A nemsokára kezdődő és a tervezett fejlesztéseknek köszönhetően a magyar autóipar éves termelési értéke hamarosan elérheti a tízezer milliárd forintot – hangzott el az Enmech Hungary Kft. sajtótájékoztatóján. Az autóipari alkatrészgyártó társaság 6,4 milliárd forint értékben bővíti péceli üzemét, a beruházást a kormány 641 millió forint vissza nem térítendő támogatással segíti. Az ágazat tavaly csaknem 8500 milliárd forintot termelt és 172 ezer munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon. Az Emnech anyavállalatának európai vezetője közölte, hogy az új üzem termelése októberben indulhat el. Wolfgang Bochtler (képünkön), a Mektec Europe GmbH. vezérigazgatója hozzátette, hogy a Pest…
Részletek>Címke: gazdaság
Logisztikai szolgáltatókkal bővítette együttműködéseit a fuvar.hu
Új együttműködéseket jelentett be logisztikai cégekkel a fuvar.hu, a magyar szállításszervező portál így a fuvarozó kisvállalkozások mellett már a Magyar Posta szolgáltatásait is közvetíti. A startup vállalkozás közleménye szerint a szállítmányozást meggyorsíthatja, ha a megrendelőknek nem kell megvárniuk a kisebb cégek egyedi árajánlatait, hanem a logisztikai szolgáltatók instant szállítási ajánlatai közül is választhatnak. A 2017-ben indult fuvar.hu online piactérként kapcsolja össze a szállítmányozó cégek szolgáltatásait a megrendelésekkel. Utóbbiakra a szállítók árajánlatokat adhatnak, az ügyfelek pedig kiválaszthatják a számukra legkedvezőbb megoldást. A közlemény idézi a fuvar.hu alapítóját, aki elmondta, hogy több mint…
Részletek>Csökkent a légi utasforgalom bővülési üteme, de rekord magas volt a gépek kihasználtsága tavaly
A 2017-es évhez képest tavaly némileg csökkent a légi utasforgalom bővülési üteme, de a járatok kihasználtsága rekord szintre nőtt – olvasható a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közleményében. Az adatok szerint az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény 6,5 százalékkal haladta meg a 2017-es szintet, szemben az egy évvel korábbi növekedési ütemmel, amikor nyolc százalékkal bővült a szektor. Az IATA azonban optimizmusának adott hangot, mivel a járatok kihasználtsága rekord szintre, 81,9 százalékra emelkedett. A legjobban Észak-Amerikában töltötték a járatokat (82,5 százalék), Európában az átlagos kihasználtság 81 százalék volt. Alexandre de Juniac, az…
Részletek>Újabb 6,5 milliárd forintot fordít a Budapest Airport a meglévő terminál fejlesztésére
Újabb 6,5 milliárd forintot költ a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője a meglévő terminál épületek fejlesztésére – jelentette be a repülőteret üzemeltető Budapest Airport. Szarvas Gábor közösségi kapcsolatokért felelős igazgató a fejlesztést a megnövekedett utasigényekkel magyarázta, mert az elmúlt években tapasztalt, az európai átlagot meghaladó növekedés az előrejelzések szerint folytatódni fog. Bár a repülőtér 225 milliárd forintból új terminált is épít, ez csak 2024-re készül el, addig a már meglévő épületeket is modernizálni kell. Huszka Péter forgalmi igazgató az újításokat sorolva elmondta, hogy a nyári szezonra háromszor annyi mosdó…
Részletek>Négymilliárd forintért épülhetnek utak Szekszárdon
Négymilliárd forintos projekt keretében épülhetnek utak, kerékpárút és körforgalmak Szekszárdon és környékén a város közgyűlésének döntése szerint. A tolnai megyeszékhely testülete úgy határozott, hogy az önkormányzat eláll egy már elnyert, 2,8 milliárd forint értékű projekt szerződésének megkötésétől, amelyet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatott, és az összeget egy nagyobb, négymilliárd forintos projektbe csoportosítja át. Ács Rezső polgármester elmondta: az összegből a Keselyűsi úttól a gemenci Keselyűsig 15 kilométer hosszan felújítják az útburkolatot, amely mellett elválasztott, biztonságos kerékpárút épül. Megtervezik a város mintegy hat kilométeres elkerülő útját, amelyhez Szekszárd keleti…
Részletek>Tavaly a negyedik negyedévben több mint 44 ezer négyzetméterrel nőtt a budapesti modern irodapiac
Tavaly a negyedik negyedévben négy új irodaépület (a HillSide Offices, a Tópark Offices, a Pasaréti Irodaház, a Societé Budapest) átadásának köszönhetően 44 265 négyzetméterrel bővült a budapesti modern irodapiaci állomány – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF). A közlemény szerint a főváros teljes modern irodaállománya jelenleg 3 millió 628 ezer 105 négyzetmétert tesz ki, amelyen belül 3,01 millió négyzetméteren bérbeadható irodák, 609,7 ezer négyzetméteren pedig egy-egy cég saját tulajdonú irodaépülete található. Kiemelték, 2018. negyedik negyedévében 7,3 százalékos volt az üresedési ráta, ami 0,2 százalékos csökkenést mutat az előző…
Részletek>A Rail Cargo Hungaria nem fogadja el az ukrán vasút áremelését
A Rail Cargo Hungaria (RCH) nem fogadja el az ukrán vasútnak (Ukrzaliznica) a határforgalom lebonyolítására vonatkozó áremelését, az árufuvarozó vállalat álláspontja szerint az intézkedés ultimátum jellege ellentétben áll a korábbi években kialakult jó partneri együttműködés gyakorlatával – közölte a Rail Cargo Hungaria. A társaság közleményében Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria igazgatóságának elnöke, aki február közepétől a Rail Cargo Austria igazgatóságának is tagja felidézte, hogy az ukrán vasúttársaság olyan egyoldalúan előkészített díjemelést jelentett be közép-európai partnereinek, amely január 1-től mintegy ötven százalékkal növelte a határforgalom lebonyolításával kapcsolatos költségeket. A Rail…
Részletek>Tavaly 7,9 százalékkal nőtt a bukaresti Henri Coanda repülőtér utasforgalma
Tavaly 7,9 százalékkal, 13,8 millióra nőtt a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtér utasforgalma – közölte kedden a Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap. Előző évben a repülőtér 12,8 millió utast szolgált ki. A romániai repülőterek egyesületétől származó adatok szerint Románia valamennyi légi kikötőjén keresztül összesen 21,8 millió személy utazott, ami 7,7 százalékos növekedés az előző évhez képest. Így a bukaresti repülőtéren keresztül haladt át a romániai légi utasok több mint hatvan százaléka. Forgalom szempontjából Románia második legnagyobb repülőterének a kolozsvári számít, ahol tavaly 3,5 százalékkal több, 2,7 millió utast jegyeztek, majd a…
Részletek>Az Opel az idén is növekedést tervez Magyarországon
Az Opel szentgotthárdi motorgyárában új benzinmotor gyártása indul el az idén az év második felében, eközben a márka két új elektromos és több megújított modellel készül arra, hogy növelje értékesítését és piaci részesedését is Magyarországon. Az Opel Magyarország honlapján közölte: 12 336 eladott autóval, 7,4 százalékos növekedéssel és 7,74 százalékos piaci részesedéssel zárták 2018-at. Megjegyezték: az eladások több mint húsz százaléka városi terepjáró (SUV) volt. Bakai Gergely, az Opel Magyarország ügyvezetője tájékoztatása szerint megújul a haszonjármű portfólió, és felfrissítik személyautó-palettát is. A márka megjelenik egyebek mellett egy plug-in hibrid SUV-val…
Részletek>Brexit: az Airbus kivonulhat Nagy-Britanniából
Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium vezérigazgatója szerint kérdésessé válhat a cég további jelenléte a brit gazdaságban, ha Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételeiről szóló megállapodás nélkül távozik az Európai Unióból. Tom Enders, a napokban közzétett, rendkívül indulatos hangvételű videóüzenetében arra kéri a politikai döntéshozókat, hogy ne hallgassanak „arra a Brexit-pártiak által hangoztatott őrültségre”, amely szerint az Airbusnak hatalmas gyárai vannak Nagy-Britanniában, és ezért „nem tud megmozdulni, örökre jelen lesz” a brit gazdaságban. Enders szerint tévednek, akik így érvelnek, mivel sok más olyan ország van, amely „boldogan gyártana” például szárnyakat az Airbus…
Részletek>