Tavaly 7,9 százalékkal, 13,8 millióra nőtt a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtér utasforgalma – közölte kedden a Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap. Előző évben a repülőtér 12,8 millió utast szolgált ki. A romániai repülőterek egyesületétől származó adatok szerint Románia valamennyi légi kikötőjén keresztül összesen 21,8 millió személy utazott, ami 7,7 százalékos növekedés az előző évhez képest. Így a bukaresti repülőtéren keresztül haladt át a romániai légi utasok több mint hatvan százaléka. Forgalom szempontjából Románia második legnagyobb repülőterének a kolozsvári számít, ahol tavaly 3,5 százalékkal több, 2,7 millió utast jegyeztek, majd a…
Részletek>Nap: 2019. február 6.
Az Opel az idén is növekedést tervez Magyarországon
Az Opel szentgotthárdi motorgyárában új benzinmotor gyártása indul el az idén az év második felében, eközben a márka két új elektromos és több megújított modellel készül arra, hogy növelje értékesítését és piaci részesedését is Magyarországon. Az Opel Magyarország honlapján közölte: 12 336 eladott autóval, 7,4 százalékos növekedéssel és 7,74 százalékos piaci részesedéssel zárták 2018-at. Megjegyezték: az eladások több mint húsz százaléka városi terepjáró (SUV) volt. Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezetője tájékoztatása szerint megújul a haszonjármű portfólió, és felfrissítik személyautó-palettát is. A márka megjelenik egyebek mellett egy plug-in hibrid SUV-val…
Részletek>