A vártnál rosszabb januári euróövezeti ipari termelési adatok láttak napvilágot szerdán. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán azt közölte, hogy naptári kiigazítással számolva, éves összevetésben, 2,7 százalékkal nőtt az euróövezet 19 tagállamának ipari termelése, a decemberi 5,3 százalékos bővülés után. Elemzők nagyobb, 4,7 százalékos növekedésre számította januárra. Havi összevetésben a januári ipari termelés egy százalékkal csökkent, miután decemberben még 0,4 százalékos növekedést regisztráltak novemberhez viszonyítva. Szakértők kevésbé romló, 0,4 százalékos ipari termeléscsökkentés vártak januárra. Az Európai Unió 28 tagállamában januárban éves szint három százalékkal nőtt, havi összevetésben 0,7 százalékkal…
Részletek>Év: 2018
Emelkedett az easyJet forgalma februárban
Februárban négy százalékos éves emelkedéssel meghaladta az 5,55 milliót az easyJet utasainak száma. A diszkont légitársaság szerdai közleménye szerint a járatok telítettsége 93 százalék volt. Az easyJet januárban kiadott közleménye szerint a tavalyi negyedik negyedévben – 2017-2018-as pénzügyi éve első negyedévében – is jelentősen nőtt az utasszám, nyolc százalékos éves szintű emelkedéssel elérte a 18,8 millió főt a vizsgált időszakban. Az akkori eredményhez hozzájárult a német Air Berlin és az olasz Alitalia csődje, a brit Monarch felszámolása és a Ryanair járatainak törlése a pilótáinak szabadságolása miatt. Az 1995-ben alapított, londoni…
Részletek>Brexit: külföldi üzleti vezetőkkel, köztük a Wizz Air vezérigazgatójával tárgyalt Theresa May
A brit gazdaságban aktívan jelenlévő külföldi üzleti vállalkozások vezetőit, köztük Váradi Józsefet, a Wizz Air légitársaság vezérigazgatóját tájékoztatta csütörtökön a Downing Streeten Theresa May brit miniszterelnök arról, hogy kormánya milyen kapcsolatrendszert szeretne kialakítani az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után. A londoni miniszterelnöki hivatal csütörtök esti tájékoztatása szerint a meghívottak között volt a Wizz Air vezetője mellett José María Álvarez-Pallete López, a spanyol Telefónica távközlési konglomerátum elnök-vezérigazgatója, Steffen Hoffmann, a német Bosch vegyipari konszern nagy-britanniai üzletágának elnöke, Ian Robertson, a BMW igazgatótanácsi tagja, Soren Skou, a világ legnagyobb szállítmányozási…
Részletek>Irodaházakat vásárolt Bulgáriában a Wingholding
A Wingholding Zrt. közvetett tulajdonában lévő szófiai cégek március 9-én üzletrészeket vásároltak a bolgár fővárosban; a két, együttesen 9,85 millió euró értékű tranzakció révén irodaházak kerültek a társaság tulajdonába – derül ki a Winholding BÉT honlapján közzétett közleményéből. A Gorba EOOD a Bulmag Real Estate EOOD 100 százalékos, a Yorven EOOD pedig a C3I management EOOD 100 százalékos üzletrészét vásárolta meg az Eurobank Bulgaria AD-val kötött hitelszerződések alapján felvett 6,36 millió euró hitelösszeggel. A megvásárolt társaságok tulajdonolják a 770 négyzetméter bérbe adható területtel rendelkező BULMAG Office Building irodaházat, valamint a…
Részletek>Húsz százalékos kapacitásbővítést hajt végre a budapesti járatoknál a Finnair
Éves szinten húsz százalékkal növeli a kapacitást a Finnair a budapesti járatain azzal, hogy a nyári menetrendi időszakban harmadik napi járatot is indít Helsinki-Vantaa és Budapest között. Mikko Turtiainen, a Finnair globális kereskedelmi alelnöke azt mondta, a magyar fővárosból Helsinki mellett a távol-keleti célállomások a legnépszerűbbek, Helsinki után Pekingbe, Sanghajba, Tokióba és Nagojába repülnek a legtöbben Budapestről. A bővítés eredményeként a kínált kapacitás meghaladja majd az évi 200 ezer széket. Az alelnök hangsúlyozta, hogy a hosszútávú járatokon az áruszállításnak is nagyon fontos szerepe van, a bevételek 12-15 százaléka az úgynevezett…
Részletek>Több mint hatmilliárd forintból fejleszti két telephelyét a Rosenberger Magyarország Kft.
Több mint hatmilliárd forintból – 1,6 milliárdos kormánytámogatással – fejleszti két telephelyét a járműelektronikai alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft. A német tulajdonú családi vállalkozás beruházását a napokban jelentették be. A tavaly befejeződött, 3,1 milliárd forint értékű nyírbátori üzemberuházáshoz 858 millió forinttal járult hozzá a kabinet. Peter Rosenberger (képünkön) tulajdonos beszédében kitért arra, a jászárokszállási székhelyű Rosenbereger Magyarország Kft. 2016-ban fejezte be a nyírbátori, autóipari és telekommunikációs csatlakozókat, valamint kábeleket gyártó üzemének építését. A cég a megnövekedett megrendelések miatt döntött egy teljesen új üzem felépítése mellett, a zöldmezős beruházás végén pedig mintegy…
Részletek>Nébih: módosultak az erdei fák szállításának szabályai és nyomtatványai
Módosultak az erdei faválaszték szállításának mind a kereskedelmi célú, mind a saját felhasználásra vonatkozó szabályai és megújultak a szállításhoz szükséges nyomtatványok is a Nemzeti és Élelmiszerbiztonsági Hivatal (Nébih) honlapján. A hivatal ismertette, hogy a fával borított területekről kitermelt, úgynevezett erdei faválaszték – hengeres fa, tűzifa, kitermelt fából készített apríték – kereskedelmi célból csak speciálisan erre a célra kiadott szigorú számadású szállítójeggyel szállítható. A szállítójegyre 2018-tól új szabályok vonatkoznak, a faanyagszállításban résztvevők – feladó, szállító, vevő – igényeihez jobban igazodó új nyomtatványtervezet és annak kitöltési útmutatója a Nébih honlapján érhető el.…
Részletek>A gombák is megirigyelheteik, olyan ütemben szaporodnak az ipari parkok Magyarországon
Ígéretesen alakulnak az ipari-logisztikai beruházások Fülöp Zsolt, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) elnöke szerint. A Magyar Hírlapban közölt interjúban Fülöp Zsolt elmondta, a fejlődés a következő egy-két évben bizonyosan folytatódik, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a nemzetközi események hatását sem. Magyarországon 196 ipari park van, logisztikai központból pedig kétféle létezik: az egyik a vállalati típusú, amelyek száma 200-250-re tehető, a másik a több cégnek szolgáltatási nyújtó, bárki számára elérhető logisztikai központ, amelyekből tizenhét intermodális, nyolc regionális és tizenhat helyi logisztikai szolgáltató központ működik. A legtöbb ipari park…
Részletek>Csökkentek az amerikai gyáripari megrendelések januárban
Öt egymást követő hónap emelkedése után januárban csökkentek, ráadásul a vártnál kissé nagyobb mértékben az amerikai gyáripari megrendelések. Az amerikai kereskedelmi minisztérium kedden közölte, hogy a rendelésállomány januárban havi szinten 1,4 százalékkal, – 6,9 milliárd dollárral 491,7 milliárd dollárra – csökkent. A decemberi 1,8 százalékos emelkedés után elemzők 1,3 százalékos visszaesésre számítottak. A közlekedési eszközöket nem számítva 0,4 százalékkal nőttek az új megrendelések januárban az előző havi 0,9 százalék után. A tőkejavak megrendelései – a hadiipari megrendelések és a polgári utasszállító repülőgépgyártók erősen változékony megrendeléseinek leszámításával – a decemberi 0,2 százalékos…
Részletek>Tavaly tovább öregedett a hazai személyautópark
Tavaly 14,1 évre nőtt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel, a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés csak lassítani képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát — derül ki a Joautok.hu elemzéséből. A szakportál elemzése kitér arra: egy évtizede még 10,3 év volt a gépkocsik átlagéletkora, az öregedést elsősorban az újautó-értékesítés drasztikus visszaesése okozta 2008 után. Az átlagéletkort növeli a használt autók importja, tavaly több mint 155 ezer használt személyautót hoztak be az országba, ezek hatvan százaléka legalább tíz éves volt. Közölték: 2017-ben 116 ezer…
Részletek>