Audi-pályázatot nyert a Waberer’s leánycége

Waberer's

A Waberer’s International Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalat, a Waberer’s Szemerey Logisztika Kft. megnyerte az Audi Hungária Zrt. győri gépjárműmotor-gyártó üzemben végzendő, különböző logisztikai szolgáltatásokra vonatkozó pályázatát – közölte a Waberer’s. A Waberer’s házon belüli logisztikai szolgáltatásokat fog nyújtani a motorgyárban, és egy külső logisztikai központ üzemeltetését is átveszi. A szolgáltatás az alkatrészek raktározását és az évente körülbelül kétmillió motor gyártását végző gyártósorok kiszolgálásával kapcsolatos tevékenységeket is magában foglalja. A szerződést szeptember végéig kötik meg, a szolgáltatás 2019 decemberében indul. A Waberer’s International Nyrt. 9,1 millió euró nettó veszteséggel…

Részletek>

A Duna House csoport 338,6 millió forint adózott eredményt ért el a második negyedévben

Duna House

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 338,5 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el a második negyedévben, ami 36 százalékkal marad alatta a tavalyi második negyedévinek – közölte a cég. Az első félévi adózott eredmény 504,6 millió forint volt, éves szinten 57 százalékkal csökkent, főként a MyCity ingatlanfejlesztési tevékenység erős bázishatása miatt. Az előző év első fél évében adták át a Reviczky Liget projekt meghatározó részét, idén az első és a második negyedévében nem voltak jelentősebb projektátadások, így az ingatlanfejlesztési tevékenységből származó eredmény nem volt számottevő. A csoport közleménye…

Részletek>

Komoly fejlesztések kezdődnek a balatoni hajózásban az állam szerepvállalásával

Balaton

Az állam 6,6 milliárd forinttal megemelte a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) tőkéjét, szerepvállalásával komplexfejlesztések kezdődhetnek a balatoni hajózásban – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója. Guller Zoltán elmondta: a Bahartnál hosszú évek óta elmaradtak a fejlesztések, most azonban új korszak kezdődik. A tőkeemelés célja, hogy a cég fejlesztéseket hajtson végre, és ezzel új lendületet vegyen a balatoni hajózás. A vezérigazgató bejelentette, hogy a társaság hajóflottája megújul, ennek részeként négy új kompot állítanak szolgálatba Szántód és Tihany között és modernizálják a személyszállító hajókat is. A fejlesztési célok között említette egyebek között…

Részletek>

A megosztásos autózás jelentős bővülésére számít Budapesten egy nemzetközi szolgáltató

A car sharing, vagyis a megosztásos autóhasználat jelentős, százalékosan kétszámjegyű bővülését várja a következő években a fővárosban a DriveNow – mondta a magyarországi ügyvezető. Fischer Péter becslése szerint Budapesten négyszázezer lehetséges felhasználó érdeklődhet a megosztásos autózás iránt. A bővülési ütem – fogalmazott – a tömegközlekedés fejlődésétől és a felhasználói igények változásától is függ, ugyanis a fiatalabbak egyre kevésbé ragaszkodnak a saját autóhoz. A DriveNow Magyarország kétéves előkészítést követően három hónapja működik Budapesten, ám a regisztráltak száma és a szolgáltatás időtartama már most kétszeresen felülmúlta a várakozásokat – tette hozzá. Az…

Részletek>

Új Opel-Peugeot haszongépjármű üzem épül Lengyelországban

Új Opel-Peugeot haszongépjármű-gyártó üzem létesül a dél-lengyelországi Gliwice városban 230 millió eurós beruházással – jelentette be Mateusz Morawiecki miniszterelnök (képünkön). Ellentétben azzal, hogy nagy autógyárak fúziója általában üzemek bezárásához szokott vezetni, a Peugeot nem csak hogy a személygépkocsi-gyártás folytatása, de haszongépjárművek gyártásának a megkezdése mellett döntött Lengyelországban. Mindez a lengyel dolgozók, mérnökök és cégvezetés munkájának szóló nagy elismerés a vállalat részéről – mutatott rá Morawiecki. A mintegy háromszáz munkahelyet teremtő beruházással az immár több mint húsz éve személygépkocsikat gyártó gliwicei üzem két és fél év múlva már haszongépjárműveket is fog…

Részletek>

Végre korszerűsítik a Szolnoki Ipari Park ipari víz- és szennyvízhálózatát

Korszerűsítik az önkormányzati tulajdonban levő Szolnoki Ipari Park Kft. ipari víz- és szennyvízhálózatát, a mintegy 760 millió forintos beruházás a napokban kezdődött és várhatóan jövő év szeptember 30-ig tart – közölte a kommunikációért felelős Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt. A tájékoztatás szerint a fejlesztést az önerő mellett csaknem 550 millió forint európai uniós támogatásból finanszírozzák. A közműhálózat fejlesztése egyebek mellett hozzájárul új telephelyek kialakításához és bővülhetnek az ipari parki szolgáltatások is, így a beruházásnak gazdaságélénkítő hatása is van. Az ipari vízellátást az egykori cukorgyári vízkivételi mű létesítményeinek hasznosításával fejlesztik, a tisztítottszennyvíz-elvezetést pedig…

Részletek>

Homolya: 2023-ig a MÁV saját forrásból ötven vasútállomást újít fel

vasút

A MÁV Zrt. 2023-ig ötven vasútállomást újít fel, a vasúttársaság a saját forrásaiból évente négy-öt milliárd forintot fordítana a munkálatokra, amelyek az épületek állapotának javítását, az utasforgalmi terek komfortosabb kialakítását szolgálják – mondta a társaság elnök-vezérigazgatója. Homolya Róbert hozzátette, a MÁV-Start Zrt. utasforgalmi és jegypénztári adatai alapján választották ki az „50 megújuló állomás” elnevezésű karbantartási program állomásait. Elsősorban a Budapest – Cegléd – Szolnok (100A vonal) és a Budapest – Vác – Szob (70-es vonal) vasútvonal állomásaira koncentrálnak, mivel ezek a legforgalmasabb elővárosi vonalak, és a jövőre forgalomba álló KISS…

Részletek>

Romániában 9,5 százalékkal nőtt az új autók eladása

Dacia

Romániában 9,5 százalékkal nőtt az új járművek eladása az első hét hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte kedden a román autógyártók és -importőrök egyesülete. A vizsgált időszakban 115 744 új autót értékesítettek, ebből 99 350 személygépkocsi volt, amelyek eladása 11 százalékkal nőtt. A haszongépjárművek értékesítése 1,1 százalékkal 16 394-re nőtt. Az eladott új járművek piacát továbbra is a Dacia dominálja 30 százalékos részesedéssel, második helyen áll a Daciat is birtokló francia Renault 9 százalékos piaci részesedéssel. Az eladott új autók között az elektromos és a hibrid járművek…

Részletek>

Négy ország dolgozik együtt a Budapest – Rostock közötti áruszállítás fejlesztésén

Négy ország – Németország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – vesz részt az európai közlekedési hálózat regionális fejlesztésével foglalkozó CORCAP projektben, amelynek az a feladata, hogy cselekvési terveket, elemzéseket készítsenek a Rostock – Budapest közötti hatékony, több közlekedési alágazatot igénybe vevő áruszállítás megvalósítása érdekében – közölte a projekt egyik magyar résztvevője, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. A közlemény szerint a projekt teljes költségvetése 2,5 millió euró, amelyből 2,1 millió eurót a határokon átnyúló európai uniós Interreg Közép-európai program finanszíroz, a fennmaradó összeget a résztvevő országok biztosítják, Magyarország hozzájárulása 110 ezer…

Részletek>

Főtaxi: átlagosan háromezer forintért taxiznak a fővárosban

Átlagosan hét kilométert tesznek meg az utasok Budapesten taxival egy alkalom során, ami nagyjából háromezer forintba kerül – derült ki a Főtaxi Zrt. megbízásából készített kutatásból. A július végén, online készített reprezentatív kutatásban a budapestiek közlekedési applikáció használatát és taxizási szokásait vizsgálták, ezer embert kérdeztek meg. A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók több mint fele évente legalább egyszer taxizik, főként alkalomszerűen, a számlát nem céges kártyával, hanem önerőből fizeti. Rámutattak, hogy ugyan még mindig inkább telefonon rendelnek taxit a fővárosiak, de egyre többen – a válaszadók 26 százaléka – használnak valamilyen…

Részletek>