Összesen 2,4 milliárd forintos tőkebefektetést kapott három hazai kockázati tőkealap-kezelőtől növekedési terveinek megvalósításához a székesfehérvári Continest Technologies Zrt. – közölte a társaság. A cég közleménye szerint a Székesfehérvár Városi Alap és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures egyaránt 1-1 milliárd forintos tőkeinjekció révén kisebbségi tulajdonosként jelent meg az összecsukható konténertechnológiát fejlesztő és gyártó társaságban, míg a Continest jelenlegi kockázati tőkebefektetője, a Takarék Kockázati Tőkealap I. pedig további 400 millió forintos befektetést eszközölt a társaságban. Mint írták, a tőkebevonás többek között a Continest Factory második székesfehérvári gyáregységének létrejöttét, valamint a jelenleg is…
Részletek>Szerző: ©
A Wizz Air Máltán alapít új légitársaságot
A Wizz Air máltai leányvállalatot alapít – közölte a légitársaság. A Wizz Air Malta az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) üzemben tartási és a Máltai Polgári Légi Közlekedési Hivatal (CAD) működési engedélyének kiadása függvényében 2022 októberében kezdheti meg működését máltai lajstromozású repülőgépekkel – írták. A Wizz Air folyamatosan vizsgálja üzleti struktúráját, és az új üzemben tartási engedélyek és bázisok létrehozásának lehetőségeit Európában és azon kívül is – mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a közlemény szerint. A Wizz Air európai diszkont légitársaság 149 darab Airbus A320, A321, A320neo és A321neo…
Részletek>Márciusban a vártnál jelentősebben csökkentek a német gyáripari megrendelések
Márciusban a piaci várakozásoknál lényegesen nagyobb mértékben csökkentek a német gyáripari megrendelések havi szinten. A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön azt közölte, hogy a gyáripari megrendelések márciusban szezonális és naptári kiigazítással 4,7 százalékkal estek februárhoz képest, amikor 0,8 százalékos csökkenést mértek. Piaci elemzők jóval szerényebb, 1,1 százalékos havi csökkenést vártak márciusra. Éves összevetésben a megrendelések 3,1 százalékkal csökkentek idén márciusban. A beruházási javak rendeléseinek volumene 8,3 százalékkal, a köztes termékeké pedig 1,5 százalékkal csökkent márciusban, miközben a fogyasztási cikkek rendelései 6,4 százalékkal nőttek havi összevetésben. Márciusban a külföldi megrendelések…
Részletek>Csaknem kétmilliárd forinttal nőtt az Otthon Centrum árbevétele tavaly
Az Otthon Centrum nettó árbevétele 6,2 milliárd forintot tett ki 2021-ben szemben az egy évvel korábbi 4,4 milliárd forinttal – közölte az ingatlanközvetítő társaság. A csoport tavaly rekordot ért el mind az ingatlan hálózati forgalom, mind a hitelközvetítés terén – hívták fel a figyelmet a jelentésben. A teljesítmény mögött a cég beszámolója alapján egyrészt a járvány utáni gyors gazdasági fellendülés, továbbá az állami ösztönző programok hatásai húzódnak meg. A társaság adózott eredménye tavaly 755,8 millió forintra nőtt a 2020-as évi 500 millió forinthoz képest. A működési eredmény (EBIT) 987,6 millió forint volt,…
Részletek>Ismét elektromos buszokat tesztelnek Budapesten
Elektromos csuklós buszokat tesztelnek Budapesten, a járművekkel 7-es és a 8E busz vonalán lehet ingyenesen utazni – jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a BKV Zrt. és az ArrivaBus közös közleményben. A kommüniké szerint a BKK és két szolgáltatója a Mercedes és a MAN legmodernebb csuklós elektromos városi autóbuszait teszteli valós forgalmi környezetben. Az ArrivaBus által tesztelt teljesen elektromos MAN Lion’s City 18E városi autóbusz szombatig van forgalomban a belvárost is átszelő 8E vonalán. A BKV Zrt. által vizsgált Mercedes eCitaro G elektromos csuklós autóbusszal pedig jövő hétfőig a 7-es…
Részletek>A HelloParks három raktárcsarnok átadását is tervezi idén
A logisztikai és ipari ingatlanfejlesztéssel foglalkozó HelloParks három raktárcsarnok átadását is tervezi idén, a fejlesztések értéke meghaladja a 130 millió eurót – közölte a HelloParks. A közlemény szerint a fóti telken egy 45 ezer és egy 26 ezer négyzetméteres raktárcsarnok épül, előbbit júniusban, utóbbit az év végén adják át. Maglódon szintén megkezdődtek az előkészületek a 45 ezer négyzetméteres épülethez, amelynek átadását az év végére tűzte ki a beruházó. A HelloParks rugalmas koncepcióval és fenntartható, ügyfélközpontú megoldásokkal próbál hozzájárulni ügyfelei versenyképességéhez. Lehetővé teszi például, hogy a bérlők gazdálkodhassanak az energiával: egy…
Részletek>Az UPS az első negyedévben 6,4 százalék növekedést ért el
A UPS 2022 első negyedévében 24,4 milliárd dollár konszolidált bevételt ért el, ami 6,4 százalékos növekedés 2021 első negyedévéhez képest – közölte a logisztikai szolgáltató társaság. A tájékoztatás szerint a konszolidált üzemi eredmény 3,3 milliárd dollár volt, ami 17,6 százalékos bővülés az előző év azonos időszakához hasonlítva, kiigazított alapon pedig 12,1 százalékos a növekedés. A közleményben a UPS megerősítette a 2022-es egész éves pénzügyi előrejelzését, amely szerint 102 milliárd dollár konszolidált bevétellel számol. A cég körülbelül 5,2 milliárd dollár értékben tervez osztalékfizetést, továbbá 2022-re 2 milliárd dollárra emeli a tervezett részvény-visszavásárlásokat.…
Részletek>Áprilisban csökkent az ingatlanpiaci tranzakciók száma
Áprilisban országosan 11 911 ingatlan-adásvétel történt a Duna House tranzakciószám-becslése szerint, ami 12 százalékos csökkenés az előző év azonos hónapjához képest, és 18 százalékos visszaesés az idei márciushoz képest. A társaság közleményében az ingatlanforgalmazó emlékeztet rá, hogy az első negyedév forgalma rendkívül erős volt, és megjegyzik, hogy a választások miatt előrehozott és felgyorsított tranzakciók után április elején két visszafogottabb hét következett, de utána visszaállt a piac a normál aktivitásba. Ezt mutatja a hosszabb időtávos átlag is, hiszen a 2020-as koronavírusos évet nem beleszámítva, az elmúlt öt év átlagától mindössze ezer…
Részletek>Okoslogisztika: a DODO hatvanmillió eurós befektetést kapott
Eddigi legnagyobb befektetéséről számolt be az e-commerce szektor számára adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló kiszállítási megoldásokat kínáló cseh DoDo Group. Daniel Kretínsky, az EC Investments vezetője és a J&T Capital Partners alapítója, Patrik Tkác által irányított befektetők 60 millió eurós, B sorozatú tőkebevonással növelték kisebbségi részesedésüket Michal Mensík logisztikai vállalatában. Menšík V-Sharp elnevezésű befektetési csoportja továbbra is többségi tulajdonnal rendelkezik a vállalatban. A befektetés célja a dinamikusan fejlődő cseh DoDo nemzetközi terjeszkedésének felgyorsítása, s ennek nyomán éves forgalmának megduplázása. A cseh startup erősíteni kívánja jelenlétét a kiemelten fontos németajkú régióban, emellett további…
Részletek>Nagy-Britanniában nagyot esett az új autók eladása
Nagy-Britanniában 15,8 százalékkal, 119 ezer 167-re esett az új autók eladása áprilisban az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) értékesítése 40,9 százalékkal emelkedett – áll a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) közleményében. A dízelüzemű autók értékesítése éves összevetésben 52 százalékkal, 6725-re esett, piaci részesedésük 5,6 százalékra zsugorodott a tavaly áprilisi 9,9 százalékról. Áprilisban 54 ezer 633 új benzinüzemű autót adtak el, ez 23,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbihoz képest, a piaci részarányuk 50,3 százalékról 45,8 százalékra mérséklődött. Messze a legnagyobb mértékben a…
Részletek>