A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Siemenst bízta meg a vasúti közlekedést elősegítő berendezések kiépítésével a Százhalombatta-Pusztaszabolcs vonalon. A Siemens szerdai közleménye szerint az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszert (ETCS) 2020 decemberében helyezik üzembe. A vállalat két elektronikus biztosítóberendezést és hat vasúti sorompó-berendezést is telepít, továbbá biztosítja a teljes villamosenergia-ellátást, a szerelési munkákat és a távközlési eszközöket is. A Siemens AG Mobility divíziójának igazgatója hangsúlyozta, hogy az ETCS a határok átjárhatóságát segíti elő. Michael Peter hozzátette, hogy a projektnek köszönhetően bővül a magyarországi vasúti rendszer kapacitása, javul a szolgáltatás minősége és…
Részletek>Címke: Budapest
A nagy visszatérés: Budapesten landolt az American Airlines philadelphiai járata
Hivatalosan is köszöntötték a hét év után Budapestre visszatérő American Airlines philadelphiai járatát, amely nem sokkal 9 óra előtt szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az első járatát május 4-én indította a dallasi székhelyű társaság. Boeing 767-300-asai október 28-ig, a nyári menetrend végéig járnak majd a két város között. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy korábban soha nem volt légi összeköttetés Budapest és Philadelphia között. A repülőtér vezetője nem csak közvetlen, de sok átszálló utasra is számít. Ezt alátámasztotta Richard Muise, az American Airlines európai és kanadai…
Részletek>FelszálLOT: elindult a lengyel légitársaság Chicago és Budapest közötti járata
Szombaton délután megérkezett Chicagóba a LOT lengyel légitársaság első járata Budapestről. Az első közvetlen járat a város O’Hare nemzetközi repülőterén szinte egy időben szállt le azzal a felvonulással, amelyet a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából rendeztek Chicago utcáin. A lengyel légitársaságnak az ünnepi parádén részt vevő karavánautóján magyar trikolór is lobogott, s a felvonuláson – a LOT vezetői mellett – részt vett Bencsik Zita chicagói magyar főkonzul, valamint a helyi magyar szervezetek sok tagja. A magyarok részt vettek a repülőtér járatnyitó ceremóniáján is, amelynek keretében egyebek között a szokásos vízágyús locsolással…
Részletek>Az American Airlines elindította Philadelphia-Budapest járatát
Az American Airlines amerikai légitársaság helyi idő szerint pénteken a kora esti órákban elindította Philadelphia-Budapest járatát. A több mint húszezer alkalmazottat foglalkoztató, és évente mintegy harmincmillió utast fogadó philadelphiai nemzetközi repülőtérről még nem indult közvetlen járat Magyarországra, de az American Airlines korábban – a Malév partnereként – New York és Budapest között már közlekedett. Május 4-től a pennsylvaniai nagyvárosból naponta indulnak a járatok magyar légiutas-kísérőkkel, akiknek kiképzése január óta folyamatos. Az érdeklődésre jellemző, hogy júliusig már szinte minden jegyet előfoglalásban értékesítettek. Olympia Colasante, az American Airlines philadelphiai reptérért felelős alelnöke…
Részletek>Elindította Budapest-New York járatát a LOT lengyel légitársaság
Elindította Budapest és New York-John F. Kennedy közti menetrend szerinti, közvetlen járatát a lengyel LOT légitársaság, ezzel hét év után ismét van közvetlen repülőjárat az Egyesült Államok és Magyarország között. Az egész évben hetente négy alkalommal, hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap közlekedő járatokat a LOT Boeing 787 Dreamlinerei teljesítik, amelyek 252 utast, illetve 12 tonna árut tudnak a fedélzetükre venni. Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója a járat megnyitása alkalmából azt hangsúlyozta: 45 évvel ezelőtt kezdtek el Varsó és New York között repülni, most a lengyel alkotmány elfogadásának ünnepén, május 3-án…
Részletek>Szombaton indult Krakkóból Budapestre a LOT első járata
A LOT első járata szombaton indult Krakkóból Budapestre, és ez fontos lépése az észak-déli irányú közlekedési infrastruktúra megteremtésének Közép-Kelet-Európában – mondta Körmendy Adrienne krakkói magyar főkonzul. A korábbi tájékoztatás szerint május 20-ig hetente öt, május 21-től pedig, a nyári menetrendi időszak végéig, október 27-ig, hat járat közlekedik majd hetente a két város között. A járatokat 78 ülőhelyes gépekkel teljesíti a lengyel nemzeti légitársaság. A főkonzul értékelése szerint az új járat indítása fontos része „annak a nagy infrastrukturális fejlesztésnek, amelynek célja, hogy a Közép-Kelet-Európát összekösse gazdasági szálakon is”. Megjegyezte: míg a…
Részletek>Marad a tömegközlekedés annak, akinek ezentúl nem telik taxizásra
Július elsejétől drágább lesz Budapesten taxival utazni: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj húsz forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig öt forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében. A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő. A Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslatot 18 igen szavazattal öt nem ellenében, öt tartózkodás mellett fogadta el a testület. A döntés előtti vitában Szeneczey elmondta, hogy az elmúlt fél évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK),…
Részletek>Ismét törölte több budapesti járatát az Air France
Ismét törölte több budapesti járatát az Air France a dolgozóinak sztrájkja miatt. A Budapest Airport honlapjának tájékoztatása szerint az Air France hétfőn egy induló és két érkező járatát nem közlekedteti. Kimarad a menetrend szerint 17.20-kor és a 22.55-kor Párizsból érkező, valamint a 18.15-kor Párizsba induló repülőgép. Kedden nem közlekedik a 9.05-kor Párizsból érkező, valamint a 6.20-kor és 9.50-kor Párizsba induló járat. A vállalat vezetősége vasárnap bejelentette, a tengerentúli és európai járatok 65 százaléka, a belföldieknek pedig mintegy 85 százaléka indul el hétfőn. A pilóták 28 százaléka, a légikísérők 19 százaléka, a…
Részletek>Karbonsemleges minősítést kapott a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér
A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) elismerte, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér elérte a karbonsemleges minősítést, a kelet-közép-európai országok között elsőként. A Budapest Airport közleménye kiemeli: egész Európában alig harminc repülőtér tartozik a karbonsemleges légikikötők csoportjába. Az ACI által alapított akkreditációs program kimutatta, hogy a budapesti repülőtér a működése során egyensúlyban tartja az energiafelhasználást és az energiatermelést, az erről szóló minősítést áprilisban vehette át a Budapest Airport. A repülőtér üzemeltetőjének tájékoztatása szerint a környezettudatossági programban egyebek mellett energiatakarékos LED izzós rendszerekre cserélték a terminálok világítását, folyamatosan felújítják és karbantartják a…
Részletek>Megkezdődött a dunai hajózási szezon
Megkezdődött a dunai hajózási szezon: a fővárosban vasárnap harminc hajóval kezdődött a „kirajzás”, a vízi járműveken ezer hátrányos helyzetű gyerek is hajózott — mondta Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke azt mondta: a flottához, a Dunán állomásozó hajók számához képest, jól használjuk ki a lehetőségeket, évente mintegy 2,5 millió ember veszi igénybe a különböző vízi szolgáltatásokat. Közlése szerint az egyik legfőbb turisztikai attrakció a Dunáról megtekinteni Budapest nevezetességeit, például a Gellért-hegyet és a Parlamentet. Csak a szállodahajók fedélzetéről évente mintegy 200 ezer utas…
Részletek>