Januárban több éve nem látott eredményt hozott a légi áru-, illetve utasforgalom alakulása, az áruforgalom közel kétszer akkora ütemben nőtt, mint az utasforgalom. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az év első hónapjában az áruforgalom nyolc, az utasforgalom 4,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. A nagy eltérés azért alakult ki, mert a világgazdaságban a termelést és exportálást támogató folyamatok uralkodnak, amely lelassította a beszállítói láncolatot, sokan ezért plusz járatokkal próbálnak kedvezőbb leszállítási időket biztosítani. Az utasforgalom vártnál alacsonyabb bővülési üteme arra vezethető vissza…
Részletek>Év: 2018
Új csarnokkal bővül a katasztrófavédelem logisztikai központja
Az Európai Unió támogatása nyomán új csarnokkal bővül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) budapesti logisztikai bázisa – közölte az OKF szóvivője. Hajdu Márton közölte: a 155 millió forint értékű fejlesztést, amely a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív program keretében valósul meg, a tervek szerint 2019 augusztusában adják át. Emlékeztetett arra: az OKF alapvető feladata a lakosság élet- és vagyonbiztonságának megóvása, a nemzetgazdaság és a kritikus infrastrukturális elemek biztonságos működésének garantálása. Ezért a jelentős, elhúzódó katasztrófák esetén, például akkor, ha több száz ember kitelepítése válik szükségessé, gondoskodni kell az ideiglenesen otthon nélkül maradottak…
Részletek>Megkezdődött a dél-koreai SK Innovation akkumulátorgyárának építése
A dél-koreai SK Innovation a komáromi ipari parkban 97,5 milliárd forintos beruházással hozza létre az elektromos autókban használható akkumulátorokat gyártó üzemét. Az SK Innovation Dél-Korea harmadik legnagyobb vállalata, Komáromba településével már három jelentős akkumulátorgyártó működik hazánkban, de a város ipari parkjában gyártja elektromos buszait a kínai BYD, és a közelben lévő Audi is megkezdte az autókat meghajtó elektromotorok gyártását – mondta a miniszter. Yoon Yea Sunnak, az akkumulátor-üzletág elnökének tájékoztatása szerint az üzemcsarnok 430 ezer négyzetméteres lesz. A tömeggyártást 2020-ban kezdik meg, ekkor a gyártott akkumulátorok kapacitása 7,5 GWh lesz,…
Részletek>A közép-európai átlagon felül nőtt a Lufthansa-csoport utasforgalma Magyarországon
A közép-európai átlagon felül, 8 százalékkal nőtt a Lufthansa-csoport magyarországi járatain az utasforgalom tavaly az előző évihez képest, a német légitársasági csoportot 1,75 millióan választották, amely rekordnak számít – közölte Antal Gábor, a Lufthansa magyarországi vezetője. Antal elmondása szerint a legnagyobb mértékben, 17 százalékkal Afrikába nőtt a forgalom, amelynek oka elsősorban az alacsony bázis, vagyis az előző években alacsony volt a forgalom, emellett Marokkóba jelentősen élénkült a turista forgalom. Észak-Amerika felé 6,5, az unióba pedig 5,7 százalékos forgalombővülést mértek. A legnépszerűbb úticélok Magyarországról New York, Miami, Mexikó, Cancun, Genf, Barcelona,…
Részletek>VDA: csak vesztesei lennének egy amerikai-európai kereskedelmi háborúnak
Amerika és Európa is csak veszíthet, ha kereskedelmi háborút folytat egymással – hangsúlyozta a német autóipari szövetség (VDA) elnöke hétfőn a tervezett amerikai védővámokkal kapcsolatban. A szövetségi kormány is ismét bírálta Washington tervezett lépéseit, Steffen Seibert kormányszóvivő berlini tájékoztatóján kijelentette, hogy tévúton jár, aki tovább emeli a vámokat. Bernhard Mattes, a VDA elnöke kiemelte, hogy mindent meg kell tenni a kereskedelmi háború veszélyének elhárításáért, mert a „büntetővámok” nem oldanak meg semmit. Rámutatott, hogy a német gyártók tavaly 494 ezer autót exportáltak az Egyesült Államokba, ami 25 százalékos csökkenés 2013-hoz képest.…
Részletek>A Magyar Posta a tavalyinál húsz százalékkal több csomagra számít húsvétkor
A Magyar Posta húsvétkor átlagosan húsz százalékkal több csomagra számít az előző év azonos időszakához képest. A Posta 2017-ben negyvenmillió darab küldeményt kézbesített – közölte a társaság. A Magyar Posta – hasonlóan a karácsonyi kiemelt időszakhoz – húsvétkor is nagy figyelmet fordít a csomagok kezelésére és kézbesítésére – hangsúlyozzák a közleményben. Emlékeztetnek arra, hogy 2017-ben telephelyeket létesítettek és bővítettek, eszközöket szereztek be, illetve növelték a csomagátvevőhelyek számát, emelték a csomagautomaták kapacitását. Az elvégzett fejlesztések a gyors és hatékony csomagfeldolgozást szolgálják – emelték ki. A Posta több mint háromezer csomagátvevőhellyel rendelkezik…
Részletek>Az átszálló légi utasok késés miatti kártérítést a célország bíróságain is követelhetnek
Az a légitársaság, amely jelentős késés miatt egy átszállásos repülőútnak csak az első szakaszát valósította meg, a kártalanítás érdekében a végső célállomás helye szerinti bíróságok előtt is perelhető – közölte az Európai Unió Bírósága. A luxembourgi székhelyű uniós törvényszék ítéletében aláhúzta: akkor is így kell eljárni, ha az egységes foglalás a teljes repülőútra vonatkozóan különböző légitársaságok járataival valósul meg, azonban a végső célállomásra jelentős késéssel való érkezés az első járat során bekövetkező zavarra vezethető vissza. Az ügy előzménye, hogy légi utasok az Iberia és az Air Berlin légitársaságoknál csatlakozást magukban…
Részletek>Oroszországban 2025-ra tervezik egy űrturistákat szállító orosz magánűrhajó felbocsátását
Az orosz KoszmoKursz magánvállalat megtervezett egy többször felhasználható, szuborbitális repülésre alkalmas járművet, amely a tervek szerint először 2025-ben szállít majd turistákat – jelentette ki Pavel Puskin,a cég vezérigazgatója a TASZSZ-nak. „A rakéta és a szuborbitális hajó kísérleti példányának első próbarepülése 2023-ban, az első menetrendszerinti járat pedig a turistákkal 2025-ben lesz” – nyilatkozott Puskin. Elképzelései szerint a szerkezeteket 2021-ben szerelik majd össze és 2022-ben megkezdődik a tesztelésük. A vezérigazgató kalkulációi szerint a projekt az indulástól az első űrturisták felbocsátásáig 150-200 millió dollárba kerül majd, és az utaztatás startjától számítva hét-kilenc év…
Részletek>Rekordot döntött tavaly a Waberer’s
Rekordévnek értékelte a tavalyit Lajkó Ferenc (képünkön), a Waberer’s International Nyrt. vezérigazgatója, aki szerint cég kiemelkedő gazdasági teljesítménye a tudatos stratégiának, valamint a tőzsdére lépésnek volt köszönhető. A vállalat csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a vezérigazgató elmondta, hogy hasonlóan optimisták a jövővel kapcsolatban, a lendületnek köszönhetően a cégcsoport kétszámjegyű növekedése idén is folytatódhat. Lajkó ismertette, hogy a vállalat tavaly 18 százalékos árbevétel-bővülést ért el 2016-hoz viszonyítva. A rendszeres kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) pedig az egész év alatt 17 százalékos növekedéssel 85,8 millió euróra emelkedett. A társaság nettó eredménye…
Részletek>Segítő robotkar CNC gépkezelőknek
A CNC alkalmazások a leggyakrabban automatizált műveletek közé tartoznak. Ezek az ismétlődő feladatok ideális munkát jelentenek a robotoknak, amelyek az embereknél nagyobb sebességgel, pontos és egyenletes mozdulatokkal képesek dolgozni, magasabb gyártási minőséget és nagyobb termelékenységet hoznak. Az együttműködő robotoknak köszönhetően soha nem volt még olyan biztonságos CNC gépekkel dolgozni, mint most. Képzeljük el, hogy az emberek által, nehézgépek – mint például a CNC gépek – közvetlen közelében végzett munkák esetében egyszerre tudnánk növelni a gyorsaságot, valamint csökkenteni a sérülésveszélyt. Ez a gondolat az újgenerációs együttműködő robotok, az úgynevezett kobotok segítségével…
Részletek>