Bukarest önkormányzata egy török cégtársulástól vásárol négyszáz autóbuszt, amelyeket a román főváros tömegközlekedésében fognak használni – jelentette be hétfőn Gabriela Firea, Bukarest főpolgármestere. Az önkormányzat tavaly novemberben írta ki a százmillió euró (31,1 milliárd forint) értékű közbeszerzési pályázatot, amelyre négy ajánlat érkezett. Az önkormányzat a török Otokar Europe és Otokar Otomotive cégek alkotta konzorcium ajánlatát fogadta el. Rajtuk kívül a szintén török Karsan Otomotiv, a német székhelyű Man Truck and Bus, valamint a Mercedes Benz nyújtott be érvényes ajánlatot. A főpolgármester közölte, hogy egy busz ára 250 ezer euró (77,7…
Részletek>Címke: busz
A Romániában forgalomba helyezett autók háromnegyede több mint tízéves
Romániában hatmillióra emelkedett a forgalomba helyezett személygépkocsik száma, ezek közül 4,5 millió tíz évnél régebbi gyártású jármű – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál a román jogosítvány- és gépjármű-nyilvántartó hivatal (DRPCIV) adatait ismertetve. A romániai utakon közlekedő hazai rendszámú autók negyven százaléka több mint 15 évnél, húsz százaléka pedig mint húsz éves. A DRPCIV adatai szerint Romániában a legelterjedtebb márka a hazai gyártású Dacia (1,3 millió) ezt követi a Volkswagen (991 ezer), az Opel (680 ezer), a Ford (446 ezer) és a Renault (321 ezer). Az országban 23 ezer busz és 26…
Részletek>Megnyílt Skóciában a világ leghosszabb ferdekábeles szerkezetű közúti hídja
A brit uralkodó nyitotta meg hétfőn Skóciában a világ leghosszabb ferdekábeles szerkezetű közúti hídját, amely egyben Nagy-Britannia legmagasabb ilyen jellegű építménye. A Queensferry Crossing nevű híd jellegzetessége, hogy a három pilonból kiinduló tartókábelek ferdén lefutva közvetlenül a hídtesthez csatlakoznak, vagyis nem hosszirányban futó főkábelekről ágaznak le függőlegesen. A híd a skót főváros, Edinburgh tágabb környezetét köti össze Skócia északi vidékeivel a Firth of Forth, vagyis a Forth folyó széles deltatorkolata felett átívelve. A Queensferry Crossing 2,7 kilométer hosszú, és a hídtest legmagasabb pontja dagály idején is 210 méter magasságban húzódik a…
Részletek>7,7 milliárd forintos fejlesztést jelentett be a Penny Market
Ünnepélyes ásónyom ünnepség keretében kezdődött el a Penny Market harmadik logisztikai központjának építése Veszprémi Déli Intézményi Központjában. Az új központ egy tízhektáros területen jövő ősszel kezdi meg működését. A veszprémi beruházás helyszínét szakértői csoport bevonásával, logisztikai és az infrastrukturális adottságok figyelembe vételével választották ki. Az új 26,500 négyzetméter összterületű logisztikai központ biztosítja az ellátási lánc zavartalan működését és közel hatvan Nyugat-magyarországi Penny Market kiszolgálásáról fog gondoskodni. Mivel a szállítási távolság lényegesen csökkenni fog az üzletek és a raktárak között, így a környezetre is kevesebb terhelést és károsanyag-kibocsátást jelent majd az áruszállítás. Azzal,…
Részletek>Bezárja óbudai telephelyét a BKV
A megrendelt teljesítmény csökkenése miatt december elsejével a BKV határozatlan időre bezárja óbudai telephelyét – közölte a közlekedési társaság. A BKV a döntést azzal indokolta, hogy autóbusz-ágazata elveszítette teljesítménye mintegy negyven százalékát, valamint jelentősen csökkent az általa üzemeltetett autóbuszok száma. A BKV minden megtesz azért, hogy az Autóbusz és Trolibusz Üzemeltetési Igazgatóság többi divíziójában, illetve szükség esetén egyéb szakterületen továbbra is munkalehetőséget adjon az óbudai telephely munkavállalóinak – közölte a cég.
Részletek>A Malév alapítására emlékeztek az Aeroparkban
Az egykori nemzeti légitársaság, a Malév alapításának hetvenedik évfordulójára emlékeztek szombaton a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér melletti Aeropark repülőmúzeumban, ismét felszállt a világ egyetlen repülőképes Li-2-es repülőgépe. Szombaton a családi napon ismét budapesti, belváros feletti sétarepülésekre indult az 1949-ben gyártott, egykori Malév utasszállító, a világon egyedülálló LI-2-es repülőgép a Ferihegy 1-es műemlék terminálról. Emellett az Aeropark repülőtér-látogatást is szervezett, valamint felavatták az Üllői úti gyorsétterem mellől ismert, immár Malév-színekben felújított An-2-es repülőgépet, ami a gyerekek játszóhelye lesz. Emellett átadták a Közlekedési Múzeum Aeroparkban kiállított Il-18-as repülőgépének fedélzetén létrehozott repüléstörténeti kiállítást…
Részletek>NGM: a Mercedes-Benz közel 600 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg Magyarországon
A Mercedes-Benz közel 600 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg a közeljövőben Magyarországon – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten Hartmut Schickkel, a Daimler Buses vezetőjével és Jörg Schmidttel, a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetőjével folytatott megbeszélését követően. A cég ezenkívül jelentős szerepet vállal a magyarországi buszgyártás megerősítésében, illetve az elektromos autók magyarországi elterjesztésében – tették hozzá. A közlemény szerint Varga Mihály a találkozó után úgy fogalmazott: büszke arra, hogy a világ egyik legsikeresebb autógyártó cége hosszú távú partnerként tekint Magyarországra. A közleményben felidézték, hogy Kecskeméten egymilliárd eurós (313 milliárd…
Részletek>Új Credo-buszok prototípusai készülnek a Kratvex-Kühne csoportnál
Tizenhárom méteres, nyújtott szóló buszok gyártását kezdi meg a Kravtex-Kühne cégcsoport, a nemzeti buszgyártási stratégia nyomán várható piaci lehetőségek reményében. Az új Credo buszok prototípusait idén decemberben, illetve jövő februárban mutatják be – tájékoztatta Szombath Imre, a Kühne Zrt. kutatás-fejlesztési vezérigazgató-helyettese az MTI-t. Varga Mihály korábban, a Kravtex-Kühne cégcsoport mosonmagyaróvári telephelyén jelentette be, hogy a kormány véglegesítette a hazai buszgyártás megújítását célzó stratégiát, amely a következő három évben mintegy 30-35 milliárd forint támogatást igényel. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, hogy évente 1000-1200 autóbuszra lenne szüksége a személyszállítási ágazatnak. Ehhez igazította kutatás-fejlesztési…
Részletek>