Debrecenben készre szerelt öt Mercedes-Benz Conecto G csuklós autóbuszt adott át az Inter Traction Electrics Kft. csütörtökön a helyi busztársaságnak, az új buszok június 1-től szállítanak utasokat a városban. Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett, hogy leányvállalatuk, az Intertanker Zrt. a helyi DKV Közlekedési Zrt.-vel közös konzorciumban vesz rész Debrecen autóbuszos közösségi közlekedésében. A vezérigazgató szerint a közszolgáltatási szerződés keretében megvalósult együttműködéssel az egy kilométerre eső tényleges költséget tekintve Magyarország egyik leghatékonyabb közlekedési modelljét valósították meg. Az együttműködés folytatásaként adták át azt az öt csuklós Mercedes-Benz autóbuszt, amelyet debreceni…
Részletek>Címke: InterTanker Zrt.
Stratégiai együttműködés az InterTanker Zrt. és a Debreceni Egyetem között
Új szintre emeli stratégiai kapcsolatát a Debreceni Egyetem (DE) és a régió meghatározó járműipari vállalata, az InterTanker Zrt. – jelentették be a felsőoktatási intézmény és a cég vezetői szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben. Pintér Ákos, a DE rektorhelyettese és Kossa György, az InterTanker Zrt. elnök-vezérigazgató a következő lépésként a duális képzés beindítását, majd az InterTanker debreceni gyárában kihelyezett egyetemi tanszék működtetését jelölte meg. A rektorhelyettes a kihívások korának nevezte a jelenlegi időszakot, amikor a 4.0 negyedik ipari forradalom olyan szakképzett mérnököket igényel, akik a szakmájuk mellett értenek a programozáshoz, a robotika területeihez, de…
Részletek>