Kamionkartell ügyben győzött a magyar igazság

kamion

A kamionkartell ügyben a magyar cégeknek kedvező, precedens értékű döntés született az Európai Bíróságon (EB) — számolt be az MTI. Az Európai Bíróság ítélete annak nyomán született, hogy az ügyvédi iroda által képviselt Tibor Trans Kft. keresetet terjesztett elő a Győri Törvényszéken szerződésen kívül okozott kárért való felelősség jogcímén, a DAF Trucks N.V. kamiongyártó cég ellen. A kereset szerint a kartell miatt a Tibor Trans drágábban tudott kamionokat vásárolni. Az ügyben a Győri Ítélőtábla fordult az Európai Bírósághoz. Az EB ítélete megerősítette, hogy a károsultak érvényesíthetik igényüket azon ország bírósága…

Részletek>

Egységesen lépnek fel a fuvarozási piacot torzító szabályozást ellenző tagállamok

Továbbra is egységesen lépnek fel az uniós fuvarozási piacot torzító szabályozási terveket ellenző tagállamok – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), azt követően, hogy Mosóczi László (képünkön balra) közlekedéspolitikáért felelős államtitkár bolgár, lengyel, lett, litván és román kollégáival közösen tárgyalt az Európai Parlament új képviselőivel és a soros elnökségét betöltő Finnország közlekedési miniszterével az első Mobilitási csomagról. A hat kelet- és közép-európai tagállam álláspontja szerint a közúti fuvarozói szektor kiegyensúlyozott, tisztességes és hosszú távon végrehajtható szabályozást érdemel, amely nem gyengíti, hanem erősíti az ágazatot, és általa az európai gazdaságot…

Részletek>

Növelte forgalmát és nyereségét az év első felében a Volkswagen

VolksWagen

Eladásai csökkenése mellett növelni tudta bevételét és adózás előtti nyereségét az év első felében a Volkswagen AG autóipari konszern – közölte a Porsche Hungaria Kft. A Volkswagen csoport összes márkájából 5,4 millió autót értékesített az év első felében, 2,8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az értékesítési árbevétel viszont 4,9 százalékkal 125,2 milliárd euróra emelkedett, az egyszeri tételek nélküli működési eredmény pedig 1,9 százalékkal tízmilliárd euróra nőtt. Az elsősorban a dízelmotorok emissziós paramétereivel kapcsolatos többletköltségekből álló egyszeri tételekkel együtt a működési eredmény 9,0 milliárd euró lett, 10,3 százalékkal magasabb a…

Részletek>

Az OMV-Petrom halasztja a fekete-tengeri gáz kitermelését

Az osztrák OMV Petrom olajtársaság közölte, hogy a román jogi környezet továbbra sem teszi lehetővé, hogy a fekete-tengeri földgáz kitermeléséről döntsenek, de jelezték: továbbra is érdekeltek a projektben és tárgyalnak a hatóságokkal. A vállalat a bukaresti értéktőzsdén közzétett pénzügyi eredményét részletező jelentésében közölték, hogy az idén 4 milliárd lejt (845 millió euró) fordítanak befektetésekre, miután tavaly ez az összeg 4,29 milliárd lej volt, ami 44 százalékos növekedést jelentett 2017-hez mérten. A vállalat megjegyezte, hogy a Fekete-tenger Neptun elnevezésű kontinentális talapzatában rejlő földgáz kitermelését, amit közösen az amerikai ExxonMobil vállalattal kellene…

Részletek>

GVH: a Wizz Air 250 millió forint kompenzációt fizet az utasoknak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Wizz Air Hungary Zrt. (Wizz Air) kötelezettségvállalását, amelynek teljesítésével a 2010 óta Wizz Flex szolgáltatást igénybe vevő fogyasztók összesen mintegy 250 millió forint kompenzációban részesülnek – közölte a GVH. Emellett a díjkülönbözetet is megkapják azok, akiknek az új járatra szóló viteldíjuk alacsonyabb lett volna, mint az eredeti repülőjegy ára. A GVH közölte, hogy a repülőjegy-kiegészítő szolgáltatás – melynek lényege, hogy megvásárlói külön díj nélkül, az esetleges vitel- és poggyászdíj-különbözet megfizetésével módosíthatják a repülőjegyüket – vizsgálatát fogyasztói panaszok alapozták meg. A versenyfelügyeleti eljárás azonban olyan részletszabályokat…

Részletek>

Papíralapú raklap gyártását kezdte el a DS Smith Packaging Hungary Kft.

Uniós és állami támogatással, mintegy hárommilliárd forintból papíralapú rakodólapot és ehhez kapcsolódó termékcsoportot, valamint az előállításhoz szükséges technológiát fejlesztett ki a csomagolóanyag-gyártással foglalkozó DS Smith Packaging Hungary Kft. – jelentette be a cég ügyvezető igazgatója Füzesabonyban. Fekete Zsolt hangsúlyozta: a nagyrészt a vállalat Heves megyei telephelyén, közel öt év alatt megvalósult innovációt az unió és Magyarország kormánya a Széchenyi 2020 program keretében 30 százalékot meghaladó arányban, közel 749 millió forinttal támogatta. Az új, PaPillOn márkanév alatt futó termékcsoport részeként olyan, világújdonságnak számító papíralapú raklapot, raklap fedőt és konténert fejlesztettek ki,…

Részletek>

Romlott az Air France-KLM pénzügyi eredménye az első fél évben

Romlott az Air France-KLM csoport pénzügyi eredménye az első fél évben az előző évihez képest, a veszteségek egy részéért az Air France sztrájkja tehető felelőssé – derül ki a cég eredmény-kimutatásból. A cég a január-júniusi időszakban 4,9 százalékkal 13 milliárd euróra növelte árbevételét, a kiadások viszont 6,5 százalékkal emelkedtek és 11,4 milliárd eurót tettek ki. Amortizációval együtt a cég üzemi eredménye 97 millió euró nyereséget mutatott, ez 57,5 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől, az adózott eredmény 50 százalékkal csökkent és 239 millió eurós veszteséget mutatott a június…

Részletek>

Jelentősen javult az Airbus pénzügyi teljesítménye az első fél évben

Jelentősen javult az Airbus repülőgépgyártó pénzügyi eredménye az első fél évben, a cég 141 százalékkal növelte nyereségét az előző év azonos időszakához képest az A320-as típus gyártásának felpörgetése miatt. A toulouse-i központú gyártó szerdán a honlapján tette közzé eredmény-kimutatását, e szerint az Airbus 24 százalékkal 30,8 milliárd euróra növelte árbevételét, amely elsősorban annak köszönhető, hogy sikerült növelni az A320-as család, illetve az A350-es típus gyártási rátáját. A légitársaságok ugyanis a gép vételárának nagyobb részét a gép átvételekor fizetik ki. Bár az Airbus költségszintje húsz százalékkal 26,2 milliárd euróra emelkedett, az…

Részletek>

Kiderült mire szolgál a Jedlik Ányos Terv 2.0: az elektromobilitás gyorsabb terjedésére

elektromos autó

Az elektromobilitás gyorsabb terjedését szolgálja a Jedlik Ányos Terv 2.0; elsődleges nemzetgazdasági érdek, hogy Magyarország csatlakozzon az elektromos autózás által generált fejlesztésekhez, és élenjáró lehessen az innovatív technológiák bevezetésében, elterjesztésében – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A szaktárca közleményében kiemelte, ennek érdekében és a klímavédelmi célokkal összhangban végezte el az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 2015-ben elfogadott Jedlik Ányos Terv felülvizsgálatát. A Hazai elektromobilitási stratégia új célszámai alapján 2030-ra 450 ezer elektromos jármű közlekedhet a hazai utakon, amelyek használatát országszerte 45 ezer elektromos töltő segítheti. A Hazai elektromobilitási…

Részletek>

Százmillió eurós veszteséget jelentett a Lufthansa Csoport

Lufthansa

A magasabb költségszint miatt százmillió eurós veszteséget jelentett a június 30-ával zárult első pénzügyi fél évben a Lufthansa Csoport – derül ki a légitársaság honlapján kedden közölt eredmény-kimutatásból. Az eredmények szerint a csoport az előző év azonos időszakához képest három százalékkal 18,5 milliárd euróra növelte teljes árbevételét, a költségszint ugyanakkor ennél nagyobb mértékben, hét százalékkal emelkedett és 18,2 milliárd eurót tett ki. A kiigazított üzemi eredmény a tavalyi első fél évi eredményhez képest hatvan százalékot csökkent és 418 millió eurót tett ki. A csoport a 2019-es pénzügyi év első felét…

Részletek>