Új járatokat indít a Wizz Air London-Lutonból

wizzair

Jelentősen bővül London-Lutonban a magyar kötődésű Wizz Air, az eddigi egy gép mellé további négy érkezik, és új útvonalakat nyitnak jövőre, Lárnakába, Pozsonyba, Tallinnba, Lvovba és Tiranába – jelentette be a légitársaság. A gépek az albán fővárosba hetente háromszor fognak közlekedni a londoni bázisról. Emellett a Wizz Air sűríti a menetrendet a már meglévő Tel Aviv-i szucsávai és pristinai járatokon. A 2017. október 31-ig tartó egy évben a Wizz Air csak a lutoni járatokon 5,5 millió utast fuvarozott, 11 százalékkal többet, mint az ezt megelőző egy évben.

Részletek>

A UPS újabb rekordidőszakot jósol az ünnepi kiszállítási szezonra

A UPS előrejelzései azt mutatják, hogy a cég a hálaadás és a szilveszter közötti 25 napos időszak során világszerte több mint 750 millió csomagot kézbesít majd. Ez a rekordmennyiségű kiszállított csomag mintegy öt százalékkal haladja meg a tavalyi ünnepi csúcsidőszaki csomagmennyiséget. A várakozások szerint a december 25-ét megelőző 21 kiszállítási napból 17 során a kézbesített mennyiség meghaladja majd a harmincmillió csomagot. “A kereskedelmi értékesítési prognózisok egy újabb rendkívül erős ünnepi kiszállítási szezont jeleznek. A UPS ügyfeleivel együtt azon munkálkodik, hogy megfeleljen a megemelkedett fogyasztói igényeknek – mondta el Kate Gutmann,…

Részletek>

Újraindul a hazai pilótaképzés

Két évtized után újraindul a hazai felsőfokú pilótaképzés a 2018/2019-es tanévtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán – jelentette be az NKE Katonai Repülőintézet vezetője kedden Szolnokon, a Magyar Honvédség (MH) 86. helikopterbázisán. Palik Mátyás sajtótájékoztatón elmondta: a többéves előkészítő munka eredményeként az állami légiközlekedési alapszak két szakiránnyal – repülésirányító és légijármű-vezető – indul, így a 2018/2019-es tanévtől az egyetemen már nem csak katonai vezető, katonai üzemeltető és katonai logisztika szakon zajlik majd a tisztképzés. Hozzátette: a szak indításával olyan légiközlekedési szakembereket képeznek, akik alkalmasak és képesek…

Részletek>

A Wizz Air megkétszerezné a következő öt évben romániai utasainak számát

wizzair

A Wizz Air a következő öt évben meg akarja kétszerezni utasainak számát a Romániát érintő járatain, hosszú távon 15 millió utas szállítására törekszik – jelentette ki Váradi József vezérigazgató a Ziarul Financiar című román gazdasági napilapnak. A diszkont légi társaság tavaly több mint 5,5 millió utast szállított a romániai járatain, ami 23 százalékos növekedésnek felelt meg az előző évi adathoz képest. A vezérigazgató elmondta, hogy az idei első tíz hónapban 6,1 millió utast szállítottak, ami 32 százalékos növekedést jelent. 2017-ben várhatóan meghaladják a 7 millió utast, ami megfelel az év…

Részletek>

Változnak a jogosulatlan úthasználat szabályai vasárnaptól

kamion

Változnak a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) bírságolási szabályai, vasárnaptól a büntetés megállapításánál figyelembe veszik a jogosulatlan úthasználat óta eltelt időt – adta hírül a szolgáltató. A NÚSZ a honlapján olvasható tájékoztatás szerint a 8 órán belüli jogosulatlan úthasználatra mérsékelt, azon túl normál, további szabályszegések esetén pedig emelt bírságot állapít meg. Az úthasználók tehát kevesebb bírságot fizetnek, ha időben korrigálnak – írták. A szolgáltató a belföldi e-útdíj rendszer 6745 kilométer díjköteles úthálózat 110 díjellenőrző portálja, valamint 45 mobil adatgyűjtő járműve segítségével ellenőrzi az úthasználati jogosultságot. A hatóságoknak mérlegelési lehetősége nincs,…

Részletek>

Kötelezővé tették Szlovákiában a légitársaságoknak, hogy adatokat küldjenek utasaikról a rendőrségnek

A jövő év májusától Szlovákiában a légitársaságoknak kötelezően meg kell küldeniük utaslistáikat és az utasok személyes adatait a rendőrségnek, az erről szóló jogszabály-módosítást a napokban fogadta el a pozsonyi kormány. A jogszabály szerint az adatmegosztás kötelezettsége az egyes repülőjáratok gyakorlatilag minden adatára, illetve az utasok összes személyes adatára is vonatkozni fog, beleértve a telefonszámukat, e-mail címüket, hogy kikkel együtt és milyen gyakran repülnek, valamint hogy hol és milyen módon vásárolták repülőjegyet. A légitársaságok az adatokat legkésőbb 24 órával az érintett járat indulása előtt kötelesek beszolgáltatni, s a beszállás után aktualizálniuk…

Részletek>

Közel 25 százalékkal nőtt a Wizz Air eredménye

wizzair

Közel 25 százalékkal nőtt a Wizz Air légitársaság adózott eredménye az április 1-jén kezdődött pénzügyi évének első felében az előző évihez viszonyítva. A társaság által szerdán, a honlapján közölt kimutatás szerint az árbevétel 921 millió euróról 24,8 százalékos emelkedéssel 1,1 milliárd euróra nőtt, az üzemi eredmény pedig 292 millió eurót tett ki, ami 27,5 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egy utaskilométerre vetített költségszint 1,6 százalékkal 3,13 euróra növekedett. A légitársaság adózott eredménye 288,6 millió eurót tett ki az áprilistól szeptember végéig tartó időszakban, ez 24,6 százalékos…

Részletek>

Javult az Air France-KLM pénzügyi eredménye

Air France

Javult az Air France-KLM légitársasági csoport pénzügyi eredménye, a harmadik negyedévben adózott profitja az egy évvel korábbihoz képest 1,5 százalékkal nőtt, 552 millió eurót ért el. A társaság pénteken közölt harmadik negyedéves pénzügyi beszámolója szerint a január-szeptemberi időszakban az adózott eredmény 63,5 százalékkal 703 millió euróra nőtt. A harmadik negyedévben a társaság 27,9 millió utast fuvarozott, 5,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az év eddigi részében a francia-holland légitársaság 75 millió utast szállított, 6 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban A csoport árbevétele július-szeptemberben 4,3 százalékkal 7,23 milliárd euróra…

Részletek>

A szuperkamion információs sztrádává változtatja az utakat

kamion

A jövő mobilitási fejlesztéseit bemutató Bosch Mobility Experience 2017 rendezvény egyik legnagyobb sztárja a 40 tonnás Vision X okoskamion volt – méretét tekintve legalábbis mindenképpen. A Bosch a szemrevaló, áramvonalas monstrummal a haszongépjárművek és a közúti áruszállítás jövőjének alapjait fekteti le, ami három technológiai pilléren nyugszik. Ezek pedig: a hálózatba kapcsoltság, az elektromobilitás és az önvezető, autonóm technológia. A jövőben a különféle vezetéstámogató rendszerek és az automatizálás kombinációja biztonságosabbá és megbízhatóbbá teszi majd a teherautókat – csaknem annyira, mintha sínen közlekednének. Sőt, a vezetés bizonyos elemeit maga a teherautó veszi…

Részletek>

Az EasyJet megvásárolja az Air Berlin egy részét

Az EasyJethez kerül a fizetésképtelen Air Berlin egy része, hétfői német lapjelentések szerint a brit diszkont légitársaság átveszi a fizetésképtelen német vállalat 25 repülőgépét a személyzettel és a repülőtér-használati jogokkal együtt. Az EasyJet 40 millió eurót (12,4 milliárd forintot) fizet az üzletrészért, és átvesz nagyjából ezer pilótát és légikísérőt. Ezzel az Air Berlin csoport valamennyi meghatározó része új tulajdonoshoz került. A legnagyobb rész, 81 repülőgép a személyzettel együtt, valamint az Air Berlin két leányvállalata, a továbbra is fizetőképes Fly Niki légitársaság és az LGW légitársaság további 20 géppel a német…

Részletek>