Az online vásárlásokat kínáló honlapok kétharmada nem felel meg az uniós fogyasztóvédelmi jogszabályoknak az Európai Bizottság pénteken közzétett jelentése szerint. A vizsgálat során közel ötszáz – főként ruházati cikkeket, cipőket, bútorokat, háztartási cikkeket és elektromos készülékeket értékesítő – webshopot vizsgált 27 uniós tagország fogyasztóvédelmi hatósága. A bizottság emlékeztetett arra, hogy a fogyasztók jogairól szóló uniós irányelv értelmében online vásárlás esetén minden fogyasztónak joga van ahhoz, hogy egyértelmű, helytálló és közérthető tájékoztatást kapjon a kiszállítás módjáról, az elállási jogról és a termékhiba esetén igénybe vehető jogi garanciákról. A vizsgált honlapok esetében…
Részletek>Év: 2020
Nagy kapacitású intermodális logisztikai terminál épül Fényeslitkén
A legmodernebb technológiával felszerelt, új intermodális logisztikai terminál építésének előkészítését kezdték meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fényeslitkén – ismertette a beruházó East-West Intermodális Logisztikai Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója, Tálosi János Herceghalmon, a 11. Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián pénteken. A konferenciát szervező Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) közleménye szerint a vezérigazgató beszámolt arról, hogy a beruházásában 18 milliárd forintból megvalósuló vasúti kombiterminál a legnagyobb ilyen létesítmény lesz Kelet-Közép-Európában. Az Orienter Ipari Parkban felépülő terminálon elsősorban Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Azerbajdzsán és Kína irányából várható forgalom – mondta Tálosi. A 2021 végén elkészülő beruházásnak köszönhetően…
Részletek>GKI: a lakáspiacon már többen várnak árcsökkenést, mint áremelkedést
A lakáspiacon immár többen várnak árcsökkenést, mint áremelkedést a GKI Gazdaságkutató Zrt. januári ingatlanpiaci felmérése szerint. A GKI az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók és üzemeltetők), valamint a lakosság következő egy évre vonatkozó ingatlanpiaci terveit, szándékait és kilátásait térképezi fel negyedévente publikált lakáspiaci felmérésében. A januári felmérésben 101 ingatlanos cég válaszolt, a lakossági reprezentatív minta ezer emberből állt. A felmérés szerint az ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások körében a fővárosi agglomerációt illetően enyhén tovább romlottak a következő 12 hónapra vonatkozó várakozások. A budai oldal esetében lényegében nem változtak, míg a pesti…
Részletek>Szociális érzékenységgel viszonyul a Bosch az autóipar átalakulásához
A globális autóipari termeléscsökkenés miatt romlott tavaly a német Robert Bosch GmbH autóipari alkatrész és berendezés beszállító vállalat eredménye. A Bosch 2019-ben az előző évivel közel megegyező, 77,9 milliárd eurós értékesítési árbevétel mellett hárommilliárd euró, az egy évvel korábbinál 44 százalékkal kisebb működési eredményt ért el, bevételarányos jövedelmezősége pedig hétről négy százalékra csökkent. „A konjunktúra gyengülése és az autóipari termelés jelentős csökkenése nyomot hagyott a Bosch eredményén is” – kommentálta az éves beszámolót Volkmar Denner vezérigazgató (képünkön). Elmondta ugyanakkor, hogy a diverzifikációs erőfeszítések stabilizálták a cég működését és a meglévő…
Részletek>Visszaesett az ipari ingatlanok iránti kereslet Budapesten és környékén
A tavalyi negyedik negyedévben visszaesett az ipari ingatlanok iránti kereslet Budapesten és környékén: a teljes bérlői kereslet 88 230 négyzetmétert tett ki, ami 16 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest, és 43 százalékos csökkenést mutat az előző negyedévhez viszonyítva – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A kereslet 85 százalékát a szerződéshosszabbítások tették ki, ezt követték az új szerződések nyolcszázalékos, valamint az előbérletek ötszázalékos és a bővülések három százalékos részaránnyal. A szerződéshosszabbítások nélküli kereslet 13 610 négyzetméter volt, ami 77 százalékkal alacsonyabb a 2018 negyedik negyedévében…
Részletek>A Nestlé csaknem kétmilliárd svájci frankot ruház be a csomagolási megoldások fejlesztésébe
Csaknem kétmilliárd svájci frankot ruház be a Nestlé, hogy áttérjen az újonnan gyártott műanyagokról az élelmiszeripari minőségű újrahasznosított műanyagok használatára és felgyorsítsa az innovatív fenntartható csomagolási megoldások fejlesztését – közölte a svájci élelmiszeripari vállalat. A Nestlé 2018-as vállalása szerint a felhasznált csomagolóanyagainak 100 százaléka újrahasznosítható vagy újrafelhasználható lesz 2025-re. A vállalat ezt egészítette ki azzal, hogy 2025-ig egyharmadával csökkenti az újonnan gyártott műanyagok felhasználását, összefog másokkal a körkörös gazdaság előmozdítására, valamint törekszik az óceánokban, tavakban és folyókban található műanyaghulladék felszámolására. A közlemény szerint a csomagolásnak kiemelt szerepe van az élelmiszerek…
Részletek>Csökkent tavaly a Skoda Auto által gyártott kocsik száma
A cseh Skoda Auto tavaly 1,24 millió autót gyártott, ami éves szinten 0,9 százalékos csökkenés – közölte a legnagyobb csehországi autógyár. 2019-ben a Skoda 1,25 millió személyautót gyártott. A termeléscsökkenés legfőbb okát a kínai autópiac visszaesésével magyarázta. Csökkent az Indiába szállított autók száma is. A további piacokon viszont a Skoda növelte eladásait. Kínában 2019-ben a Skoda 282 ezer autót adott el, ami éves összehasonlításban 17,3 százalék. A világ további piacain a Skoda kocsik eladása 5,3 százalékkal 960 700 autóra emelkedett. A legnagyobb európai piacon, Németországban, 191 200 Skoda kelt el,…
Részletek>A szakemberhiány enyhülésére számít a Mapei
A Mapei Kft. belföldi árbevétele 19,4 milliárd forint volt 2019-ben, ami 19 százalékos növekedés az egy évvel korábbi eredményhez képest. A vállalat az építőipar lendületének mérséklődésére és a szakemberhiány enyhülésére számít 2020-ban. „A vállalkozások beruházási kedve, valamint az állami beruházások befolyásolták kedvezően a tavalyi eredményt. A következetes vállalati stratégiának köszönhetőn, eredményesen aknáztuk ki a kedvező gazdasági környezetet” – mondta Markovich Béla, (képünkön) a Mapei Kft. ügyvezetője. A vállalat az építőipar lendületének mérséklődésére számít, várakozásai szerint öt százalék lesz az ágazat növekedése 2020-ban. Bár a kedvezményes lakásáfa megszűnése várhatóan kedvezőtlenül hat…
Részletek>Idéntől csak hibridet gyárt az EU-s piacra a Suzuki Esztergomban
A Magyar Suzuki Zrt. 2020-tól kizárólag hibrid meghajtású gépkocsikat gyárt Esztergomban az uniós piacokra, a járművek január végétől jelennek meg az EU-s és a hazai értékesítési hálózatban – közölte a társaság. Bonnár-Csonka Zsuzsanna (képünkön) kommunikációs vezető tájékoztatása szerint a vállalat több millió euró értékű beruházással készítette elő az új hibrid modellek bevezetését. Az intézkedésnek köszönhetően az esztergomi üzemben hetven százalékban hibrid meghajtású autót gyártanak majd idén, a járművek 85 százalékát exportálják. A 48 voltos ISG technológiával felszerelt modellek a tapasztalatok szerint 15-20 százalékkal csökkentik a fogyasztást és a szén-dioxid-kibocsátás mértékét,…
Részletek>Tavaly nőtt az új és a használt autók piaca
Tavaly 15,6 százalékos emelkedéssel tízéves rekordot jelentő, 157 906-ra nőtt az új autók piaca az előző évhez képest, a használt autók adásvétele pedig 6,1 százalékkal több, 810 920 tranzakcióval járt a Datahouse Kft. adatai szerint – közölte a Használtautó.hu. Kis mértékben visszaesett az import: míg tavalyelőtt 158 790, addig 2019-ben, 1,5 százalékos csökkenéssel, 156 475 autó érkezett Magyarországra. A behozott autók csaknem hatvan százaléka tízévesnél idősebb, így nagy részük ráadásul csupán legfeljebb Euro 4-es emissziós normájú. A 2019-es év azonban nemcsak az import kis mértékű visszaesése miatt bizonyult trendfordulónak: 2012…
Részletek>