A magyarországi személygépjármű-gumiabroncspiac 2021 első fél évében 14,5 százalékkal növekedett gyártói oldalon 2020 azonos időszakához képest, ami jelentős fellendülésnek számít, különösen az előző évi 7 százalékos csökkenéshez képest – közölte a Continental Hungaria Kft. Kiemelték, a nyári abroncsok forgalma 7 százalékkal, a téli abroncsoké 30 százalékkal, míg a négyévszakos abroncsok forgalma 72 százalékkal nőtt. Tokaji Vilmos, a Continental Hungaria délkelet-európai régióért felelős értékesítési igazgatója kiemelte, bár a járvány miatt csökkent a mobilitás mértéke, az azonban jól látszik, hogy a közlekedők tartósan nem spórolnak a biztonságon. A közlemény szerint a nyári abroncsok…
Részletek>Szerző: ©
Visszaesett júliusban a brit autóipar termelése
Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT jelentése alapján. Az SMMT (Society of Motor Manufacturers and Traders) adatai szerint júliusban 53,4 ezer autót gyártott a brit autóipar, 37,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Február óta júliusban nem érte el első alkalommal a brit autógyártás az egy évvel korábbi volument. Az idei július egyúttal 1956 óta a leggyengébb júliusa volt a brit autóiparnak. A brit autóipar júliusi termelésének 84,6 százaléka ment exportra. A 45,2 ezres júliusi exporttermelés 37,4…
Részletek>Q2: most jó Duna House-nak lenni
Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés – közölte a társaság. A Duna House-csoport adózott eredménye az első fél évben 559,7 millió forintra nőtt az előző év azonos időszakában elért 469,8 millió forinthoz képest. A csoport nettó árbevétele az év első hat hónapjában elérte az 5,91 milliárd forintot, míg egy évvel korábban 4,35 milliárd forint volt. A…
Részletek>Négy újabb emeletes vonat áll forgalomba az elővárosi vonalakon
A napokban négy újabb KISS emeletes motorvonat áll forgalomba a legforgalmasabb váci és ceglédi elővárosi vasútvonalon, így már 14 emeletes szerelvény közlekedik majd ezeken – közölte a MÁV-Start. A hatszáz ülőhelyes motorvonatok közül hétfőtől a váci vonalon tízzel, a ceglédin pedig néggyel találkoznak majd az utasok – írták. A váci vonalon ezek forgalomba állítása lehetővé teszi a szerelvényfordulók átalakítását, ezáltal hétvégente már csak KISS és FLIRT motorvonatok közlekednek majd. Munkanapokon a szobi zónázó és a váci vonalon is csak emeletes motorvonatok lesznek forgalomban. Csúcsidőszakban és a gyorsított vonatok tekintetében még…
Részletek>Tovább nőhet az elektromos autók ára egy elemzés szerint
Tovább drágulhatnak az elektromos autók a Coface hitelbiztosító elemzése szerint, mert a járművekhez és azok akkumulátoraihoz használt fémek iránti kereslet felfelé húzza az árakat. A nemzetközi hitelbiztosító hétfői közleményében jelezte: az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adatai szerint az idei második negyedévben az uniós autópiacon eladott új autók 7,5 százaléka volt tisztán elektromos meghajtású, míg három éve, 2018-ban 2,7 százalékos volt a részesedésük. Az elektromos autók szegmense folyamatosan nő globális szinten is, 2020-ban 13 százalékos volt a részesedésük a 2019-es nyolc százalékhoz képest. A Nemzetközi Energia Ügynökség adatai szerint a személyautók…
Részletek>Több mint egymilliárd forintos fejlesztés indulhat az épülő Airbus-gyár mellett Gyulán
Uniós forrásból 1,2 milliárd forintot nyert el a gyulai önkormányzat az épülő Airbus-gyár melletti utca fejlesztésére. A fejlesztéssel a Rosu utca teljes kiépítése, valamint a déli iparterület megközelíthetőségének javítása a cél, itt épül ugyanis az Airbus-gyár és a felületkezelő üzem. A tervek szerint a Rosu utca bonyolítaná a jövőben a személyforgalmat, erről mehetnek majd be a dolgozók a gyárakba. A forrásból hétméter széles, 822 méter hosszú utat építenek, amelynek egyik vége a Csabai úthoz, a másik a 44-es úthoz csatlakozik. Az utcát az egyik végén kiszélesítik, hogy új balra kanyarodó sávot…
Részletek>Fertő: minden negyedik építőipari szereplőnél talált jogsértést az adóhivatal
Az idén eddig a több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A februárban felállított gazdaságfehérítő bizottság, amelynek feladata, hogy tisztítsa a gazdaságot, ezzel pedig újabb adócsökkentésekhez teremtsen fedezetet, képes lehet az ágazatban dolgozó munkavállalók megvédésére is – jelentette be Izer Norbert (képünkön). A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a szabályos foglalkoztatás az államkassza mellett elsősorban a munkavállaló érdeke, ezért is ellenőrzi ezt kiemelten az adóhivatal. Elmondta: az építkezéseken más ágazatokkal összehasonlítva a feketén foglalkoztatottak aránya igen magas, ezt igazolja az építőipari ellenőrzések idei mérlege is, amely…
Részletek>A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot
A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor – közölte a cég. A felvásárlás felgyorsítja a kevéssé eszközigényes vállalattá való átalakulást, és az első megtett lépés a Hyatt azon kötelezettségvállalása jegyében, miszerint 2024 végére 2 milliárd dollár értékben ad el szállodákat. Mark Hoplamazian, a Hyatt elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: „Az ALG ingatlanjainak tulajdonunkba kerülésével megduplázódik a Hyatt globális üdülőhelyi…
Részletek>A Wizz Air 800 új légiutaskísérőt vesz fel az év végéig
A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben – jelentette be a légitársaság. Magyarországon Budapesten, Debrecenben és Győrben várják a pályázók jelentkezését. A légitársaság augusztusban és szeptemberben Európa több országában is megszervezi toborzó rendezvényeit. Az egész napos eseményeken a jelentkezők szituációs játékokban és egyéni interjúkon vesznek részt, illetve csapatfeladatokat is kapnak. A Wizz Air nagyszabású toborzókampányának oka, hogy a légitársaság a következő tíz évben háromszorosára növeli flottáját, így 500 Airbus repülőgépre bővíti kapacitását – ismertették. Felidézték, hogy a légitársaság…
Részletek>Pályacsúcsot döntene a balatoni komp
Kiemelkedő a balatoni hajók utasforgalma az idén, a Kisfaludy komp csütörtökön már az egymilliomodik utasát szállította – közölte a Bahart. A társaság éves szinten is jelentős forgalomra számít, hiszen az eddigi rekordévben, 2019-ben két nappal később vitték az egymilliomodik komputast. Ha teljesülnek a várakozások, az idén húszéves forgalmi csúcs dőlhet meg. A közlemény szerint csütörtökig 58 ezerrel több gépkocsit szállított a balatoni komp, mint tavaly. Az utasok száma majdnem 150 ezerrel nőtt, ami közel 18 százalékos növekedés, míg a kerékpárforgalom több mint hét százalékkal nőtt Szántódrév és Tihanyrév között. Hozzátették,…
Részletek>