Folyamatosan csökken az ingatlanközvetítő irodák szerepe az ingatlaneladásokban

ingatlaniroda

Folyamatosan csökken az ingatlanközvetítői irodák szerepe az ingatlaneladásokban, arányuk öt éven belül tíz százalék alá eshet egy friss elemzés szerint: míg 2014-ben az ingatlanközvetítők által eladott ingatlanok aránya hatvan százalék feletti volt a magyar piacon, addig 2018 első félében 35 százalék alatti. Az elemzés szerint öt éven belül ez az arány tíz százalék alá eshet, ha az irodák nem növelik a közvetítés hozzáadott értékét és szakmai színvonalát. A statisztikák szerint a magyar piacon 2014-ben 114 ezer ingatlant adtak el és az értékesített használt lakások átlagára 10,3 millió forint volt. Tavaly több…

Részletek>

Eredménytelen volt a BILK jegyzése

A BILK Logisztikai Nyrt. bejelentette pénteken, hogy felajánlott részvényeinek zártkörű értékesítése megfelelő eredmény nélkül zárult, az értékesítést lezárták. A vezérigazgató szerint a részvények jegyzésének kezdete után a forint euróhoz viszonyított árfolyama váratlanul gyors ütemben növekedni kezdett, ami óvatosságra intette a befektetőket. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztató szerint az értékesítési eljárás során nem jött létre megfelelő ár melletti, a szit-törvény (szabályozott ingatlanbefektetési társaság) által elvártakkal is összhangban lévő, optimális befektetői struktúra. A társaság ezért értékesítés nélküli lezárásról rendelkezett, és a nyilvános értékesítésre történő felajánlást visszavonta. A BILK június 18-án…

Részletek>

Első negyedév: nyereséges a Graphisoft Park

Graphisoft Park

A Graphisoft Park SE szabályozott ingatlanbefektetési társaság (SZIT) az első negyedévben 1,198 millió euró nettó nyereséget ért el a „pro forma” (a korábbi gyakorlattal készült) beszámoló szerint, 107 ezer euróval többet, mint tavaly a hasonló időszakban, ami megfelel a saját várakozásaiknak – közölte a társaság a BÉT honlapján kedden közzétett jelentésében. A jelentés felidézi: 2018. január 1-jei hatállyal bejegyezték a társaság SZIT státuszát, ennek előírásai szerint a korábban alkalmazott gyakorlattól eltérően nem az ingatlanok értékcsökkenéssel csökkentett bekerülési értéke alapján mutatják be az IFRS szerinti konszolidált mérleg- és eredménykimutatást, hanem független…

Részletek>

IFK: a válság előttit meghaladó szinten az ingatlanfejlesztések

iroda

Tavaly már a válság előttit meghaladó szintre, kétmilliárd euró közelébe ugrott a magyarországi ingatlanfejlesztések értéke, és ez idén is elérhető, sőt meghaladható. Az irodapiacon és a kereskedelmi ingatlanok piacán jelentős tér van még a bővülésre, a lakáspiacnak pedig újabb lendületet ad a csok-igénylések egyszerűbbé tétele, ugyanakkor a kockázatok is erősödtek – közölte Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) elnöke. A szakember szerint a tavalyi kiugró év volt az ingatlanbefektetési piacon, 2018. és 2019. a már elindult fejlesztések bővülésének köszönhetően az átadások időszaka lehet. A hazai ingatlanokba irányuló befektetések értéke…

Részletek>

Tavaly 5,6 százalékkal nőtt az ipari ingatlanállomány budapesten

Az ipari és a logisztikai ingatlanállomány 5,6 százalékkal, 118 ezer négyzetméterrel bővült 2017-ben Budapesten, a tavaly végrehajtott beruházások összértéke 243 millió euró volt – közölte a Cushman & Wakefield nemzetközi ingatlan tanácsadó cég. A Cushman & Wakefield által a közép-kelet-európai régió ipari ingatlanállományáról készített tanulmány szerint 2017-ben több mint 3,7 millió négyzetméter területű, az előző évhez képest 68 százalékkal nagyobb mértékű ipari ingatlanfejlesztés valósult meg a vizsgált országokban, így Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon és Romániában. A 2,2 milliárd euró értékű fejlesztések hatására együttesen 17 százalékkal bővült a vizsgált országok ipari…

Részletek>

Andrássy úti ingatlannal bővíti portfólióját az Appeninn

Az Appeninn Holding Nyrt. 2,2 milliárd forintért „A” kategóriás irodaházat vásárolt az Andrássy úton – közölte a társaság. Az Andrássy út 59. szám alatt található egykori Andrássy-palota, mai nevén Dávid ház a Plaza House Kft. 100 százalékos üzletrészének megvásárlásával kerül az Appeninn portfóliójába. A közlemény szerint a beruházás finanszírozásához a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. mintegy 622 millió forint kölcsönt biztosít. A Konzum kölcsönügyletből származó követelésének kiegyenlítéséhez az Appeninn Holding új részvényeket bocsát ki, zárt körben, 660 forintos kibocsátási értéken, ami megegyezik a részvények csütörtöki (február 8-i) záróárfolyamával. Az április…

Részletek>

Alig maradt ipari és logisztikai fejlesztési terület Magyarországon

Szinte alig maradt bérbe adható ipari és logisztikai ingatlan Magyarországon, miután 2017-ben a bérbe adott bruttó ipari ingatlanterület az előző évihez képest 44 százalékkal, abszolút piaci rekordnak számító 617 ezer négyzetméterrel nőtt – hangzott el az MLSZKSZ szervezésében megrendezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián. Ötezer négyzetméternél nagyobb bérlői igényt a piac nem tud már kielégíteni, annak ellenére, hogy tavaly 117 ezer négyzetméternyi új ipari ingatlant adtak át hazánkban, és jelenleg is mintegy 115 ezer négyzetméternyi – már bérlőre talált – terület van fejlesztés alatt. A dinamikusan bővülő piacon a megfelelő fejlesztési területek…

Részletek>

Duna House: több mint kilencezer ingatlan cserélt gazdát decemberben

Duna House

Decemberben országosan 9787 lakóingatlan adás-vétel történt, ami hat százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, a novemberi 11 820-as tranzakció számhoz viszonyítva azonban visszaesést mutat, ami azzal magyarázható, hogy az éves szezonalitás hatására év végére csökken az ingatlan adásvételek száma – közölte a Duna House saját adatain alapuló becslése alapján. Hozzátették: 2017-ben vélhetően 148 896 tranzakció történt, a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2016-ban 146 302 ingatlan adásvétel zajlott. A közlemény szerint 2017 utolsó negyedévében tíz százalékkal nőtt a tranzakciók becsült száma 2016 negyedik negyedévéhez képest. A Duna House…

Részletek>

Nemzetközi logisztikai központot adtak át a pátyi ipari parkban

Sikeres próbaüzemet követően átadták kedden a pátyi ipari park első létesítményét, amelyet a világ egyik legjelentősebb logisztikai vállalata, a svájci Kühne + Nagel Kft. bérel és a Federal Mogul autóipari alkatrészgyártó vállalat részére alakított ki itt egy regionális autóalkatrész-elosztó központot. A huszonháromezer négyzetméteres, Pest megyei, pátyi ipari park ezzel hivatalosan is megkezdte a működését, az ünnepélyes megnyitón Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett. Az ipari park az állami tulajdonú Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. (NIPÜF) beruházásában valósult meg ötmilliárd forintból. Az egyedi igények szerint épült központ 160 embernek…

Részletek>

Több mint 600 millió uniós forintból bővítette termelési kapacitását a Daniella Ipari Park Kft.

Több mint hatszázmillió forintból bővítette termelési kapacitását a Daniella Ipari Park Kft. 166,54 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretében – közölte a debreceni székhelyű cég. Kiemelték, hogy az új termelőtevékenység beindításával a kft. a környezetszennyező hulladéküvegből exportképes, ipari célokra és építkezési alapanyagként használható hőszigetelő üveghab-granulátumot állít elő. A táblás üveghab elsősorban lakó- és irodai épületek, ipari létesítmények utólagos hőszigetelésére, a veszélyes hulladéküvegből készült üveghab pedig útalapként, aljzatbeton alatti hőszigetelőként, út- és vasútépítésnél szigetelőanyagként használható. A terméket főként építkezési anyagokkal kereskedő…

Részletek>