Magyarországon is elérhető lesz 2020-tól a környezetbarát E10-es üzemanyag

Nő a biológiai eredetű összetevők aránya az üzemanyagokban január 1-jétől, az intézkedéssel Magyarország csatlakozik a környezetbarát E10-es üzemanyagot használó államokhoz – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára. Az államtitkár felidézte, hogy a benzinbe és a dízel üzemanyagba keverendő, megújuló energiaforrásnak minősülő, biológiai eredetű összetevők kötelező, legkisebb összevont mértéke 6,4 százalékról 8,2 százalékra nő. A 95-ös benzin bioetanol-aránya legalább 6,1 százalék lesz. Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára elmondta, hogy az átállás már decemberben elkezdődik. A töltőállomásokon kicserélik a matricákat, a 95-ös…

Részletek>

MÁV: 2022-re valamennyi KISS emeletes motorvonat forgalomba áll

Flirt

Mind a negyven KISS emeletes motorvonat 2022-re forgalomba áll, így három év múlva a budapesti elővárosi vasútvonalon – a lajosmizsei kivételével – csak ezek és az ugyancsak korszerű FLIRT járművek közlekednek majd – nyilatkozta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert a Nyugati pályaudvaron tartott nyílt napon, amelyen az utasok megnézhették az új motorvonatot – hozzátette: a KISS és a FLIRT motorvonatok közlekedtetésével európai színvonalú szolgáltatást lehet majd nyújtani a fővárosi elővárosi fogalomban, amelyet a MÁV utasainak fele vesz igénybe. A magyar kormány támogatta, hogy a vasúttársaság még huszonegy KISS motorvonatot rendeljen…

Részletek>

A Ford hivatalosan is elkezdte a Puma modell gyártását a romániai üzemében

A Ford hivatalosan is elkezdte a Puma modell összeszerelését a romániai üzemében, amely évente akár 250 ezer járművet is gyárthat – közölte a Ziarul Financiar című román gazdasági napilap. Az újság emlékeztetett, hogy a dél-romániai craiovai üzemben tavaly 140 ezer járművet gyártottak, hiszen eddig csak egy modellt, az Ecosportot szerelték össze. A romániai gyárban most először fognak két modellt gyártani egyszerre azóta, hogy a Ford 2008-ban átvette az üzemet. Romániában a Ford fog gyártani elsőként hibrid meghajtású járművet. A lap emlékeztetett, hogy a másik nagy romániai járműgyártó, a francia Renault…

Részletek>

Felavatták a Budapest Airport új árukezelő központját

Budapest Airport Cargo City

Felavatták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér új árukezelő központját, a Cargo City-t. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, tavaly 150 ezer tonna árut kezeltek a repülőtéren, és az utasforgalom mellett az áruforgalom is dinamikusan, hatvan százalékkal emelkedett az elmúlt három évben. A növekedéshez az is hozzájárult, hogy a nagy integrátor társaságok bázist tartanak fenn és sok szállítmányozó cég települt a repülőtérre. Hozzátette: az új épület adta plusz kapacitásokból a magyar gazdaság is előnyt szerez majd, és piaci igények szerint az új épületeket tovább tudják bővíteni. Az ötvenmilliárd forintos beruházással…

Részletek>

Idén 1,6 milliárd euró körül lehet az ingatlanbefektetési volumene

ingatlaniroda

Az ingatlanbefektetési volumen idén 1,6 milliárd euró (mintegy 530 milliárd forint) körül lehet, ami elmarad a tavalyi 1,76 milliárd eurótól (580 milliárd forint), jövőre viszont ennél is magasabb lesz az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) és a CBRE ingatlan-tanácsadó prognózisa szerint. Az ingatlanfejlesztés napja alkalmából készült éves ágazati elemzésükben megállapítják: a magyar piac továbbra is vonzó a nemzetközi és az egyre tőkeerősebb magyar befektetők körében. Az ország uniós viszonylatban is kiemelkedő, öt százalékot is meghaladó gazdasági bővülésének, a kiszámítható és stabil szabályozási környezetnek, valamint a kedvező hozamoknak köszönhetően. Az idén tízéves…

Részletek>

Kínai vállalat vásárolt részesedést a Rail Cargo Terminal-BILK Zrt.-ben

Rail Cargo

A kínai Cosco Shipping vállalatcsoporthoz tartozó Ocean Rail Logistics S.A. 15 százalékot meghaladó részesedést vásárolt az osztrák Rail Cargo Group (RCG) magyarországi tagvállalatában, a Rail Cargo Terminal-BILK Zrt.-ben. Thomas Kargl, a Rail Cargo Austria Igazgatóságának tagja úgy véli, hogy a szerződéssel a Cosco jól működő, fejlett hálózat üzemeltetésében vehet részt. A budapesti terminálüzemeltető és RCG felkészültsége együttesen garantálja, hogy a megállapodás előnyeit minden érintett élvezhesse – tette hozzá. Szun Csün, a COSCO Shipping Europe elnöke úgy látja, hogy európai csomópontként Magyarország a négy égtájat, fővárosi terminálja pedig a tengeri és a…

Részletek>

Brexit – Lassabb ütemben, de továbbra is csökken a brit gyáripar aktivitása

A legfrissebb mérőszámok szerint valamelyest lassuló ütemben, de továbbra is csökken a brit gyáripar aktivitása, nem kis részben a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok hatására. Az IHS Markit londoni pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit gazdasági ágazatok beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) közös felmérése szerint a brit gazdaság feldolgozószektorának szezonális kiigazítással számolt beszerzésimenedzser-indexe (BMI) októberben 49,6 volt az egy hónappal korábban mért 48,3 után. Az ötven alatti BMI-indexek elméletileg a vizsgált szektor aktivitásának gyengülésére utalnak, bár egyes londoni elemző műhelyek történelmi távlatú visszatekintő…

Részletek>

A Tesla inkább Berlint választotta

Elon Musk

Berlin mellett építi fel első európai üzemét a Tesla – jelentette be Elon Musk (képünkön), az elektromos autókat gyártó amerikai társaság vezetője a német fővárosban. Musk a Bild című lap és autós magazinja, az Auto Bild közös autóipari elismerése, a Das Goldene Lenkrad (Az arany kormánykerék) nevű díj átadó gáláján elmondta, hogy a készülő új berlin-brandenburgi nemzetközi repülőtér (BER) közelében építik fel első európai – és a sanghaji üzem után második Amerikán kívüli – gyárukat. Az üzemben akkumulátorokat és meghajtási rendszereket gyártanak majd és kocsikat szerelnek össze. Az első autó…

Részletek>

IATA: a biometrikus azonosítás növelheti a repülőterek hatékonyságát

repülő, utaskisérők

A biometrikus azonosítástól remélik a légiközlekedési szakértők, hogy jelentősen növeli a légikikötők hatékonyságát, és ezzel fel tudják venni a versenyt az utasforgalom növekedésével – hangzott el a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) varsói, Global Airport and Passenger Symposium nevű, az utasélmény fejlesztésére fókuszáló konferenciáján. Nick Careen, az IATA utas- és áruforgalomért felelős vezetője előadásában azt hangsúlyozta, hogy a szervezet a következő 10-15 évre jelentős, évi négy százalék körüli átlagos forgalomnövekedést prognosztizál, ekkora mértékben viszont nem lehet fejleszteni a repülőtereket, mert azok építése a túlszabályozottság miatt is nehézkes és lassú. A…

Részletek>

A Ryanair lengyel leányvállalata, a Buzz üzemelteti decembertől a légi cég budapesti bázisát

Ryanair

A Ryanair lengyel leányvállalata, a Buzz üzemelteti december 1-jével a cég budapesti bázisát – közölte az ír diszkont légitársaság. Az AIRportal.hu légiközlekedési szaklap azt írta, hogy az átadás után nem változik a légitársaság kínálata, sem a járatokban, sem azok számában nem lesz változás. A váltás egyik oka, hogy a Lengyelországban bejegyzett Buzz alacsonyabb költségszinttel üzemel, mint a Ryanair, így továbbra is versenyképesek maradhatnak a kelet-közép-európai piacon, ahol fő versenytársuk a magyar hátterű Wizz Air. A varsói székhelyű Buzz korábban Ryanair Sun néven működött, tavaly március végével kezdtek üzemelni. Jelenleg hét…

Részletek>