Februárhoz képest tovább nőtt az orosz szolgáltatóipar teljesítménye márciusban, az ágazat 2012 vége óta nem erősödött olyan mértékben, mint az idei első három hónapban – derül ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet adataiból. A márciusi orosz szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 56,6 pont lett a februári 55,5 pont után. Márciusban nőttek az új megrendelések és a termelés, a foglalkoztatás bővülése lassú volt, de így is a legnagyobb ütemű 2013 augusztusa óta. A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi. A márciusi…
Részletek>Szerző: ©
Új többségi tulajdonos a Trezexben
A Trezex többségi tulajdonának megszerzésével jelentős, több száz milliós forintos beruházást hajtott végre a készpénzlogisztika és értékszállítás piacán a GB & Partners. Az Exim Növekedési Alapból történt tőkeinjekció célja, hogy a jelentős átalakulását élő iparágban vezető pozíciót szerezzen meg a Trezex. A Trezex a magyar piac harmadik legnagyobb szereplője, 27 éves tapasztalattal, több mint száz gépjárművel és 225 fős alkalmazotti létszámával. A korábbi évek veszteséges működése után először 2015-ben zárt nyereséggel a társaság — írja a Biztonságpiac.hu. Akkor közel 1,8 milliárd forintos árbevétel mellett 63,5 millió forintos adózott eredménnyel zárta…
Részletek>Uniós főtanácsnok: a török tehergautókra kivetett magyar adó nincs összhangban az uniós joggal
A török tehergépjárművekre kivetett magyar gépjárműadó nincs összhangban az uniós joggal, ugyanis a vizsgált adó az EU-Törökország Társulási Tanács határozata alapján a vámmal azonos hatású díjnak minősül – ismertette az uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága. A bírósági tájékoztatás szerint Henrik Saugmandsgaard Oe főtanácsnok indítványában hangsúlyozta, a vámmal azonos hatású díj megfizetésének alkalmazása az Európai Unió és a Törökország között fennálló vámunió hatálya alá tartozó árukat illetően nem megengedett. Az ügy résztelteit ismertetve az uniós bíróság arról tájékoztatott, hogy az Istanbul Lojistik nevű török cég Németországba tartó…
Részletek>Tovább bővíti büki gyárát a Nestlé
Tovább bővíti büki állateledel gyárát idén ősszel a Nestlé Hungária Kft., a több mint húszmilliárd forintos beruházással a gyár a Nestlé egyik legnagyobb állateledel gyártó központjává válik Európában – közölte a Nestlé Hungária Kft. Kiemelik: a társaság kivitele ezzel a beruházással idén újabb lendületet kaphat. Az Európában előállított évi egymillió tonna állateledel jelenleg mintegy húsz százaléka készül Bükön. A Nestlé az elmúlt 25 évben több mint százmilliárd forint értékben létesített beruházásokat az országban, ezzel a Nestlé a legnagyobb svájci befektető Magyarországon. Tavaly a Nestlé Hungária Kft. nettó árbevétele meghaladta a 125…
Részletek>Idén több, mint 1,8 milliárd forintot költ az E.ON Fejér megyében
Üzembiztosság, a lehető legkevesebb szolgáltatásszünet és az újonnan jelentkező energiaigények maradéktalan kielégítése – ezek a célok vezérlik az E.ON csoport hálózati elosztó társaságát. A Székesfehérvári Üzem területén 2017-ben több mint 440 különböző volumenű fejlesztés várható; villamos- és gázvezetékeket, közvilágítási kábeleket cserél, illetve épít ki saját beruházásban a szolgáltató. A vállalatcsoport Fejér megyében 4756 km hosszú áram-, és 2962 km gázhálózati vezeték üzemeltetéséről, fejlesztéséről és karbantartásáról gondoskodik. Az E.ON idén is jelentős pénzforrást fordít a régióban a hálózatok fejlesztésére és karbantartására, valamint kiemelt figyelmet fordít a megelőzésre: még az előtt hajtja…
Részletek>Nyolc új munkahelyet teremt a Mapei kft.
Bővíti sóskúti raktárát és gyárát a Mapei Kft. A 2,4 milliárd forintos beruházás keretében a raktárkapacitás a jelenlegi duplája, 15 ezer négyzetméter lesz. A gyártókapacitás egy új, gravitációs rendszerű, energiatakarékos gyártósorral 55 ezer tonnáról 110 ezer tonnára nő, valamint egy nyolcszáz tonnás, beton-adalékszer gyártást segítő speciális keverőgéppel bővül. Emellett korszerűsítésre és kibővítésre kerülnek az üzem szociális helyiségei, melynek keretében negyven személyes étkező, konditerem, öltözők, kerékpár és motorkerékpár tároló kerülnek kialakításra. A társaság 2015-ben 9,9 milliárd forint forgalamt bonyolított le, adózott eredménye 400 millió forint volt. A beruházás nyolc új munkahelyet teremt. A fejlesztés…
Részletek>Gigantikus beruházást tervez a Spar
Az idén több mint 23 milliárd forint értékű üzletfejlesztési beruházást tervez a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft., amely szerdán Zalaegerszegen nyitotta újra a több mint egymilliárd forintból korszerűsített Interspar áruházát. A megnyitón Szalay Zsolt, a társaság értékesítésért felelős ügyvezető igazgatója elmondta: az év során 24 áruházat újítanak fel, valamint öt új üzletet nyitnak. Zalaegerszegen több mint egymilliárd forintból három hónap alatt korszerűsítették és szolgáltatásaiban is bővítették a 17 éve megnyitott Interspar áruházat, ahol jelenleg 93 dolgozónak biztosítanak munkahelyet.
Részletek>Coca-Cola: kétmilliárd forintos raktárbővítés Dunaharasztin
A folyamatosan növekvő kivitel szükségessé tette a tárolókapacitások bővítését, így a Coca-Cola HBC Magyarország kétmilliárd forintos beruházással 6500 négyzetméteres raktár építésébe kezdett dunaharasztin – közölte a cég. A tájékoztatás szerint az új, 12 méter magas épületben 12 ezer raklapon összesen 8,4 millió liter termék fér majd el. Emellett a mostani bővítéssel a vállalat dunaharaszti bázisa lesz a legnagyobb élelmiszeripari raktár Magyarországon – mutatott rá a vállalat. Az építkezésen összesen 450 ember dolgozik, a létesítmény várhatóan idén júniusra készülhet el. A fejlesztést a cég azzal indokolta, hogy az elmúlt években a…
Részletek>Közvetlen légijárat indul Koszovó és Magyarország között
Közvetlen légijárat megindításáról is tárgyalt Magyar Levente (képünkön), a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára kedden Koszovóban, a héten induló Budapest-Pristina járatot a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság fogja üzemeltetni. Az államtitkár Pristinából az MTI-nek telefonon elmondta, a közvetlen légi összeköttetés a magyar kormány finanszírozásával valósul meg, a járatok heti kétszer fognak közlekedni. Kiemelte: most tartotta első, alakuló ülését a Magyar-Koszovói Gazdasági Vegyes Bizottság, az ülésen számos projektről, és komoly magyar befektetési lehetőségekről is szó esett. A tervek szerint a bizottsági üléseket a jövőben rendszeresítik. Tájékoztatott arról is,…
Részletek>Intenzív terjeszkedésbe kezd a Diegó
A régió egyik legnagyobb magyar központú franchise hálózata, a Diego hazai partnerkörét tovább bővíti és külföldön intenzív expanzióba kezd: 2020-ig megduplázza romániai és szlovákiai áruházainak számát. A cégcsoport 2017-re 16 százalékos, négy éven belül pedig nyolcvan százalékos forgalomnövekedéssel tervez. A márka kínálata új enteriőrökkel is kiegészül. A padlóburkoló szakkereskedő láncból az évek során lakberendezési áruházhálózattá vált Diego Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. meghatározó szerepet tölt be a Kárpát-medence laminált padló, darab- és padlószőnyeg, függöny, tapéta és ezek kiegészítő termékeinek piacán. Árbevétele az elmúlt öt évben közel nyolcvan százalékkal nőtt. A társaság tavaly 16,3…
Részletek>