniós irányelv ezért nem…
Részletek>Helyreállítják a Magyar Honvédség légi szállítási képességét
Két A319-es Airbust vásárol a Magyar Honvédség – jelentette be a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Simicskó István hozzátette: a gépek a honvédség hadrendjébe kerülnek. A honvédség nem kormánygépeket vásárol – szögezte le a politikus, aki elmondta, hogy a repülők beszerzése előtt egy munkacsoport megvizsgálta, milyen módon fejlesztik hadseregük légi szállító képességét más országok. A két Airbus néhány héten belül megérkezik. A tervek szerint tavasszal már ezekkel utazik az afganisztáni váltás – mondta Simicskó. A miniszter elmondta: az A319-es gépek újonnan 70-80 millió euróba kerülnek, a két 8-9 éves gépet…
Részletek>Visszafordult egy légi járat Los Angelesbe, mert az egyik utas rossz gépre szállt
Négyórányi repülés után visszafordult egy Tokióba tartó repülőjárat Los Angelesbe, mert az egyik utas rossz gépre szállt fel. Az All-Nippon Airways (ANA) légitársaság Los Angeles és Tokió közötti járata 150 utassal a fedélzetén fordult vissza a kaliforniai nagyváros nemzetközi repülőterére. Az ok nem fenyegetettség vagy biztonsági probléma volt, hanem az, hogy négyórányi repülés után kiderült, az egyik utas eltévesztette a járatot, és minden ellenőrzés ellenére is rossz gépre szállt fel. Sem a légitársaság, sem az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság és Los Angeles légikikötője nem adott magyarázatot arra, hogy a többszöri ellenőrzés…
Részletek>A UPS 125 darabot rendelt a Tesla új Elektromos teherautójából
A UPS bejelentette, hogy 125 darabos rendelést adott le a Tesla új elektromos nyerges vontatóira. Az új teherautók a UPS kiterjedt alternatív üzemelésű, fejlett technológiájú járműflottájához csatlakoznak majd, mely egyéb elektromos járművekből, CNG gázüzemű, propánüzemű és más nem tradicionális üzemanyaggal működő gépkocsikból áll. “A UPS több mint egy évszázada élen jár az új járműflotta-hatékonysági technológiák tesztelése és bevezetése terén. Komoly várakozással tekintünk a Teslával közös projektünk elé, – mondta el Juan Perez, a UPS információs technológiai és műszaki vezetője. – Ezek a minden szempontból korszakalkotó új elektromos járművek a környezeti…
Részletek>Leszaladt egy repülőgép a kijevi Boriszpil repülőtér kifutópályájáról
Letért a kifutópályáról a fehérorosz légitársaság, a Belavia egyik, Minszkbe tartó járata a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtéren. A légikikötőt a baleset miatt átmenetileg lezárták – közölték ukrán hírforrások. Az incidensről elsőként a tszn.ua hírportál számolt be szemtanúkra hivatkozva hozzátéve, hogy emiatt a légikikötőt átmenetileg lezárták. Egy órával később a hírportál a repülőtér egy neve elhallgatását kérő dolgozójára hivatkozva azt közölte, hogy a légikikötő ismét működik, megkezdődött az utasok regisztrációja a budapesti, a bécsi és a frankfurti járatra. A repülőtér sajtóosztálya egyelőre nem kommentálta az incidenst, így nem tudni, hogy történt-e…
Részletek>Többet kell várni a taxikra az ünnepek alatt
Többet kell várni a taxikra a karácsonyi és az újévi ünnepi időszakban – mondta Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke. Az elnök szerint ilyenkor nemcsak a több utas, de a rossz időjárás miatt is kell többet várni a taxikra. Szólt arról is, hogy az országban 9500 taxisnak van engedélye, akik közül 5600-an a fővárosban dolgoznak.
Részletek>Várakozásra számíthatnak az autósok a röszkei határátkelőhelyeken
Az ünnepek közeledtével várakozásra számíthatnak az autósok a röszkei határátkelőhelyeken, az intenzív forgalom egészen január közepéig tarthat – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Juhász Árpád elmondta, péntek délelőtt a röszkei autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán a személyforgalomban kétórás sor alakult ki, a közúti átkelőhelyen egyórás a várakozás. Röszke mellett a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyen is kialakulhat torlódás. Karácsonyig várhatóan a kilépő oldali forgalom növekszik meg a két autópálya-határátkelőhelyen, míg az ünnep után mindkét irányban jelentős torlódások alakulhatnak ki. Röszkén a pravoszláv karácsonyt követően január 7-étől a határátkelőhely belépő oldalán számíthatnak várakozásra az utazok,…
Részletek>Uniós bíróság: a sofőrök nem tölthetik járművükben rendszeres heti pihenőidejüket
A közúti közlekedés ágazatában a járművezetők a nekik járó csökkentett heti pihenőidőt bizonyos feltételek mellett igen, de a rendszeres heti pihenőidőt nem tölthetik járművükben – határozott az Európai Unió Bírósága. A luxembourgi székhelyű uniós bíróság egy belgiumi törvényszék kérésére értelmezte a sofőrök pihenőidejére vonatkozó szabályozás szövegét. A rendelet alapvető célja a közúti közlekedési ágazat személyzete munkafeltételeinek, illetve az általános közúti biztonság javítása – húzták alá. A jogalkotó ily módon arra törekedett, hogy a járművezetőknek lehetőségük legyen arra, hogy szokásos heti pihenőidejüket olyan helyen töltsék, amely alkalmas és megfelelő szálláskörülményeket biztosít,…
Részletek>Koper-Divaca vasútvonal bővítése: a szlovén parlamentben Magyarország bevonásáról vitáznak
Vita alakult ki a szlovén parlamentben kedden Magyarország bevonásáról a Koper-Divaca vasútvonal bővítésébe – közölte a szlovén közszolgálati televízió. Az ellenzéki Bal párt azt kifogásolta, hogy a szlovén kormány véglegesítette a szerződést Magyarországgal, amely szerint Budapest kész 200 millió euróval támogatni a Koper-Divaca vasútvonal 28 kilométer hosszú szakaszán a második sínpár építését, cserébe pedig földterületeket lízingelhet a koperi kikötő közelében. Az ellenzéki párt nehezményezte, hogy a kormány titokban tárgyalt a magyar kormánnyal, a parlament felhatalmazása nélkül. Hozzátették: ők támogatják a második vágány megépítését, de külföldi országok bevonása nélkül. Úgy vélték:…
Részletek>