A KLM megszabadul a Fokkereitől

Közel száz évnyi szolgálat után szombaton búcsúzott a holland KLM légitársaság flottájából az utolsó Fokker típusú regionális repülőgép. A Fokker 70-es típusú gép utolsó útja Londonból Amszterdamba vezetett, ahogy az első, Fokkerrel repült út is 97 évvel ezelőtt 1920. szeptember 30-án. A KLM tájékoztatása szerint a Fokkerek kivonásáról azért döntöttek, mert az 1996-ban csődbe ment holland cég nem gyárt újabb típusokat, helyüket pedig a KLM flottájában az Embraerek vették át, amelyek 20 százalékkal kevesebb kerozint fogyasztanak. A légitársaság a még megmaradt hét Fokkert eladja, így szolgálatukat más légitársaságnál még folytathatják.…

Részletek>

Jelentősen javította anyagi helyzetét az International Airlines Group

Jelentősen javította anyagi helyzetét a harmadik negyedévben az előző évihez viszonyítva az International Airlines Group (IAG). A British Airways, a spanyol Iberia, az ír Aer Lingus és a diszkont Vueling légitársaság tulajdonosa honlapján közölte eredményét, amely szerint a harmadik negyedévben két százalékkal hatmilliárd euróra növelte árbevételét, a kiadások viszont 2,3 százalékkal 5,1 milliárd euróra csökkentek. Az üzemi eredmény így 1,4 milliárd eurót tett ki, ez 20,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, az adózott eredmény pedig 18,1 százalékkal 1,1 milliárd euróra javult. Az év első kilenc hónapjában az IAG 17,5 milliárd…

Részletek>

Durva elbocsátások a horvát autópályafenntartó vállalatnál

kamion

A horvát autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezet keretén belül a Horvát Autópályák Vállalat (HAC) elbocsátja háromezer alkalmazottja több mint felét – írta a Vecernji List című horvát napilap. A lap értesülései szerint a horvát autópályák karbantartását és az útdíjszedést végző vállalat (HAC-ONC) már megtette az első lépéseket, és az év végéig közel kétszáz alkalmazottjától válik meg. A végkielégítésekre a Világbanktól felvett kölcsönből 4,7 millió eurót biztosított a HAC. A autópálya-kezelő vállalatok teljes átalakítása 2020-ig történik meg, és mindössze 700-900 alkalmazott marad a vállalatnál. A tervek szerint összevonják a HAC-ot, a…

Részletek>

Az amerikai kormány ösztönözné a drónok kereskedelmi célú alkalmazását

Az amerikai kormány ösztönözni akarja a drónok kereskedelmi célú alkalmazását. A Fehér Ház közleményben jelentette be szerdán: egyelőre kísérleti jelleggel programot indít annak kipróbálására, hogy a pilóta nélküli repülőgépeket a gazdaság mely területein lehetne alkalmazni. A közlemény szerint a mezőgazdaságban, a gyorssegélyek és gyógyszerek célba juttatásában, különféle áruk házhoz szállításában, sőt akár az utasszállításban is felhasználhatnák. A Fehér Ház által bejelentett kísérleti program éjszakai drónszolgáltatások megindítását is tervezi. Ez az internetes kereskedelemmel foglalkozó olyan nagy cégek számára teremtene óriási szállítási lehetőségeket, mint például az Amazon vagy az Alphabet. A kísérleti…

Részletek>

A kormány 2022-ig négyezermilliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre

román autópálya

Négyezermilliárd forintot fordít a kormány 2022-ig közúti és vasúti fejlesztésekre – erősítette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Győrben, a 83-as út kétszer kétsávosra bővítésének alapkőletételén. Mosóczi László elmondta, hogy a következő években összesen 2500 milliárd forintot fordítanak a közúthálózat fejlesztésére, a tervbe vett kilencszáz kilométernyi autópálya, autóút és gyorsút elkészültével Magyarország új szintre lép a gyorsforgalmi hálózat fejlettségében. A forrásmegoszlásban az uniós források irányából a hazai költségvetési vállalások felé folyamatos az elmozdulás – fűzte hozzá. Kiemelte: a 83-as út Győr és Pápa közötti fejlesztése…

Részletek>

Januárra halasztja a poggyász szabályok szigorítását a Ryanair

Ryanair

A karácsonyi időszakra hivatkozva januárra halasztja a poggyászra vonatkozó szabályok korábban bejelentett szigorítását az ír Ryanair diszkont légitársaság. A keddi közleményben a cég emlékeztet: eredetileg november elsejével kellett volna életbe lépnie az új szabályozásnak, amely egyebek közt csökkentette a fedélzetre vihető csomag méretét. Végül azonban úgy döntöttek, inkább januárra tolják az új szabályozás bevezetését, hogy ne az év legforgalmasabb időszakában okozzon problémát. A szabályzat január 15-én lép hatályba. A Ryanair korábbi tájékoztatása szerint az új szabályok értelmében csak az elsőbbségi beszállást vásárlók vihetik majd fel a kabin méretű (55x40x20 cm)…

Részletek>

A magánfuvarozók üdvözlik a kiküldetési irányelv módosításáról szóló kompromisszumot

A magánfuvarozók üdvözlik az uniós szakminiszterek luxemburgi tanácskozásán a kiküldetési irányelv módosításáról hétfőn elért kompromisszumot, különösen azt, hogy a fuvarozói szektort kivették a mostani szabályozásból és arra vonatkozóan külön szabályokat hoznak majd. Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NiT Hungary) főtitkára az MTI-nek elmondta: kedvező, hogy lesz külön szabályozás a fuvarozókra. Ugyanakkor úgy vélte, ez bizonytalan helyzetet teremt, mert még az is kérdéses, hogy mikor születhet meg a döntés. Mindez azonban jól ráirányítja a figyelmet a probléma súlyára. Kitért arra, hogy a magyar kormány a szakmával egyeztetve képviselte az…

Részletek>

Tizenhárom millió fölé várja az éves utasforgalmat a Budapest Airport

Ferihegy

Tizenhárom millió fölé várja az éves utasforgalmat a Budapest Airport a tavalyi 12,5 milliós forgalom után – mondta Kam Jandu, a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető Budapest Airport kereskedelmi igazgatója. Az üzemeltető által rendezett partnertalálkozón Jandu kiemelte, hogy a budapesti az egyik legjobban fejlődő repülőtér, az európai öt százalékos átlag dupláját produkálja. Pozitív változásként számolt be arról, hogy a főszezon fokozatosan kitolódik az utasforgalomban, hiszen eddig csak a nyáron volt egymillió fölött a havi utasforgalom, idén viszont már áprilistól egymillió fölött volt. Közölte: a Malév időszakában kilencven útvonal volt elérhető Budapestről, ma…

Részletek>

Brit üzemelési engedélykérelmet nyújtott be a Wizz Air

wizzair

A Wizz Air benyújtotta brit üzemelési engedélyre vonatkozó kérelmét – közölte a légitársaság a honlapján. A Wizz Air tájékoztatása szerint a légijármű üzembentartói (AOC) és üzemelési engedély (OL) megszerzését az Egyesült Királyság Polgári Közlekedési Hatóságától (CAA) kérték. Pozitív elbírálás esetén a légitársaság azt tervezi, hogy 2018 márciusában indítja el első brit járatait, ehhez több repülőgépét is brit lajstromba veszi. A Wizz Airnek 27 bázisa van, köztük az Egyesült Királyságban is, azonban Airbus A320-as típuscsaládba tartozó repülőgépeinek mindegyike magyar lajstromban van, mivel ezeket a gépeket a Wizz Air Hungary üzemelteti. Emellett a…

Részletek>

Hét ajánlat érkezett az Alitaliára

Hét ajánlat érkezett a csődvédelemben működő Alitalia légitársaságra – közölte az olasz társaság. Rövid közleményükben ezen kívül annyi szerepel, hogy megkezdik a beérkezett ajánlatok értékelését. A benyújtók kilétét nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor két cég, a Lufthansa és az easyJet korábban közölte, hogy érdeklődik az Alitalia iránt. A Corriera della Sera olasz napilap értesülései szerint a Lufthansa félmilliárd eurót ajánlott a légitársaság egyes vagyonelemeire, köztük a rövidtávú flottára, leszállást biztosító résidőkre, illetve a személyzetre. A Lufthansa ezt követően az MTI-t arról tájékoztatta, hogy valóban érdeklődnek egyes rövidtávú járatok iránt, és fenntarthatóbb…

Részletek>