A Waberer’s versenyképesség növelő beruházási támogatást kap

Waberer's International Zrt.

A Waberer’s International Nyrt. raktárlogisztikai kapacitásbővítő és fejlesztési programot valósít meg több helyszínen a kormány versenyképesség növelő beruházási támogatásával, a vállalat a Külgazdasági és Külügyminisztériummal írta alá az erről szóló megállapodást – közölte a Waberer’s. A közlemény szerint a támogatott beruházás várható értéke csaknem hárommilliárd forint, az ehhez nyújtott támogatás mértéke a beruházás értékének 33 százaléka. A fejlesztés várhatóan 2021 és 2022-ben valósul meg. A támogatási program részeként a vállalat a tervek szerint 230 dolgozóval növeli az állományi létszámát. A közlemény idézte Erdélyi Barnát, a Waberer’s vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy…

Részletek>

Csaknem kétmilliárd forintos beruházással épített új raktárközpontot a Daniella Kft. Nagytarcsán

Hadnagy Ernő, a Daniella Kft. ügyvezető igazgatója

Csaknem kétmilliárd forintos beruházás keretében új logisztikai raktárközpontot épített a villamossági termékek kis- és nagykereskedelmével foglalkozó Daniella Kft. a Pest megyei Nagytarcsán, a január elejétől működő 12 ezer négyzetméteres csarnokban robotizált rendszer optimalizálja a logisztikai munkafolyamatokat. A beruházással duplájára nő a cég raktárkapacitása. A közlemény szerint a csaknem harminc éve működő Daniella Kft. egy kezdetben négyfős vállalkozásból mára több mint 320 munkatársat foglalkoztató, csaknem húszmilliárd forint árbevételű céggé nőtt. A magyar vállalat 31 telephelyével, valamint webáruházával országos lefedettséget ért el. A vállalat idén nyáron a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési kötvényprogramjának…

Részletek>

Szélestörzsű repülőgépeknek épít hangárt az Aeroplex Central European Kft. Ferihegyen

Ferihegy, Cargo City

Szélestörzsű repülőgépek karbantartására alkalmas új hangárt épít a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az állami tulajdonú Aeroplex Centreal European Kft. mintegy tízmilliárd forintból. A nyolcezer négyzetméter alapterületű hangárban egyszerre egy szélestörzsű, vagy négy keskenytörzsű repülőgépet tudnak kiszolgálni. Demény Árpád, az Aeroplex ügyvezetője az ünnepségen kiemelte, hogy a magyar légiipar számára is fontos a fejlesztés, mert eddig nem volt lehetőség szélestörzsű gépek karbantartására a budapesti repülőtéren. Megjegyezte, a hangár felépítése része annak a stratégiának, amelynek részeként a kiszolgáló épületeket felújítják és bővítik is a jövőben. Az új beruházás amellett, hogy kétszáz új…

Részletek>

Átadták az M44 Békéscsaba és Kondoros közötti szakaszát a forgalomnak

Az M44 gyorsforgalmi út

Az eredetileg tervezettnél másfél hónappal korábban, péntek délutántól használhatják az autósok az M44-es gyorsforgalmi út Békéscsaba-Kondoros közötti 17,6 kilométeres szakaszát – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A 17,6 kilométeren egy bazaltbeton pályaszerkezettel készült turbó körfogalom, egy különszintű csomópont, két vadátjáró és hét híd épült meg. Kétsoprony térségében új pihenőt alakítottak ki, Békéscsabán pedig bővült a mérnökségi telep, amelynek feladata az elkészült szakasz üzemeltetése lesz – tudatták. A kivitelező Duna Aszfalt Kft. január végéig, a szerződésben szereplő befejezési határidőig a Kondorosnál lévő ideiglenes csomópont elbontásán, a Fürjesi csomópontban…

Részletek>

Új csarnok alapkövét tette le a Thermotechnika Tatabányán

Thermotechnika-Crown

A kereskedelmi és vendéglátóipari hűtőket gyártó Thermotechnika-Crown Cool Kft. letette új csarnokának alapkövét szerdán Tatabányán, a 885 millió forintos beruházással megvalósuló új csarnokban többek között légtisztító berendezést és kézfertőtlenítő automatát gyártanak. Kiss János, a társaság ügyvezetője elmondta, a beruházáshoz az idén elnyert állami támogatásoknak köszönhetően a cég összesen 644 millió forintot kapott, a külpiacra jutást segítő, az innovációs és az egészségügyi fejlesztéseket támogató pályázatokon. A fejlesztés során az ezer négyzetméteres új csarnok mellett felújítanak egy meglévő, 1200 négyzetméteres üzemcsarnokot. Ezzel a beruházással a vállalat 2200 négyzetméterrel növeli korszerűsített raktározási és…

Részletek>

GVH: bírság helyett fejleszthet a Spar

Spar

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásának eredményeként a Spar a jövő évtől új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, az 1,7 milliárd forintos program növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket teremt. A GVH közleménye szerint most lezárult vizsgálatuk feltárta, hogy a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. megszüntette ugyan a 2012-ben jogsértőnek minősített utólagos beszállítói költséget, de bevezetett helyette egy új, azonos hatású díjtételt. A versenyfelügyeleti eljárásban a GVH bizonyította, hogy ez a 2014 és 2015 között alkalmazott díjtétel, amely szerződéses feltétel is volt egyben, ugyanúgy a kereskedelmi törvénybe…

Részletek>

MÁV: megújul az Elvira internetes vasúti jegyértékesítési rendszer december 13-tól

Megújul az Elvira vasúti jegyértékesítési rendszer a december 13-i menetrendváltástól, a tesztüzem csütörtökön elkezdődött – közölte a MÁV. A vállalatcsoport honlapján közzétett tájékoztatás szerint a megújult új Elvira a vasúttársaság egységes jegyértékesítési rendszerében működik majd, összekötve a MÁV mobilalkalmazással, így akár egy regisztrációval, de önállóan is használhatják az utasok mindkettőt. A régi jegyértékesítési rendszerben található adatok kezelése, az új felület élesítése december 13-ig megtörténik, az átállás egyik lépcsőjeként december 3-tól a felület működését egyelőre korlátozott számú felhasználó tesztelheti a próbaüzem keretében. Első körben ötszázan próbálhatják ki az új rendszert, azonban…

Részletek>

A Magyar Posta eddigi legnagyobb logisztikai üzeme épült meg Fóton

Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója

Az ország eddigi legnagyobb alapterületű csomaglogisztikai depóját adták át hétfőn Fóton, az üzem egyúttal a Magyar Posta első saját tulajdonú depója. A zöldmezős beruházás kilenc hónap alatt valósult meg, mintegy 5 milliárd forintból – mondta el a Magyar Posta Zrt. (MP) vezérigazgatója. Schamschula György (képünkön) kiemelte, hogy a fóti depó kulcsszereplő, mert a központi nagy elosztó hubnak fog helyet biztosítani átmenetileg, a csomagok túlnyomó részét itt fogják feldolgozni. Felidézte: a posta tavaly nyáron indította el az MPL+ programot, amelynek célja a postai logisztikai hálózat teljes megújítása. Megemlítette azt is, hogy…

Részletek>

A MÁV-applikációban is megváltható lesz több székesfehérvári helyi Volánbusz-bérlet

Homolya Róbert

A MÁV applikációjában is megváltható lesz több székesfehérvári helyi Volánbusz-bérlet péntektől – jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója Homolya Róbert, a Volánbusz elnök-vezérigazgatójával és a város polgármesterével tartott csütörtöki online sajtótájékoztatóján kiemelte: a két közlekedési társaság összevonásával versenyképesebbé szeretnék tenni a magyar tömegközlekedést. Ennek újabb lépése, hogy a helyi Volánbusz bérletek is megvásárolhatók legyenek a MÁV applikációjában, ami az országban elsőként a székesfehérvári Volán-járatoknál érhető el. Jelezte, hogy országosan egységes jegy- és bérletértékesítési rendszert építenek ki, a végcél a tarifaközösség. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, hogy első körben…

Részletek>

Átadták a pesti fonódó villamoshálózat első elemét

fonódó

Ferencvárosban átadták a pesti fonódó villamoshálózat első elemét. A Haller delta projekt során új vágánypár létesült a Haller utca és a Soroksári út között észak-pesti irányba, így kapcsolat jött létre a Haller utca felől a 2-es villamos belvárosi szakasza felé. Karácsony Gergely főpolgármester a pénteki átadáson elmondta, a budai fonódó villamoshálózathoz hasonlót szeretnének a pesti oldalon is megvalósítani, továbbfejlesztve ezzel az átszállásmentes közlekedést. Ebben a most csaknem kétmilliárd forintból megvalósított projekt egy apró, de nagyon fontos lépés – közölte. A főpolgármester beszélt arról is, hogy az elkövetkezendő években a koronavírus-járvány…

Részletek>