Terjeszkedik a Waberer’s

Waberer's

A Waberer’s International adásvételi szerződést írt alá a vasúti logisztikával foglalkozó Petrolsped Kft. 51 százalékos részesedésének megvásárlásáról – közölte a szállítmányozó társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az ügylet pénzügyi részleteiről nem adtak tájékoztatást. A Waberer’s a júliusban kötött előzetes megállapodást követően részletes pénzügyi, jogi és műszaki átvilágítást végzett, és megegyezett a Petrolsped tulajdonosaival a részesedés megvásárlásának, illetve a jövőbeni közös társaságirányítást szabályozó szindikátusi szerződésnek a részleteiről. A tranzakció az adásvételi szerződésben meghatározott feltételek teljesülése, illetve a szokásos hatósági eljárások lefolytatását követően 2024 elején várható. A Waberer’s korábbi közlése szerint…

Részletek>

A Budapest Airport 300 ezer tonnára növeli éves légi áruforgalmi kapacitását

Budapest Airport Cargo City konténer

A Budapest Airport a jelenlegi 250 ezer tonnáról 300 ezer tonnára növeli éves légi áruforgalmi kapacitását a Bud Cargo City bővítésével – mondta René Droese, a Budapest Airport fejlesztési vezérigazgató-helyettese szerdán, a Cargo City Handling épülete bővítésének bokrétaünnepségén. A Bud Cargo City tavaly rekordmennyiségű, mintegy 200 ezer tonna légiárut kezelt, ami 2021-hez képest 5,8 százalékos, 2019-hez képest pedig 43 százalékos növekedés. A vezérigazgató-helyettes felidézte, hogy a Budapest Airport 50 millió eurós beruházásban 2018-ban kezdte építeni a cargobázist, amelynek első ütemét 2020-ban adták át. Ezt bővítik most további 30 millió eurós…

Részletek>

Kínai járattal bővült a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teherforgalma

Sichuan Airlines

Kínai járattal bővült a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teherforgalma, a Sichuan Airlines gépe a napokban szállt le először Budapesten. A nyugat-kínai Csengdu-Suangliu Nemzetközi Repülőtérről indított teherszállító járatot a Budapest Airport képviseletében René Droese fogadta. A társaság fejlesztési vezérigazgató-helyettese abban bízik, hogy hamarosan Magyarország lehet Nyugat-Kína vezető légitársaságának legfontosabb európai célpontja. A budapesti repülőtér üzemeltetője a fejlesztéseivel szeretne hozzájárulni a forgalom bővüléséhez, miként eddig is arra törekedett, hogy a légikikötő összekötő legyen kelet felé – hangsúlyozta a vezérigazgató-helyettes. Ennek érdekében bővítik egyebek között az 50 millió eurós (mintegy húszmilliárd forintos)…

Részletek>

Budapest Airport: a forgalom tavaly év végére elérte a 2019-es rekordév 75 százalékát

Budapest Airport Cargo City konténer

Az éves forgalom 216 százalékkal haladta meg a 2020-ast, a pandémia első évét és 164 százalékkal a 2021-est, annak második évét. A legforgalmasabb hónap 2022-ben az augusztus volt, 1 299 814 utassal. A közlemény szerint 2022-ben Budapestről 140 célállomásra lehetett repülni, ami gyakorlatilag megegyezik a 2019-ben elérhető desztinációk számával. Kiemelték, a hosszú távú járatok közül az észak-amerikai célállomásokat kivéve minden desztináció visszaépült a járvány alatt is meglévők mellé, így 2022 végétől újra lehet utazni közvetlen járattal Kínába is. A menetrendben tavaly 11 új úti cél jelent meg, és 4 új…

Részletek>

A tavalyi eredménye alapján a légi utasforgalom további növekedését vára a bécsi reptér üzemeltetője

Bécsi repülőtér

Nőtt tavaly a Flughafen Wien AG utasforgalma, bevétele és nyeresége a cég honlapján csütörtökön publikált beszámoló alapján. A bécsi repteret üzemeltető vállalat megítélése szerint tavaly már visszatért az élet a polgári légi közlekedésbe és az idén a növekedés folytatódása várható. A bécsi reptér tavaly 23,682 millió utast szolgált ki, ami 127,6 százalékos növekedés a 2021-eshez képes, de még 25,2 százalékkal marad el a járvány által nem érintett utolsó év, a 2019-es forgalmától. A bécsi reptéren a le- és felszállások száma 188 ezer volt 2022-ben, 68,9 százalékkal több mint az előző évben,…

Részletek>

Egymillió alá esett az utasforgalom a ferihegyi repülőtéren novemberben

Budapest Airport Cargo City konténer

Folytatódott az októberben kezdődött lassulás a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmában, novemberben 969 888 utas fordult meg a légikikötőben – közölte Budapest Airport. A tájékoztatás szerint az idén 11 hónap alatt 11 200 319 utast regisztrált a Budapest Airport, 186 százalékkal többet, mint 2021-ben. A Budapest Airport közölte, hogy az idén 12 millió feletti utasszámra számít, jövő évre pedig a korábbi becslésénél kétmillióval kevesebbet, 14 millió utast prognosztizál. A várható visszaesést a gazdasági lassulásra, az inflációra és a légitársaságokra kivetett adóra vezetik vissza. A közleményben kitérnek arra, hogy a…

Részletek>

MÁV: az egyeskocsi-fuvarozási programban már ötmillió tonna árut szállítottak

tehervonat

Már elérte az ötmillió tonnát a vasúton az egyeskocsi-fuvarozási programban szállított áru mennyisége, ezáltal több százezer tehergépjárműtől mentesült a közút, és 79 ezer tonna szén-dioxiddal kevesebb került a Föld légkörébe – közölte a MÁV Zrt. Az egyeskocsi-fuvarozásnál az áru útnak indítható akár egyetlen vasúti kocsiban, iparvágányon közvetlenül a vállalkozások telephelyeiről is. Az egyes kocsik egy gyűjtőpályaudvarra érkeznek, ahol a célállomásuk szerint állítják be őket a vonatokba, és így jutnak el a végállomásukra. Felidézték, hogy tavaly november elején írta alá a vasúti egyeskocsi-teherfuvarozás állami támogatására vonatkozó keretszerződéseket a CER Hungary Zrt.,…

Részletek>

Budapest Airport: tíz hónap alatt tízmillió utas

Budapest Airport Cargo City konténer

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az idén októberben 1 169 679 érkező és induló utas fordult meg, ezzel 2022-ben eddig összesen 10 230 431 utast regisztráltak, 220 százalékkal többet, mint tavaly. A Budapest Airport közleménye szerint a nyár elmúltával csökken lassan az utasforgalom a repülőtéren, októberben ugyan még egymillió felett volt a havi utasszám, viszont a 2019-hez viszonyított forgalom a nyári 80-82 százalékról 79 százalékra mérséklődött. Tavaly azt becsülték, hogy a 2019-es forgalom 2023-ra teljesen visszaépül, azonban a nemrégiben bevezetett adó további terhet rótt a légitársaságokra, és ez az idei…

Részletek>

A Rail Cargo Hungaria az idén már egymillió tonna ukrán gabonát fuvarozott

Rail Cargo

A Rail Cargo Hungaria (RCH) az idén már egymillió tonna ukrán gabonát fuvarozott – közölte a vasúti árufuvarozó társaság. A 80 százalékban kukoricából álló gabonaszállítmányok részaránya az Ukrajnából érkező áruforgalomban a tavalyi 2 százalékról 30 százalékra nőtt – tették hozzá. A tájékoztatás szerint a több mint 17 ezer vagonban érkezett ukrán szemes termény kétharmada magyarországi megrendelők telephelyére került, a fennmaradó rész Olaszország és Ausztria gabonatárolóiba ment tovább. Hangsúlyozták, hogy a Rail Cargo vállalatcsoport – amelynek tagja az RCH is – a háború kitörése óta prioritásként kezeli az Ukrajnából érkező élelmiszeripari…

Részletek>

KSH: nőtt a személyszállítás, csökkent az áruszállítás teljesítménye 2022 második negyedévében

A személyszállítás teljesítménye 76 százalékkal 10,5 milliárd utaskilométerre nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, miközben az áruszállítás volumene 4 százalékkal 13,4 milliárd árutonna-kilométerre csökkent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesítése szerint. A személyszállítás teljesítménye a jelentős bővülés ellenére 25 százalékkal elmaradt a 2019 azonos időszakitól, amit a KSH elsősorban a légi és az autóbuszos személyszállítás továbbra is jelentős visszaesésével magyaráz. A belföldi személyszállítás teljesítménye egy év alatt 37 százalékkal nőtt, az autóbuszosé 23, a vasútié 63 százalékkal emelkedett a második negyedévben. A nemzetközi személyszállítás teljesítménye több mint hétszeresére…

Részletek>